NOVÁK ELŐD, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Már megint igazam lett: módosítani kell az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló 2026-os törvényt, mert nem tudják teljesíteni a nyilvánosságra hozatal saját maguk által ígért, vállalt határidejét.

(12.30)

Június 30-án ezt mondtam itt a felszólalásomban ‑ akkor sem hallgattak meg ‑, idézem: a miniszterelnök az ÁBTL főigazgatójával állapodott meg az október 22-ei nyilvánosságra hozásról, de a szakmai közvélemény csak meghirdetett politikai célként kezeli, gyakorlatilag végrehajthatatlannak tartja ilyen rövid idő alatt. Ezt mondtam, hiába, ezért most ismét tárgyaljuk, harmadszor tárgyaljuk tulajdonképpen külön indítványban ezt a toldozgatott-foltozgatott ügyet, törvényt, mivel nem hallgattak meg, és hát, hogy ne legyen törvénysértés, most módosítják a törvényt.

Ráadásul a tervezett munka eleve nem lesz teljes, hiába javasoltam azt is, hogy a múltfeltárás és az információs kárpótlás teljessége érdekében a levéltárak számára átadandó iratokat a nem minősített iratokkal is ki kellene egészíteni. Ugyanis a levéltári törvény szerint az intézményeknek bizonyos idő eltelte után be kell szolgáltatniuk az iratokat a levéltáraknak, de nincs szankcionálva a mulasztás, így sokan nem teszik. Például a MÚOSZ irattára is tele van 1990 előtti anyagokkal, amelyekhez nem lehet hozzáférni. A levéltári törvény módosításával szankcionálni kellene a mulasztásos törvénysértést.

Illetve azt is hiába kértem, hogy meg kellene vizsgálni, hogy az 1990 előtti iratok, valamint a privatizációk során keletkezett iratok kapcsán értelmezhető‑e, illetve megalapozott‑e a minősített adat kitétel, hiszen erre hivatkozással számos levéltárban őrzött irat kutathatósága korlátozott ma is. Itt egykori állami vállalatok iratairól van szó elsősorban, de érintettek lehetnek a pártállami minisztériumok, pénzügyi szervezetek, például az MNB is. Vagyis az iratnyilvánosságot ki kellene terjeszteni az állambiztonsági iratokon túl is.

A korábbi vitákban nem kaptam választ arra sem ‑ és ezért sajnos továbbra is aktuális az a kérdés ‑, hogy miért élveznek továbbra is védelmet és titkosságot azok a pártállami ügynökök, akik 2020 után is nemzetbiztonsági alkalmazásban maradtak, akár jelenleg is nemzetbiztonsági alkalmazásban vannak, ami önmagában botrány, de hogy még külön védettséget kap az ő múltbéli, rendszerváltás előtti tevékenységük is, az egészen elképesztő. A valódi nyilvánosság elve alapján az időbeli korlátozás indokolatlan. Csak remélni tudom, hogy ez a szép kivétel nagyon kevesekre, adja Isten, hogy esetleg már senkire sem vonatkozik. Nincsen pontos információnk, hogy hány egykori, mondjuk, III/III-as ügynök mentette át hatalmát, pozícióját, és van még most is titkosszolgálati alkalmazásban. Mindenesetre a törvény ilyen szinten védi őket még most is.

Tisztelt Országgyűlés! Láttunk már ilyen törvényjavaslatot a kommunista múlt rendezésének ügyében is, hogy egy törvénytelenséget a törvény megváltoztatásával orvosolt a Fidesz-kormány. Az még megtisztelő volt számomra, hogy 2012-ben Wittner Máriával közösen nyújthattam be azt a nyugdíjtörvény-módosító javaslatot, amelyet el is fogadott az Országgyűlés, és amely alapján meg kellett volna vonni a kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékokat, de a Fidesz-kormány ezt szabotálta, sőt titkosította is az adatokat. 2012-ben a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól azt a tájékoztatást kaptam, hogy alanyi vagy özvegyi jogon körülbelül 1200 személy kap évente összesen 200 millió forintot, például a Vörös Csillag érdemrend vagy a fegyveres harcokban részt vett partizán és még 17-féle hasonló jogcímen.

Később ezeknek a számoknak az alakulását már nem árulta el a Fidesz-kormány, titkosították ezt, de most az új kormánynak benyújtott írásbeli kérdésemre válaszul megtudhattuk azt ‑ köszönöm a most jelen lévő pénzügyminiszter úrnak is, hogy érdemben válaszolt ‑, amit a Fidesz-kormány korábban titkosított, miszerint a kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékok megvonását előíró törvény ellenére 97 százalékuk, aki még él, a mai napig is kapja alanyi vagy özvegyi jogon, hiszen a végrehajtásért felelős Navracsics Tibor miniszter először teljesen szabotálta a Wittner Máriával közösen benyújtott törvényünket, a határidőig senkitől nem vonták meg a kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékot, majd többszöri számonkérésemre a törvénytelenséget a törvény módosításával orvosolta ‑ ahogy azt, ugye, most is látjuk ‑, kitolták a határidőt. Végül a kormány a Szocialista Hazáért érdemrend és hasonló kitüntetések után járó nyugdíjpótlékoknak tehát a 97 százalékáról állapította meg, hogy méltó azokat folyósítani az állítólagos rendszerváltás után 25 évvel is, ami, azt gondolom, az előző kormány vagy kormányok nagyon súlyos felelőssége.

Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt három-négy évtized, az MDF-, az MSZP- és a Fidesz-kormányok közös szégyene, hogy még mindig nem történt meg az állambiztonsági múlt feltárása, így többek közt az úgynevezett ügynöklisták összeállítása, persze a tartótisztekre fókuszálva ‑ reméljük, így fog ez most is megtörténni ‑, a pártállami vezetők elszámoltatása és a közéletből, sőt állami cégek éléről is történő kitiltása, az úgynevezett lusztráció, amire például Lengyelországban is láthatunk példát; valamint a kommunista luxusnyugdíjak megvonása, melyet jobb későn, mint soha alapon tavalyelőtt Csehországban is törvénybe foglaltak, miközben hazánkban még a kommunista kitüntetések után esetenként még mindig járó nyugdíjpótlékok megvonása is várat magára, bár ez talán már csak szimbolikus lehet; egyúttal a politikai foglyok nyugdíjának méltó rendezése, no meg a Szabadság téri szovjet megszállási emlékmű eltávolítása a csak elvileg tiltott önkényuralmi jelképeivel együtt.

Egy olyan köztársaságban élünk, melyet az a Szűrös Mátyás kiáltott ki, aki nemcsak az MSZMP egyik vezetője volt, hanem karrierjét 1951-ben a Rákosi-féle MDP-ben kezdte; és aztán a rákosista alkotmány helyére egy hasonlóan egypárti Alaptörvény került, csak immár Szájer József nevével fémjelezve. De legalább már a III/II-es ügynök Horn Gyuláról nincs közterület elnevezve. Ez a Mi Hazánk Mozgalom antikommunista sikere, hogy jogi kezdeményezésünk nyomán a bírósági ítélet óta immár hivatalosan nincs Horn Gyula sétány, az utcanévtáblákat mégis kint hagyták, ezért azokat Balogh Csaba XIII. kerületi önkormányzati képviselőnkkel távolítottam el 2024-ben, helyreállítva a törvényes rendet. Az utcanévtáblák azóta sem kerültek vissza. Bár az ügyben a kormányhivatal a nekem küldött első válaszát még úgy zárta, idézem: törvényességi felügyeleti intézkedés nem tehető, nem adtuk fel. Viszonválaszom, jogi érveim és az utcanévtáblák először még csak letakarásával előmozdított társadalmi nyomásunk hatására dr. Sára Botond főispán úr végül igazat adott nekem, törvényességi felhívást bocsátott ki, amelyben felkérte a Fővárosi Közgyűlést, hogy a jogszabálysértő helyzetet szüntesse meg, azaz módosítsa a közterület nevét. Végül persze a Fővárosi Törvényszékig kellett menni, az mondta ki, hogy a kommunista utcaelnevezés törvénytelen volt.

Horn Gyula az ’56-os forradalom vérbe fojtóit aktívan kiszolgálta pufajkásként, felelőssége persze elsősorban munkásőrként és magas rangú pártfunkcionáriusként állapítható meg. De ami még kevésbé köztudott, hogy III/II-es ügynök volt Harcos fedőnéven, bár ő erről természetesen nem emlékezett meg az emlékirataiban. Még tíz éve sincs, hogy ez az információ napvilágot látott, Ungváry Krisztián történész tárta fel 2017-ben.

Ami a III/II-es ügynökök rendszerváltás után is megmaradt befolyását illeti, sajnos még az Orbán-kormánynak is tagja lehetett a D-209-es fedőnevű Medgyessy Péter későbbi miniszterelnök egykori kollégája, egy szintén III/II-es ügynök, Martonyi János, aki Magasdi és Marosvásárhelyi fedőnéven jelentett; illetve a fideszes kormányzat oszlopos tagjává válhatott az ugyanúgy III/II-es Tasnádi László rendészeti államtitkár.

És még mondhatnánk példákat, de nem ismerjük a részleteit számos, akár még pozícióban lévő exügynök munkájának, nem ismerhetjük meg az ígért 70. évfordulóig sem, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójáig sem ‑ talán nem sokkal később végre igen. Pedig fontos volna, fontos lett volna ez, főleg az elmúlt évtizedekben, hiszen ezek a személyek akár zsarolhatóak is voltak a múltjukkal vagy zsarolhatók még mindig, ki tudja, kicsoda, így ez nemzetbiztonsági kockázat is. Például ilyen zsarolható személy lehetett még nem is olyan régen a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője is, Horváth József, aki egykor III/III-as ügynök volt, tehát a magyar szuverenitás védelmezését abszurd módon pont a szovjet időkben sikerült elkezdenie a belügynél, és az egykori spicliből állami vezető lehetett a Fidesz jóvoltából. És micsoda farizeus politika úgy emlékezni például Mansfeld Péterre, hogy a rá halálos ítéletet kérő vérügyésznek a néhány évvel ezelőtti haláláig folyósították a több százezres luxusnyugdíját, Biszku Béláéhoz hasonlóan, ahogy több más, még élő vérbírónak, ÁVH-s vallatótisztnek talán a mai napig is.

Persze az elszámoltatás leginkább a 90-es évek elején kellett volna, legkésőbb az első Orbán-kormány idején, 1998-tól, de még mindig itt élhetnek kommunista luxusnyugdíjakkal Szűrös Mátyások, vagy például kevesen tudják, de Schmitt Pál is Kádár János miniszterhelyettesi rangban szolgáló diplomatája volt.

(12.40)

Az elmúlt évtizedekben csak időhúzás és maszatolás folyt, csak csepegtették a titkosított információkból az aktuális kormánynak kedvezőket. Például három éve hozta nyilvánosságra az ÁBTL azt a jelentést, amelyet Vikidál Gyula írt zenésztársáról, Nagy Feróról 40 évvel ezelőtt, az István, a király premierje után. De nem ismerjük a részleteit számos kormánypárti exügynök munkájának, akiket akár zsarolhatnak is a múltjukkal, így tehát ez súlyos nemzetbiztonsági kockázat.

Tisztelt Országgyűlés! Amikor 2016-ban lemondtam az országgyűlési képviselői mandátumomról ‑ Schiffer Andrással egy időben, mert akkor úgy tűnt, hogy a magunkfajta idealistáknak nem volt helyük az akkori politikában ‑, akkor az utolsó parlamenti felszólalásomat így kezdtem, idézem (Derültség a kormánypárt soraiban.): „Az úgynevezett ügynöklistákat is tartalmazó, állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló, Schiffer András által jegyzett törvényjavaslattal egy problémám van: hogy nem nekem jutott eszembe a benyújtása.” (Közbeszólások, többek között: Magától idéz! ‑ Az elnök csenget.) Persze szégyenkeznem sem kell a tétlenség miatt, hiszen Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársammal közös javaslatunk vezetett a legközelebb a sikerhez, ezért azt gondolom, hogy illő, ha itt az ő neve is elhangzik, hiszen a Fideszben 55-en voksoltak a frakciófegyelemmel szemben 2011. december 23-án egy általunk kért név szerinti szavazáson, amikor a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kötelező feladatául szabtuk volna, hogy nevezze meg és tegye közzé a BM volt Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége hivatásos, nyílt és titkos állományának tagjait, valamennyi hálózati személyét, ügynökét, továbbá a katonai hírszerzés állományát és hálózatát.

Tisztelt Országgyűlés! Zárásként úgy illő tehát, ha Schiffer András neve akár kétszer is elhangzik itt ma (Derültség a kormánypárt soraiban.), hiszen a NER-rel szemben ő küzdött a legtöbbet az állambiztonsági múlt átláthatóvá tétele érdekében. Tucatnyiszor nyújtott be precíz parlamenti indítványt is a titkosítások feloldása érdekében, és az is ő, aki korántsem elégedett a TISZA mostani törvényével sem. Idéztem már néhány hónapja azt a Facebook-bejegyzését, melyben rávilágít a globalista, atlantista körök lobbijára, hogy a TISZA-s aktanyilvánosság most változatlanul azt jelenti, hogy ha mondjuk, egy impexest annak idején egy nyugati titkosszolgálat átállított, azt bizony éppúgy nem ismerhetjük majd meg, ahogy az elmúlt évtizedekben sem.

Tisztelt Országgyűlés! Végezetül felhívnám a figyelmüket arra, hogy egy önök által csak technikainak nevezett törvénytelenség törvénymódosítással való orvoslása tekintetében a késlekedés milyen komoly bűnnek is tekinthető. Hiszen gondoljunk csak arra, hogy múlt héten hunyt el az utolsó, széles körben közismert 1956-os hős, Pongrátz András Corvin közi szabadságharcos, aki a Sztálin-szobor ledöntésében lángvágóval is közreműködött. Amikor itt júniusban szóvá tettem, hogy még állami kitüntetést sem kapott soha, akkor meglepetésemre a miniszterelnök úr egészen nyitottnak mutatkozott arra is, hogy állami kitüntetést kapjon, azonban az elmúlt hónapokban semmilyen lépés nem történt sajnos az ő irányába. Ezt fájdalommal tapasztaltam, hiszen leveleztem vele, nem kérdezték meg, hogy például Magyarországra tud‑e jönni október 23-án, vagy más módon nem láttuk ezeket az előrelépéseket, és most ott tartunk, hogy ezt a mulasztást már nem is lehet orvosolni. Nem tudjuk, hogy kik azok, akik akár a következő hetekben fognak elhunyni úgy, hogy az információs kárpótlást nem kapják meg, de igenis minden hét súlyos mulasztás.

Ezért aki például Pongrátz András előtti tisztelgésül, ha már állami kitüntetést sajnos nem kapott soha, és ez természetesen elsősorban nem a TISZA bűne, hanem a korábbi kormányoké, de ha már állami kitüntetést nem kapott soha, aki tisztelgésül szeretné leróni a kegyeletét itt Magyarországon is, azt szeretettel várjuk a Corvin közben október 23-án 15 órától, ahol a Pesti srác szobránál elhelyezhetik a kegyelet virágait, illetve ahol immár hagyományos módon, hagyományőrző emléktűzzel is fogunk tisztelegni Pongrátz András előtt. Hiszen ezek az ágyútüzek most már nemcsak a ’48-as forradalom és szabadságharc emlékét szokták idézni a megemlékezéseken, hanem hagyományt teremtett belőle a Mi Hazánk Mozgalom, hogy ezt a hagyományőrző ágyútüzet az október 23-ai megemlékezéseken is alkalmazza, természetesen egy 1956-ban is használt ágyúval; ilyen körülmények között méltósággal várunk mindenkit szeretettel az 1956-os forradalom és szabadságharc 70., illetve a 2006-os felkelés 2026-os 20. évfordulóján is. Mindenkit szeretettel várunk tehát a Corvin közben. Köszönöm a figyelmüket, hazánkat szolgáljuk. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)

Forrás: parlament.hu