PALÓC ANDRÉ (Fidesz): (Az elnök felé fordulva.) Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azzal kezdeném, hogy remélem, elnök úr egyetért velem abban, hogy különösen az édesanyák több tiszteletet érdemelnek a Ház falai között. Ezért visszautasítom, amit a kormánypárti képviselők a padsorainkban ülő egyik édesanyával kapcsolatban magatartásként tanúsítottak. Felszólalása alatt többen egy nőt próbáltak meg konkrétan lekiabálni, így előidézve, hogy ne lehessen hallható, amit ő mondott üzemanyagkérdésben, a vitához szorosan kapcsolódóan. Szégyelljék magukat! (Taps és közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van! ‑ Egy hang a kormánypárt soraiból: Miről beszélsz?)

Ami a tárgyát illeti ennek a vitának: a 480 az nem 626, és nem 701. Nem a Fidesz beszélt 480-ról a kampányban, hanem a jelenlegi miniszterelnök. Lehet, hogy elfelejtették, de akkor megint föl kell idézzem szó szerint: „Elég a dumából és a hangulatkeltésből! Azonnali adócsökkentést és benzinárstopot 480 forinton a magyar benzinkutakon!” ‑ Magyar Péter márciusban. A Fidesz bevezette a védett árat, és azt fenntartotta. Ők pont, hogy kivezették!

A jelenlegi kormány hiába ígért bármit a választóinak, kormányra kerülve előbb kivezette a védett árat. Azóta 700 fölött van a dízel, most pedig egy látványintézkedéssel próbálja folyamatosan elterelni a figyelmet arról, hogy a magyar emberekkel fizetteti meg havonta ‑ 10 milliárd forintnál is több pénzzel ‑ a saját hibáit. Kapitány István még a kampányban szintén erre hívta fel ‑ szerintem nagyon helyesen ‑ a figyelmet. Ha más nem, kérjenek tőle tanácsot! Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu