PALÓC ANDRÉ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha jól értem, itt két síkon folyik a vita. Az egyik részével szerintem mindannyian egyet tudunk érteni: fontos az átláthatóság, és magam, mint aki korábban ‑ itt a Házban el is hangzott a mai nap folyamán ‑ a Nemzetgazdasági Minisztériumban dolgoztam, úgyhogy meg tudom erősíteni, és szerintem azóta nem történt akkora változás a NAV keretein belül: a NAV személyi állománya felkészült szakemberekkel dolgozik, szerintem maximálisan megbízhatunk bennük. Ebben nekem nincs kételyem.
Amiben viszont kételyem van, és csatlakozom Panyi képviselőtársamhoz, az az érintettek köre. Ugyanis, hogy egy életszerű példát mondjak, a főváros idén elfogadott költségvetési főösszege 532 milliárd forint. Az szerintem sok pénz. Tehát aki efölött dönt, mondhatjuk azt, hogy például az komoly dolgok fölött dönt. Úgyhogy érdekes, hogy akkor a főváros vezetőire, akár a főpolgármesterre, akár a közgyűlés tagjaira miképpen vonatkozik vagy nem.
Tehát az általános kérdésem ‑ csak azért hoztam ezt a konkrét példát, hogy akkor beszéljünk valamiről konkrétan ‑, hogy mi alapján került kiválasztásra, illetve mi alapján hagyták ki akár a főváros vezető politikusait, akár pedig, ahogy korábban itt a vitában elhangzott, az európai parlamenti képviselőket. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés