DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Többgenerációs paraszti családból származó országgyűlési képviselőként most megpróbálok néhány értelmes gondolatot megfogalmazni a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslattal kapcsolatosan, és szeretném majd kritizálni az előttem felszólaló KDNP-s képviselőt, vagy talán jobb is ezzel kezdeni, nehogy elfelejtsem.

Tisztelt Nacsa Képviselő Úr! Lehet, hogy valamikor úgy volt, a 2010-es évek elején, hogy az ellenzék is valóban bejuttathatott, delegálhatott képviselőket az MNB felügyelőbizottságába (Nacsa Lőrinc: Nyikos László.) Nyikos László személyében, még a megboldogult jobbikos időkben gyökeredzik Nyikos László személye, de aztán ez csak elvi szinten maradt meg, és legutóbb is teljesen ellenzékmentesítették a felügyelőbizottságot, amikor még önök döntötték ezt el. Próbáltunk jelölni, de csak és kizárólag a saját embereiket voltak hajlandók jelölni.

Nézzék, tisztelt képviselőtársak, én attól igazságosabb, mint amilyen szoktam lenni, nem tudok és nem is akarok már lenni. Amikor kritizálom a TISZA-t, akkor azt tiszta szívből, mély meggyőződésből teszem, de ugyanígy megteszem ezt a Fidesszel és a KDNP-vel szemben. Az MNB-ügy annál is inkább súlyos és politikailag érzékeny, mert egyrészt ez volt az egyik, nem az egyetlen, de az egyik oka az április 12-ei választási végeredménynek. Másrészt még azt sem tudjuk pontosan a folyamatban lévő vizsgálóbizottsági munka ellenére sem, önhibánkon kívül, hogy mennyi pénzt is sinkófáltak el az MNB alapítványain és gazdasági társaságain keresztül. 200 milliárd, 250 milliárd, 600 milliárd, sőt a legdurvább esetekben 600 milliárd forint fölötti, akár az 1000 milliárdos nagyságrendű összegek is elhangzottak már ebben a történetben.

A magyar büntetőjogban nincs olyan elkövetési értékhez kapcsolódó fogalom vagy kategória, ami kifejezné ezt a nagyságrendet, hiszen a jelenleg hatályos Btk. szerint az 500 millió feletti elkövetési érték a különösen jelentős értékre elkövetett, különböző bűncselekményekben megnevezett kategória, annak nem a többszöröse, a sokszorosa ez a több száz vagy lehet, hogy 1000 milliárd forint, amiről itt szó van.

Mély értetlenkedéssel figyeltük, és egyébként nemcsak figyeltük, hanem reagáltunk is az előző ciklusban azokra az Orbán Viktor-i érvekre, amelyek szerint a kormánynak itt nincs hatásköre, merthogy az MNB annyira független, hogy a valóságtól és mindenkitől függetlenné vált, és hogy itt az ÁSZ-nak lennének különböző hatáskörei. Na de hát kik nevezték ki az ÁSZ vezetőit? Kik tették őket abba a székbe, ahol végül is nem csináltak semmit? És mint a rossz focista, ha már az előbb futballhasonlatot hoztam, a rossz focista arról ismerszik meg, hogy közelről nézi a meccset. Ez neki annyiban jó, hogy nem kell megváltani a belépőjegyet vagy bérletet a mérkőzésre, mégis ott lehet, de valójában a játékban tevőlegesen nem vesz részt. Elképesztő mennyiségű pénzt talicskáztak vagy szivattyúztak ki. Nagyon reméljük, hogy legalább egy részét sikerül majd visszaszerezni.

Az pedig, hogy a mémgyárosokat, a magyar mémes népművészeket megihlette az „elveszíti közpénzjellegét” című örökbecsű gondolat, sajnos a magyar politika egyik múlhatatlan, letörhetetlen szégyenfoltjává is vált.

Higgyék el nekem, tisztelt kormánypárti képviselők, ha nem hatan ültünk volna szemben 135-tel, akkor ez nem fordulhatott volna elő sem ilyenformán, sem más formában. Ráadásul sok-sok éven keresztül gyakorlatilag már ellenzéki képviselő nem vett részt a felügyelőbizottsági munkában. Indokolt tehát az ellenőrzési jogállás felülvizsgálata jogosultságokkal, kötelezettségekkel, kinevezési időtartammal. Egyébként még indokolt a javadalmazás csökkentése is, mert valószínűleg túl sok sérvet nem kaptak az erőlködéstől a korábbi felügyelőbizottsági tagok sem, és ha jól számoltam, akkor az a bruttó 2,5-3 millió forint havi javadalmazás még mindig kecsegtető perspektíva lenne sokak számára, nemcsak fiatal pályakezdők, hanem akár az életük vagy a pályafutásuk vége felé közeledő magyar munkavállalók vagy magyar szakemberek számára is, tehát ez idáig rendben van.

Azt is üdvözlöm, hogy szakítanak azzal a gyakorlattal, hogy nem választhatók újra a tisztségre a felügyelőbizottsági tagok. Én élesen szemben állok alapelvi, értékrendi alapon azzal a sokszor előforduló TISZA-s gondolatvilággal, hogy egy adott tisztségre csak egyszer legyen megválasztható valaki. Akkor mi motiválja igazából az ő munkáját, ha már eleve négy, öt vagy esetleg hat évben van csak kódolva az ő tevékenysége? Szerintem ezt át kellene gondolniuk.

(15.00)

Örülök annak, hogy itt átgondolták, és legalább egy alkalommal legfeljebb négy évre újraválaszthatók a felügyelőbizottság tagjai. Szerintem ennek nagyon komoly motivációs hatása van. Ha valaki üvegplafon alá van helyezve, ha valakit üvegplafon alá helyeznek és iksz évig láthatja csak el a tevékenységét, az szerintem sokkal inkább demotivációs tényező, mintsem hogy motiválná az adott munkavállalót, főleg, amikor őrületes pénzek felett kell rendelkeznie, vagy éppen a felügyeletet ellátni.

Az is elképesztő, hogy az elmúlt években úgy működhetett a rendszer, hogy az MNB többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok, illetőleg az MNB alapítványai gyakorlatilag szabad prédává váltak, és érdemi felügyelőbizottsági hatáskör erre nem terjedhetett ki. Valóban, a különböző ázsiai diktatúrákban könyörögnének a receptért, hogy ennyire szabadon hagynak közvagyont. Ennek nyilván az volt a célja, hogy szabadon lehessen áramoltatni a pénzeket. Csak itt a hétfői különböző szösszenetekre hadd reagáljak, ha már most az MNB-ről szól ez a vita, és több száz vagy talán több ezer milliárd forintról, hogy akik az elmúlt 36 vagy akár az elmúlt 16 évben a közvagyonnal úgy bántak, mint ahogy az MNB-ügyben is látszik, azok bizony kapják meg a legsúlyosabb büntetésüket. Ehhez képest nem értem, hogy a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal az első négy vagy öt legfontosabb ügy listájára miért nem vette fel az MNB ügyét, hiszen azért nekik, meg egyébként a nyomozó hatóságoknak nagyságrenddel, nagyságrendekkel szélesebb a hatáskörük, az eszköztáruk, mint egy parlamenti vizsgálóbizottságnak, amely a teljesen önsorsrontó uniós adatvédelmi szabályok útvesztőiből is csak jelentős időveszteség árán tudja megtalálni a kivezető utat.

Ugyanakkor súlyos kritika az, amit itt már érintettek az előttem felszólalók, hogy mi lesz az ellenzék jelölési jogával. Vagy ezt úgy kell érteni, miniszter úr, hogy akkor a költségvetésért és a gazdaságért felelős bizottságokon ‑ együttes ülés esetén bizottságon ‑ keresztül gyakorolhatják az ellenzéki frakciók a jelölési jogukat, vagy ezt úgy kell érteni, hogy önök a kétharmaddal ilyen értelemben visszaélve majd jól eldöntik, és csak és kizárólag a TISZA-s delegáltak lesznek ott és csak és kizárólag TISZA-s tagjai lesznek ennek a felügyelőbizottságnak, mert akkor önök e tekintetben még a Fideszt is alulmúlják. Mert egy papíron létező, a gyakorlatban azonban megszüntetett ellenzéki jogosítvánnyal kapcsolatban önök inkább az eltörlés vagy a megszüntetés pártjára állnak. Tehát nem megjavítják, helyre teszik, helyrehozzák azt, ami a Fidesz utolsó nyolc-tíz évében csak papíron működött, a gyakorlatban sajnos nem, teljesen törvénysértő módon, de nem reparálják ezt az ellenzéki jogsérelmet, hanem inkább azt csinálják, hogy meg is szüntetik, fel is számolják ezt. Ez egy nagyon fontos kérdés, amire érdemi választ várnék. Az a válasz már megvan, hogy a jelenlegi felügyelőbizottsági tagok megbízatása megszűnik. Meg is érdemlik egyébként, mert akik ilyen kiemelt javadalmazás mellett, nem tudom azt mondani, hogy ilyen szerény produkcióra voltak képesek, mert semmilyen produkció nincs, igazából talán még itt a szankcionálás lehetősége is felmerül, mert el nem végzett munkáért nem jár fizetség, csak az elvégzett munkáért. Na, de ez már talán egy másik történet lesz. Lehet, hogy egyiknek-másiknak talán még a büntetőjogi felelőssége is felmerülhet, még akkor is, ha nem volt arra politikai akarat, hogy ők az MNB-alapítványok kapcsán érdemi tevékenységet végezzenek el, de azért emögé nem bújhatnak el véleményem szerint, és erre nem hivatkozhatnak majd minden esetben.

Úgyhogy ilyen értelemben vannak előremutató részei is ennek a javaslatnak, de az ellenzéki jogosítványok esetleges megnyirbálását, ha erről van szó, akkor sérelmezem, ha nem erről van szó, ha ez félreértés, akkor legyen szíves, miniszter úr, tisztázza ezt a nagyon fontos körülményt. Köszönöm szépen. (Szabadi István tapsol.)

Forrás: parlament.hu