205 felszólalás
T/10679 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Muszáj vagyok szólni, mert a parlamenti folklóron, ami úgy látszik, itt egyébként működik, ez túlmegy, hogy ön engem személyemben, hivatásomban megpróbál megtámadni. (Közbeszólások az MSZP soraiból, köztük Kovács Tibor: Először halljuk az ügyrendi javaslatot!…
I/10728 Miért lehetetleníti el a szocialista kormány az egyházakkal való egyeztetést, s ily módon az együttműködést?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Lengyel Küldöttség! 2009. szeptember 22-én az egyházak kezdeményezésére az emberi jogi bizottság ülést tartott, amelynek címe a következő volt: A kormány és az egyházak közötti egyeztetés ellehetetlenülése. A bizottsági ülésen Erdő Pét…
I/10728 Miért lehetetleníti el a szocialista kormány az egyházakkal való egyeztetést, s ily módon az együttműködést?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Sajnos nem tudom a választ elfogadni. Ha tudni akarja, hogy miért, akkor javaslom például a Népszabadságnak azt a tudósítását, amely egyértelmű és korrekt módon leírja, hogy a miniszter úr szervezett rá a bizottsági ülés időpontjára, a…
T/10018 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! 2009 márciusában számos karitatív szervezet jelezte a Pénzügyminisztériumnál, hogy az adományok áfájának bevezetését követően 2008-ban jelentősen csökkent az adományok mértéke. A civilek arról tájékoztatták az illetékeseket, hogy az uniós…
A/10032 Mi tartozik és mi nem tartozik az igazságügyi és rendészeti miniszter faladtai közé?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! 2008 tavaszán egy Baráth Miklós nevű, többszörösen elítélt személy azzal az információval jelentkezett a Hír TV riportereinél, hogy Veres János akkori pénzügyminiszter környezete kábítószerügybe akarja keverni őket. Baráth elmo…
A/10032 Mi tartozik és mi nem tartozik az igazságügyi és rendészeti miniszter faladtai közé?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Miniszter úr, a kérdéseimre természetesen nem válaszolt. De így szokta ezt; vagy beküldi az államtitkárát, vagy pedig nem a kérdésre válaszol. Talán emlékszik rá, augusztusban megígérte nekem, hogy számos adatot a tudomásomra hoz, aztán fél évig nem tett semmit, amíg a bíróság…
K/9493 Ki védi meg a betegek jogait? XIII.
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A szocialista kormány az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézettel, az úgynevezett Lipóttal együtt három, az Egészségügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó kórházat számolt fel 2007-ben. A dolgozók elbocsátása 3,3 milliárd fo…
T/9254 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor baj van, akkor nem azokat kellene büntetni, akik a bajba jutottakon segíteni akarnak. A természetbeni és egyéb adományok áfájának bevezetéséről szólok. 2009 márciusában ugyanis számos karitatív szervezet jelezte a Pénzügyminisztériumnál,…
Napirend előtti felszólalások
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): (Az asztalára tesz egy bakancsot, amelyen a következő felirat olvasható: Jogtipró-díj 2009.) Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ma Magyarországnak kétségtelenül legsúlyosabb gondja a pénzügyi, a gazdasági, a szociális és a politikai válság. Kétes dicsőség, hogy ezért jelentős világl…
Ü/9320 Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 18/2006-2010. AIÜB-Ügyr. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Az alkotmányügyi bizottság most tárgyalandó eseti érvényű állásfoglalása tökéletesen rávilágít arra a tényre, hogyan élnek vissza a kedves Magyar Szocialista Párt képviselői az alkotmányügyi bizottságban me…
Ü/9320 Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 18/2006-2010. AIÜB-Ügyr. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hankó Faragó képviselő úr könnyűvé tette a dolgomat, csak azt kell mondani, hogy legalább a saját volt igazságügyi államtitkárukra hallgassanak ebben az ügyben. De hogy a példákat soroljam, amelyek nekem is itt vannak, nemcsak az '56-os emléktörvény vag…
I/9198 Akinek nem tetszik a Kormány, az vetkőzzön, guggoljon és éhezzen.
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A szombati MSZP-kongresszus óta, azt hiszem, jobban értjük március 15-ét is, hiszen az a durva támadás, ami az ügyészséget és a bíróságot érte, nem beszélve arról, ahogyan a Legfelsőbb Bíróság munkáját próbálják ellehetetleníteni, fe…
I/9198 Akinek nem tetszik a Kormány, az vetkőzzön, guggoljon és éhezzen.
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ezúton is szeretném megköszönni, hogy még lehet szabadon énekelni a Himnuszt március 15-én Budapesten. (Zaj, felzúdulás az MSZP soraiban. - Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) Azt pedig külön köszönöm, hogy nem rendeltek el kijárási t…
H/4629 A határon túli magyarok emberi jogi helyzetének figyelemmel kíséréséről
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az alkotmány 6. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon túl élő magyarok sorsáért, és előmozdítja Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását. Németh Zsoltnak, a külügyi és határon túli magyarok bizott…
Napirend előtti felszólalások
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Emberi jogaink nem azért vannak, mert törvényhozók, politikusok vagy filozófusok egyszer úgy döntöttek, hogy legyenek már emberi jogaink. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amelyet éppen 60 évvel ezelőtt fogadott el az Egyesült Nemzet…
I/6679 Miért sodorta a működésképtelenség határára a Nemzeti Civil Alapprogramot a szocialista kormány?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság október 28-ai ülésén elutasította miniszter asszonynak a nemzeti civil alapprogram 2007. évi működéséről szóló beszámolóját. Képviselőtársaim nem tehettek másként, hiszen mind az írásos anyagból…
I/6679 Miért sodorta a működésképtelenség határára a Nemzeti Civil Alapprogramot a szocialista kormány?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Nem kérte az államtitkár úr, hogy fogadjam el a választ, valószínűleg azért, mert ő is érzi, ha olvasta a jegyzőkönyvet - mert ha nincs ott az ember a bizottsági ülésen, mint ahogy államtitkár úr nem volt ott, akkor elolvassa utána a jegyzőkönyvet, és látja, hogy kimondottan k…
I/6427 Tolerancia propagandára jut, programokra nem? Mit tesz a szocialista kormány a magyarországi cigányság integrációjáért?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Az Állami Számvevőszék 2008. április 30-án tette közzé összegző, helyzetfeltáró tanulmányát, amelynek címe "A magyarországi cigányság helyzetének javítására és felemelkedésére a rendszerváltás óta fordított támogatások mértéke és haté…
I/6427 Tolerancia propagandára jut, programokra nem? Mit tesz a szocialista kormány a magyarországi cigányság integrációjáért?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Ha jól értettem a válaszát, akkor egy év kimaradt, gyakorlatilag egy évig a Macika, a Magyar Cigányokért Közalapítvány nem működik, hiszen nem sikerül az év végére sem pótolni a lemondott kurátorok helyét, és a beígért 600 millióból -…
Ü/6407 Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 12/2006-2010. AIÜB-Ügyr. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság most tárgyalandó eseti jellegű állásfoglalása nem egy szimpla ügyrendi kérdés. Az alkotmányügyi bizottság ugyanis minden jogi alapot nélkülöző, színtiszta politikai indíttatású döntést hozott, amellyel az Országgyűlésben kisebb…
H/5677 Tibet ügyében
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, a magyar és ezen belül a parlamenti demokrácia állapotába nyújt betekintést ennek a tibeti határozatnak a sorsa, egyébként a vitája is, és ez a látvány elég siralmas, hiszen az elmúlt hónapokban tanúi voltunk annak, hogy elsősorba…
H/5677 Tibet ügyében
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Természetesen nem fogom kihasználni a 15 perces időkeretet, hiszen részben túl sok új fejlemény sajnos nem történt ebben az ügyben a tavaszi állapotokhoz képest, amikor már megvitattuk ezt a kérdést. Bízom benne, az egyetlen új fejl…
J/5016 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2007. H/5634 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BALOG ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Országgyűlési Biztos Úr! A 2007. év valóban meghatározó és eseménydús év volt mind az országgyűlési biztosi intézményrendszer, mind az állampolgári jogok országgyűlési biztosságának tevékenységét illetően, hi…
H/5677 Tibet ügyében
BALOG ZOLTÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is szeretném kifejezni örömömet a fölött, hogy négy parlamenti párt képviselői, a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF képviselői országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be a parlamentnek a tibeti helyzettel kapcs…
H/5677 Tibet ügyében
BALOG ZOLTÁN, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságban megvitattuk a határozati javaslatot, és többségében támogatta a bizottság a javaslatot. Köszönöm.
H/5677 Tibet ügyében
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetségnek alakulásától kezdve szoros kapcsolata van az emberi jogi kérdésekkel, és azt gondolom, hogy ez volt az a politikai csoportosulás, amelyik folyamatosan fölhívta azokra az emberi jogi sérelmekre a figyelmet, amelyek a…
I/5162 Kit terhel a felelősség a Nemzetbiztonsági Hivatal jogellenes és alkotmányellenes közleményéért?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Úgy látom, hogy a miniszter úr nincs jelen, úgyhogy nem tudom, hogy kinek mondjam el az interpellációmat. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból: Az államtitkárnak!) De nem kérdezték meg, hogy elfogadom-e. (Zaj, közbeszólások.) Ez a rend, nem? A Nemzetbiztonsági Hivatal 2006 okt…
I/5162 Kit terhel a felelősség a Nemzetbiztonsági Hivatal jogellenes és alkotmányellenes közleményéért?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön minisztere már a legutóbb sem mondott igazat akkor, amikor 2006 októberéről kérdeztem. Üzenem neki, hogy ezt azért nem felejtjük el. Az ombudsmani hivatal már másodszor állapítja meg, hogy jogellenesen tevékenykedik az ön minisztere, ho…
Napirend előtti felszólalások
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miközben egyetértünk azokkal az aggodalmakkal, amelyek itt, ebben a Házban elhangoztak, mégis határozottan vissza kell hogy utasítsam, hogy bárki, akár a nevünk kimondásának elkerülésével is a rasszizmussal kapcsolatos ügybe belekeverje a…
Napirend előtti felszólalások
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Freedom House nemzetközi hírű, emberi jogokat védő, és a demokrácia állapotát vizsgáló szervezet jelentése szerint 2006-tól kezdődően a politikai jogok és a polgári szabadságok tekintetében középtávon hanyatló tendenciák érvényesülnek, n…