10 234 felszólalás
T/3589 Az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Megadom a szót Rogán Antalnak, aki előterjesztőként kíván válaszolni a vitában elhangzottakra.
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról következő ülésünkön döntünk. Soron következik az egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Rogán Antal és Puskás Imre, Fidesz, képviselők önálló indítványát a T/3505. számon, az együttes…
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítványt elfogadta. Kérem a felszólalni kívánó képviselőket, hogy felszólalásuk kezdetén jelezzék, hogy a bizottsági ajánlás mely…
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Képviselő úr, ha kéri, akkor egy perccel meghosszabbítom a hozzászólását.
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm.
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom. S egyben megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 21-36. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Jelentkezőt nem látok. (Rogán Antal az üléshelyére siet.) Még egysz…
T/3502 A közbeszerzésekről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról következő ülésünkön határozunk. Soron következik a közbeszerzésekről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/3502. számon, az együttes bizottsági ajánlást pedig T/3502/126. számon megkapták és megismerhették. A bizottsági ajá…
T/3502 A közbeszerzésekről
ELNÖK: Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy kézfelemeléssel jelezze, amennyiben egyetért a javasolt vitaszerkezettel. (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Az általános vitában elhangzottak megismétlésének elkerülése végett kérem, hogy felszólalásuk…
T/3502 A közbeszerzésekről
ELNÖK: A következő felszólaló Scheiring Gábor, az LMP képviselője.
T/3502 A közbeszerzésekről
ELNÖK: Hat perce van, de tekintettel arra, hogy igen sok pontról van szó, vagy meghosszabbítom egy perccel, vagy ismételt felszólalást kérhet, a következő felszólalót követően újabb hat percet.
T/3502 A közbeszerzésekről
ELNÖK: Akkor most innen számítva plusz egy perc. Öné a szó.
T/3502 A közbeszerzésekről
ELNÖK: Igen, képviselő úr, van lehetőség. Most megadom a szót Apáti Istvánnak, a Jobbik képviselőjének. (21.10)
T/3502 A közbeszerzésekről
ELNÖK: Képviselő úr, ha igényli, akkor most első körben egy perccel meghosszabbítom.
T/3502 A közbeszerzésekről
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Ismételt felszólalásra megadom a szót Scheiring Gábornak, az LMP képviselőjének, 6 percben.
T/3502 A közbeszerzésekről
ELNÖK: Kis figyelmét kérem, képviselő úr. Arra hívom fel a figyelmét, hogy tekintettel a sok ajánlási pontra, a levezető elnöknek van lehetősége ismételt felszólalásra engedélyt adni. Mivel ön tárgyszerűen az adott pontokhoz szól hozzá, mérlegelje a plusz egy percet vagy egy újabb, ismételt felszóla…
T/3502 A közbeszerzésekről
ELNÖK: Azt javaslom, hogy ha elegendő az egy perc, akkor annyit, ha ismételt felszólalást, akkor ismételt felszólalást.
T/3502 A közbeszerzésekről
ELNÖK: Így van, jó. Köszönöm szépen. Ismételt felszólalásra következik Göndör István, az MSZP képviselője.
T/3502 A közbeszerzésekről
ELNÖK: Ismételt felszólalásra megadom a szót Apáti Istvánnak, a Jobbik képviselőjének.
Napirend előtti felszólalások
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A kormányzat az uniós elnökség jelszavának az "erős Európa" szlogent választotta. Ezzel egyet kell értenünk; elsősorban magyar identitásunk van, de van Európának közös kulturális gyökere és közös gazdasági érdeke. Önök az…
A/3596 Hogyan tervezi Miniszterelnök Úr a multinacionális vállalkozások közteherviselésbe való bevonását a válságadók kivezetését követően?
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, szeretnék a miniszterelnök úrtól választ kapni. Köszönöm szépen.
T/3288 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény, valamint a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az élőlényeknek - és talán a politikusok is azok, és az ellenzékiek is - szerintem egy fontos tulajdonsága az alkalmazkodókészség. Én próbálom ezt a tulajdonságot magamban felfedezni. Én már teljesen elfogadom azt, hogy ko…
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra következik Gúr Nándor, az MSZP képviselője.
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
ELNÖK: Most visszatérünk az előre bejelentett felszólalók köréhez. Felszólásra következik Vágó Sebestyén, a Jobbik képviselője.
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
ELNÖK: A következő felszólaló Baráth Zsolt, a Jobbik képviselője. Öné a szó, képviselő úr.
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Lenhardt Balázs, a Jobbik képviselője.
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra következik Vágó Gábor, az LMP képviselője. (Tállai András: Jé, megjött!)
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, így megkérdezem Tállai András urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Igen. Államtitkár úr, öné a szó.
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
ELNÖK: Megköszönöm az államtitkár úr válaszait, az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a sporthuliganizmus jelensége elleni fellépés é…
T/3480 A sporthuliganizmus jelensége elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, 5-5 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Kovács Péternek, a sport- és turizmusbizottság előadójának.
T/3480 A sporthuliganizmus jelensége elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Szilágyi Györgynek, aki a bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt ismerteti.