NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja tehát, hogy a Magyar Nemzeti Bank tulajdonosi ellenőrzését és a felügyelőbizottság ellenőrzési jogosítványait megerősítse, továbbá a felügyelőbizottság tagjait, megválasztását és javadalmazását módosítsa.
A törvényjavaslat egyfelől a felügyelőbizottság ellenőrzési tevékenységét megerősíti, ez szerintem egy jó dolog. A felügyelőbizottság ellenőrzési jogosítványa a továbbiakban kiterjed a Magyar Nemzeti Bank többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokra és a hírhedt, híres alapítványokra is, illetve az ezután később alapítandó ilyen gazdasági társaságokra és alapítványokra is, hiszen önmagában egy gazdasági társaság vagy egy alapítvány alapítása nem ördögtől való, sőt, kifejezetten lehetnek olyan célok, amelyek mentén ez kívánatos lehet. Nyilván a jó célokra kell felhasználni.
Az ellenőrzési tevékenységet segítendő a felügyelőbizottság mellett létrejön egy új, elkülönült szervezeti egység is, egy belső ellenőrzési szervezet, amelynek tevékenységét így az új, felálló felügyelőbizottság irányítja.
A törvényjavaslat megváltoztatja a hattagú felügyelőbizottság jelölésének módját is, a miniszteri jogkör változatlan marad, a hat főből kettőt a miniszter jelöl, azonban korábban a további négy fő közül hármat az Országgyűlés képviselőcsoportjai, egy főt, az elnököt pedig a kormánypárti képviselőcsoportok jelöltek. A mostani módosítás értelmében két főt az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottsága, két főt az Országgyűlés költségvetési ügyekért felelős állandó bizottsága jelöl.
(14.50)
Itt egy technikai hozzászólásom lenne, hiszen lehet olyan ciklus... Minden ciklusban a kormánypárti és ellenzéki képviselők a ciklus elején megállapodnak az állandó bizottságok létrehozásáról. Költségvetési bizottságot a törvény szerint kötelező létrehozni, ugyanakkor azt semmi nem tiltja, hogy ez akár, mondjuk, egyben legyen a gazdasági ügyekkel, és akkor így egy bizottság fog négy felügyelőbizottsági tagot jelölni, hiszen volt már olyan a magyar közigazgatásban is, hogy a költségvetési politikáért és a gazdaságpolitikáért egy tárca felelt, mondjuk, a kormányzatban, és ha ezt tükrözik az Országgyűlés szakbizottságai, akkor adott esetben előfordulhatna az a helyzet egy hipotetikus jövőben, hogy ugyanaz a bizottság felel a költségvetési politikáért és a gazdaságpolitikáért is a későbbiekben, hiszen mind a kettőért lehet ugyanaz a bizottság felelős. Ez csak egy ilyen megjegyzés.
Azáltal, hogy a törvényjavaslat a jelölés jogát a képviselőcsoportok helyett a kormánypárti többségű bizottságokba helyezi át, valljuk be, azért érdemben szűkíti az ellenzék lehetőségét a jelölésre. Ezáltal az ellenzéknek nemcsak a megválasztásra, de már a formális jelöltállításra is sokkal kisebb intézményi lehetősége marad. Én azt javaslom, hogy akár írjuk bele azt a törvénybe, hogy ezeknek az állandó bizottságoknak a teljes egyhangúságára, a jelölési folyamatban részt vevő és azon a döntési bizottsági ülésen részt vevő képviselők egyhangú szavazására legyen ahhoz szükség, hogy valakit az Országgyűlés elé lehessen terjeszteni szavazásra, hiszen korábban az ellenzéknek volt lehetősége jelölteket állítani, így, ha a kormánypárti többség úgy gondolja, akkor a jelöltállításból is az ellenzék ki van zárva.
Természetesen eddig is politikai kompromisszumra volt szükség az MNB felügyelőbizottsági tagjai megválasztását illetően, de azáltal, hogy az ellenzéki frakcióknak intézményesített joga és lehetősége volt jelöltet állítani, az ellenzék szakértői is helyet kaphattak az MNB felügyelőbizottságában.
Azt gondolom, az helyes, hogy a törvényjavaslat megváltoztatja a felügyelőbizottság tagjai megbízatásának időtartamát, és az is, hogy megváltoztatja a díjazását, ez egy támogatandó, helyes irány, hiszen az időtartamra vonatkozóan az eddigi rendszer szerint a Magyar Nemzeti Bank elnöke megbízatásának időtartamára szól, míg a mostani módosítás szerint a megbízatásuk négy évre szól, amely időszak újabb négy évre hosszabbítható meg. Ha jól értem, itt a „hosszabbítható meg”, ahhoz ugyanúgy végig kell menni az Országgyűlés jelölési folyamatán és az Országgyűlés megválasztásán, tehát a hosszabbítás ilyen szempontból nem technikai, hanem hogy egy arra alkalmas ember két cikluson keresztül töltheti be ezt a pozíciót.
Ahogy mondtam, a felügyelőbizottság tagjainak tiszteletdíját is csökkenti a törvényjavaslat. Az MNB elnöke havi bérének 70 százalékáról 35, illetve 60-ról 30-ra csökkenti a felügyelőbizottság elnökének, illetve tagjainak tiszteletdíját. Azt gondolom, hogy ez a csökkentett tiszteletdíj még így sem lesz jelentéktelennek nevezhető, így is egy nagy összegről beszélünk.
Azt gondolom összességében a törvényjavaslatról, hogy támogatandó, hogy az MNB felügyelőbizottságának ellenőrzési tevékenységét megerősíti, valamint csökkenti a tiszteletdíjakat, ugyanakkor a tagok jelölési folyamatának átalakítása inkább egy kormánypárti hatalomtechnikai javaslatnak tűnik, mintsem demokratikus legitimációt növelő érdemi előrelépésnek.
Azt gondolom, ahogy képviselőtársam is elmondta, hogy a jegybank függetlensége és annak tiszteletben tartása fontos, a jegybank munkája a gazdasági stabilitásban, árstabilitásban, inflációs politikában, monetáris politikában kifejezetten fontos. Öröm, hogy az elmúlt időszakban is, és országgyűlési képviselőként és állampolgárként is azt várom a jegybanktól, hogy az inflációs célokhoz igazítsa a tevékenységét, és ezzel segítse a magyar gazdaságot. Azt várom országgyűlési képviselőként és állampolgárként is a jegybanktól, hogy az eddig megkezdett politika ‑ a devizatartalék növelése vagy éppen az aranytartalék növelése ‑ továbbra is ezen a pályán haladjon, hiszen fontos, hogy háromszorosára nőtt a devizatartalék és 33-szorosára az aranytartalék a jegybank kezelésében. Azt gondolom, hogy akkor tudunk egy stabil monetáris politikát folytatni és elvárni a jegybanktól, ha ezek a lépések a jövőben is folytatódnak.
Innen is szeretném megköszönni a jegybank minden munkatársának azt a piacfelügyeleti, árstabilitásért, monetáris politikáért végzett munkát, amelyet ők elhivatottan, magas szakmai színvonalon végeznek, ezt innen az Országgyűlésből is köszönjük nekik. Természetesen, ahogy mondtam, a törvényjavaslatnak sok eleme támogatandó, a jelölési folyamat megváltoztatása viszont véleményem szerint az ellenzék lehetőségeit szűkíti majd. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés