NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak Polgár úr szavaira reagálnék pár gondolattal. A 2010 utáni Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságában voltak ellenzéki delegáltak, ellenzéki jelöltek. El is hangzott Apáti képviselő úr felszólalásában. Akkor ő még a Jobbik színeiben politizált (Dr. Apáti István: Régen volt!), az ő jelöltjük is megválasztásra került az Országgyűlés által. De valóban igaza van önnek, hogy a mostanit megelőző felügyelőbizottságban nincsen; a törvény szerint az ellenzék jelölési joga továbbra is megmaradt, csak az Országgyűlés nem választotta meg azokat a jelölteket. Én azt mondom, hogy ezzel a mostani módszerrel az ellenzék már jelölni sem tud, tehát ide, az Országgyűlés plenáris ülése elé, mert a kormánypárti bizottsági többség nem fogja támogatni, ezért már el sem tud jutni a plenáris ülésre.

Tehát a jelölés joga szűkül, nem a választás joga, nem delegálásról beszélek, hanem arról, hogy most a jelölés jogát szűkítik, mert az ellenzék nem tud ide az Országgyűlés plenáris ülése elé egy rátermett közgazdászt, mondjuk, az önök figyelmébe ajánlani. Mert ha a Gazdasági vagy a Költségvetési Bizottságban ez nem megy át, ahol kormánypárti többség van minden alkalommal, akkor nem tudunk jelölni. Csak ennyit erről, ezt akartam tisztába tenni, és tény, hogy a felügyelőbizottság többi átalakításában egyetértünk.

A vezetői mandátumok korlátozása, pénzügyi szektor ‑ ezt ön idehozta ehhez kapcsolódóan. Tény, hogy a pénzügyi szektorban nagyon sokszor határozott időre szóló vezetői kinevezések vannak. Ugyanakkor nincs ott, hogy ez a vezérigazgatói vagy ügyvezető igazgatói, vagy CFO-i, vagy bármilyen más kinevezés csak egyszer meghosszabbítható, vagy háromszor vagy ötször.

Azért azt is valljuk be, hogy a pénzügyi szektorban általában az egy-két-három-négy vezetői mandátum lejárta után általában kap vagy egy másik vezetői pozíciót a cégcsoporton belül, vagy egy tanácsadói pozíciót, valamit abban a szektorban, ahol a legtöbb tapasztalatot összegyűjtötte. Tehát ne tekintsünk úgy az összegyűjtött tapasztalatra, hogy az értéktelen! Az összegyűjtött vezetői tapasztalat értékes. Lehet, hogy már nem első számú vezetőként, vezérigazgatóként, igazgatósági elnökként, ügyvezető igazgatóként tudja kamatoztatni annál a cégnél, de tanácsadóként, vezérigazgató-helyettesként számos alkalommal. Legtöbbször nem úgy érnek véget a pénzügyi szektorban sem ezek a vezetői kinevezések, hogy szélnek eresztik, viszonthallásra, hanem felajánlanak számára egy olyan pozíciót, ahol az összegyűjtött értékes tudása és tapasztalata továbbra is azt az adott cégcsoportot tudja gazdagítani.

Én azért értek egyet Apáti képviselő úrral ebben a kérdésben, mert nagyon fontos, hogy kicsi ország vagyunk, és legyen szó politikai, közigazgatási, pénzügyi, gazdasági tapasztalatról, aki összegyűjtött az élete, a munkája során ilyen tapasztalatokat, az mindenképpen értékes és jó, ha a társadalom valamilyen módon ezt használni tudja. Ezért mondjuk azt, hogy sokszor meg kell gondolni.

Mondok egy politikai példát. A francia elnök nem tud újraindulni most már, mert a második mandátumát tölti, és mindjárt a második mandátuma végéhez ér. Nézzék meg, hogy az első mandátuma alatt hogyan politizált a francia elnök a francia társadalom érdekében és a második mandátumában hogy politizált! Tehát most óriási balhé, óriási leépülés, óriási problémák, strukturális problémák, óriási válságok vannak, nyugdíjkorhatár-emeléstől kezdve nagyon sok minden társadalmi feszültség van, ami az első ciklusban nem volt, mert akkor azért hajtott, hogy őt újraválasszák, hogy a rábízott nép kedvében járjon. Most pedig más történik, megpróbál átzsilipelni valamiféle európai intézménybe, és többet van Brüsszelben, mint Párizsban.

Tehát ezért mondom, hogy ennek van, lehet nagyon jó oldala és lehet veszélye is. Ne hagyjuk azt, hogy az összegyűlt tapasztalat és tudás szerte menjen, vagy mondjuk ezért valaki főleg külföldre vigye az itthon megszerzett értékes tapasztalatát, és ne a Nemzeti Bankba, a kormányzatba, vagy bárhol máshol hasznosítsa. Én ebben értek egyet, és csak erre hívtuk fel a figyelmet. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu