1 147 felszólalás
T/6767 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 2011-ben fogadtuk el a szakképzési törvényt, és az az igazság, most, amikor hallgattam önöket a vita kapcsán, elgondolkodtam azon, hogy miért rossz minden önöknek. (18.40) Persze, van egy ellenzé…
T/6767 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Valószínű, hogy bennem van a hiba, ugyanis a közismereti tárgyak túlhangsúlyozása - és nem keverem össze a szakismereti tárgyakkal - sajnos hatással volt a szakismereti tárgyak túlhangsúlyozásának iskolapadban való megtanítására. Ezt én megtapasztaltam, és n…
T/6767 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Ház! Köszönöm szépen, mélyen tisztelt elnök úr. Bocsássanak meg, de én nem tudom, hogy én vagyok-e elképesztő, vagy amit mondtam. Az az igazság, hogy tök mindegy végtére is, de én nem tudom, nálunk arra, hogy fölzárkóztassuk a gyerekeket, van pályázati pénz, és van az…
T/6320 A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy 3-4 lehetőség van a napirend tárgyalása kapcsán: van, aki nem olvasta el, van, aki nem érti, és van, aki nem akarja érteni ezt a törvényjavaslatot. Ugyanis el szeretném mondani a tisztánlátás érdekében, ho…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Nagyon fontos kérdés van ma napirenden, az embereket ez érinti, nagyon komolyan érinti a közlekedésüket és még a gazdaságot is. Nehéz helyzetben van, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, a kormány, ugyanis el szer…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem értem, Szilágyi György képviselő úr miért tűzött itt most a zászlajára vagy a lándzsájára személy szerint. Kedves Képviselő Úr! Én úgy gondolom, fölösleges ellentéteket szítani vidék és Budapest között, mert ugyanis hasonlóak a gondj…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is azt szeretném elmondani, hogy miben értek egyet Pál Tiborral és Steiner Pállal. Kérem szépen, egyetértünk abban, hogy a személyszállítás nagyon fontos kérdés, a gazdaság feltétele, és ha jól működik, akkor az ország gazdaságát is seg…
T/6187 Egyes közpénzügyi tárgyú törvényeknek az államháztartás önkormányzati alrendszerét érintő módosításáról, és azok más törvénnyel való összhangjának biztosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1. ajánlási pont kapcsán Nyikos elnök úrnak szeretném elmondani azt, hogy nagyon tisztelem azt, hogy aggódik a közpénzért. Tehette ezt korábban is, hisz fizetett közpénzügyi ellenőr volt az Állami Számvevőszéknél, és ezt a tulajdonságát tisz…
T/6187 Egyes közpénzügyi tárgyú törvényeknek az államháztartás önkormányzati alrendszerét érintő módosításáról, és azok más törvénnyel való összhangjának biztosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, mélyen tisztelt elnök úr, a szólás lehetőségét. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyan ezt most nem tudom ajánlási ponthoz rögzíteni, de azt szeretném elmondani, hogy az imént Ipkovich képviselőtársam a kapkodásról beszélt. Szóval, azzal a rendetlenséggel, amit önök hagyta…
T/6187 Egyes közpénzügyi tárgyú törvényeknek az államháztartás önkormányzati alrendszerét érintő módosításáról, és azok más törvénnyel való összhangjának biztosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Elnök úr, csak azért említem meg, mert Veres képviselőtársam megszólt. Ténylegesen arról van szó, hogy ma nem volt ott a bizottsági ülésen, ezt a múltkor mondta, azaz hétfőn és nem ma, mert ma is volt e témakörben, és akkor tárgyaltuk a módosító indítványokat, tehát az igazság…
T/6163 A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tegnapi nap folyamán megtárgyalta a számvevőszéki és költségvetési bizottság a napirenden lévő, korábban ugyan T/6132., majd új változatában a T/6163. számú törvényjavaslatot, amely a helyi a…
T/6187 Egyes közpénzügyi tárgyú törvényeknek az államháztartás önkormányzati alrendszerét érintő módosításáról, és azok más törvénnyel való összhangjának biztosításáról
BABÁK MIHÁLY, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Mélyen tisztelt elnök úr, köszönöm a szólás lehetőségét. A mai napon a számvevőszéki és költségvetési bizottság megtárgyalta a napirenden lévő törvényjavaslatot. Miután Kósa Lajos kiváló törvényjavaslatot készített, amely a gyakorlat…
T/6152 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról T/6153 Az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról
BABÁK MIHÁLY, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Így igaz. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tegnapi nap délelőttjén megtárgyalta a számvevőszéki és költségvetési bizottság a napirenden lévő két törvényjavaslatot, nevezetesen a T/6553. számú törvényjavaslatot,…
T/6152 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról T/6153 Az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért azt nyilvánvalóan kell látni, hogy mi az oka annak, hogy ez a két törvényjavaslat bekerült a tisztelt Ház elé. Le kell szögezni, hogy a szocialisták 8 éves regnálása, a szuperbruttó, annak kivezetése és minden egyéb más csalá…
T/6152 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról T/6153 Az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Elnézést kérek az elnök úrtól, de Józsa képviselőtársam ismételten olyan dolgokat mondott, hogy célt tűztek ki. Józsa Úr! Nem 8 évvel ezelőtt kellett volna önöknek kitűzniük olyan célokat, amelyek az ország érdekét szolgálják? (Dr. Józsa István: Akkor is megtettük!) Ez nem sik…
H/6045 A VOLÁNBUSZ Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottság felállításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szóval, én tényleg azt javasolom, amit elnök úr már elmondott, hogy térjünk vissza a napirendhez. Ugyanis a napirendi pont címe a következő, tisztelt szocialista képviselőtársaim, és nem Budai Gyula személye és nem egyéb más kérdés, sem…
T/5842 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A számvevőszéki és költségvetési bizottság 2012. február 13-án tárgyalta meg a T/5842. számú törvényjavaslatot, amely a devizakölcsön törlesz…
T/5842 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hihetetlen problémáról van szó a devizahitelesek és a devizakárosultak egészét és az ő helyzetüket illetően. Összetett problémáról van szó, és szeretném hangsúlyozni, hogy nemcsak a devizahitelesek problémáját…
T/5842 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Imádom a sommás megfogalmazásokat. Ne burkolja mindenféle egyéb más dologba, és akkor pontosan értjük egymás szavát. (11.40) Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Elmondtam azt, hogy nagyon bonyolult és nag…
T/5842 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy még most is, e törvény kapcsán is fontos egy-két dolgot axiómaként tisztázni, mégpedig azt, hogy 2008-ban a pénzpiac megmozdult, afféle pénzpiaci cunami keletkezett, és a devizahitelesek - szeretném…
T/5842 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Egy dolgot szeretnék tisztázni, amit Szűcs Erika miniszter asszony említett. Azt vettem ki a szavaiból, hogy azt mondja, hogy szórja a kormány a pénzt. Szóval, kedves miniszter asszony, hogyha ezt mondta, akkor szeretném elmondani, hogy önnek sztereot…
T/5842 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szólás lehetőségét. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A napirenden lévő törvényjavaslat gyakorlatilag egy nagyon-nagyon nehéz és hosszú problémakörnek a végére vagy legalábbis remélten a végére kíván pontot tenni, és nem előzmény nélkü…
H/5834 A gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról
BABÁK MIHÁLY, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Bizottságunk, a számvevőszéki és költségvetési bizottság a mai napon megtárgyalta a H/5834. számú országgyűlési határozati javaslatot, amely a gazdasági és monetáris unió…
H/5834 A gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Komolyan mondom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr után büszke vagyok a magyar parlamentre, mert az Európai Unióról értelmesebben és okosabban tudnak, tudunk vitatkozni, mint odakint Brüsszelben. Azt meg kell állapítani tényle…
H/5834 A gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Nem Michael Walker, köszönöm szépen, csak Babák Misi. (Derültség.) Tisztelt Elnök Úr! Szerettem volna még folytatni az iménti kétperces hozzászólásomat azzal, hogy nem hiszem, hogy szereptévesztésben kellene lennünk. Mi most nem az Európai Parlamentben ülünk, és nem mi oldjuk…
H/5834 A gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen. Scheiring Gábor olcsó bókjaival nem tud megtéveszteni, és nem tud meghatni. (Derültség.) Hogy azon megjegyzésére reagáljak, amelyben azt mondta, hogy merjünk kicsik lenni: nem, én azt mondtam, hogy nem mi fújjuk a passzátszelet. Tetszik érteni? Nem mi dirigálj…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A történelem humora, mondhatnám, fintora is az, hogy Nyakó képviselőtársamék az egyházi törvény kapcsán karakírozott véleményt mondanak. Hát önök ezt jól intézték annak idején a háború után: betiltották, üldözték, ahol csak le…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megszólíttattam, ezért vagyok kénytelen szólni. A 22. ajánlási pontnál próbáltam a véleményemet kifejteni, érdekes módon én kommunizmusról nem beszéltem, arról beszéltem, hogy az előző rendszer képviselői tiltották és üldözték a lelkiism…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vágó képviselőtársam, bocsásson meg, de nem értem ezt a hiszteroid magatartást. Berohannak, kimennek, részt sem vesznek a törvényjavaslat vitájában. Képviselő úr, nekem van véleményem, mint parlamenti, Békés megyei listás képviselőnek, n…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, mélyen tisztelt elnök úr, tisztelt Ház, a szólás lehetőségét. Tisztelt Képviselőtársaim! Megvallom őszintén, hogy ténylegesen nem értettem pontosan azokat a kirohanásokat, alkalmasint politikai indíttatású megjegyzéseket - bár a politikában sok mindent lehet csinálni…