PALÓC ANDRÉ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Itt elhangzott a kormány részéről, hogy mi történt és mi nem történt meg. Nos, ami megtörtént: létrejött egymillió új munkahely az elmúlt tizenhat évben, és adócsökkentések voltak. Ami nem történt meg a választások óta, ha már itt a gazdák problémáiról beszélünk: a védett árat nem tartották fönt, azt kivezették. A gazdaság adataira, folyamataira sokféle magyarázatot lehet adni, de az emberek az egyszerű dolgokból látják, mi történik: van‑e munkahely, van‑e megrendelés, mi a helyzet a beruházásokkal, meg tud‑e élni a vállalkozás, ahol dolgoznak. Ma egyre több aggasztó jelet látunk. Augusztusban például lehetett látni, hogy a 7,3 százalékos turisztikai visszaesés már egy igencsak ‑ igencsak! ‑ markáns jele annak, hogy a turizmusban, abban a szektorban, ami 400 ezer megélhetést biztosít, rengeteg probléma lépett fel.
(9.30)
Sőt, továbbmegyek, nemcsak ott lehet látni problémát, hanem a foglalkoztatásban is. A fiatalok esetén, a 24 év alattiaknál 16,5 százalékos a munkanélküliség, vagyis gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy minden hatodik fiatal nem talál munkát. Augusztusban pedig ‑ ma reggeli adat ‑ az új építőipari szerződések volumene 55 százalékkal esett vissza, vagyis a felével ‑ a felével! ‑ csökken egészen pontosan, ez valami elképesztő visszaesést mutat. És csak hogy árnyaljuk a képet: látszik, hogy a beruházások volumene is 9,1 százalékos visszaesést mutat. És ami ma csökkenő szerződésállomány az építőiparban és csökkenő beruházási adat, az holnap egy újabb gyárbezárás, újabb megszűnő munkahely és újabb családi tragédia ‑ ezt mindig fejben kell tartania egy felelős kormánynak.
A gyárbezárások következtében pedig már 4500 olyan, már megszűnt, megszűnő vagy annak a közelében lévő munkahelyről beszélhetünk, amelyet az fenyeget, hogy megszűnik. Tehát van, ami már bezárt, és van, ami be fog zárni idén. De ami a legnagyobb baj, hogy a tószegiek, a győriek vagy éppen a bonyhádiak semmilyen segítséget nem kaptak a kormánytól, és öt hónap alatt most lett foglalkoztatási államtitkáruk. És egy szemléletes példa a foglalkoztatásról: csak augusztusban 7 ezer honfitársunk veszítette el a munkahelyét, vagyis naponta 233-an, többen, mint amennyien amúgy ebben a parlamentben ülnek.
És ehhez jön a drága üzemanyag. A 95-ös benzin 642, a dízel gyakorlatilag 710. A fuvarozóknak egyötödnyi segítséget adtak ahhoz képest, amit ők kértek, a védett ár meg sehol. Pedig Magyar Péter március 3-án azt mondta, idézem szó szerint: „Elég a dumából és a hangulatkeltésből! Azonnali adócsökkentést és benzinárstopot 480 forinton a magyar benzinkutakon!” Aztán április 16-án, tehát a választásokat követően azt mondta, illetve egészen pontosan írta a közösségi felületén: „Megállapodtunk arról, hogy a védett árat mind a gázolaj, mind a benzin esetén fenntartjuk az új kormány megalakulása után.” Ez látható módon nem sikerült. Ezek Magyar Péter saját mondatai, amelyeket önök itt nem tartanak be ‑ következetesen átverték a magyarokat.
És hasonló történt a kata ügyében is. Magyar Péter azt ígérte szó szerint: visszaállítjuk a kataadózást; illetve azt is mondta róla: ugyanolyan egyszerű és olcsó lesz. Aztán 138 ezer katás honfitársunk szembesült azzal, hogy az egyszerű és olcsó azt jelenti, hogy 50 ezerről 100 ezer lesz az adója. Ez se nem egyszerű, se nem olcsó, ez vegytiszta adóemelés, az adóemelés pedig mindig két dolgot eredményez a gazdaságban: csökkenő fizetéseket és megszűnő munkahelyeket.
Fél év alatt tehát, mióta a választások voltak, ezt látjuk: zuhanó beruházások, megfeleződő megrendelések az építőiparban, 710-es dízel a 480 vagy a 615 helyett, gyárbezárások és megszűnő munkahelyek. A magyarok nem ezt várták, nem erre adtak felhatalmazást, a kormánynak pedig cselekednie kéne például a védett ár vonatkozásában. Ha nincs jobb ötletük, fogadják el, amit mi javasoltunk! Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban. ‑ Dr. Juhász Hajnalka: Bravó!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés