923 felszólalás
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök úr kérésének megfelelően először mondom, hogy majd az 5., 6., 16., 29., 82. szakaszokhoz biztosan, illetve a 74.-hez is hozzá kívánok szólni. Elöljáróban hadd mondjam el, és ez az összes aján…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Akkor folytatnám az ehhez a vitaszakaszhoz tartozó ajánlási pontok taglalását. A 82., illetve a 106. ajánlási pontokban foglaltakról szeretnék beszélni. Teljesen egyetértünk az LMP képviselőcsoportjával, hiszen ezek a módo…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Varga István és a kormány szerint a bírók véleményét nyilván az képviseli, aki azt a véleményt fogalmazza meg, ami önöknek tetszik. Szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy a Bírói Egyesület egy civil szervezet, a Legfelső…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 41. pontban foglalt módosító javaslathoz kívánok hozzászólni. Itt arról van szó, hogy ki az, aki kérheti a joggyakorlat-elemző csoport vizsgálatát. Ennek az ajánlási pontnak az alapulvételével szeretnék rámutatni egy pic…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 87., 88., 89., 93., 125., 128. pontokhoz szeretnék hozzászólni. Először a 87., 88., 89. pontokhoz; ez három különböző képviselőcsoport javaslata. Abban közösek, hogy mind a három módosító javaslat az országos bíró…
T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 3., 10., 16., 42. és 46. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. Az államtitkár úr az előző vitát lezáró beszédében megemlített egy gondolatot, ami szervesen kapcsolódik egyébként ezekhez az ajánlási pontokhoz, hiszen…
T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy mondattal hadd reagáljak államtitkár úrra, és utána folytatom az ajánlási pontok szerint. Azt gondolom, hogy az ég egy adta világon semmivel nem vádoltam a Bírói Egyesületet. Tényként közöltem azt, hogy mi nem kaptunk…
T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megmondom őszintén, nem teljesen értem, mit jelent az, hogy felülről kezelem, majd nyilván államtitkár úr meg tudja magyarázni, mert ezt a mondatot nehéz hová tenni. Ha azt jelenti, hogy kritizálom, akkor igen, ez ténykérd…
T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Látom kormánypárti képviselőtársaim türelmetlenségét, úgyhogy ígérem, röviden fogok szólni. A 67., illetve a 68. ajánlási pontokban foglaltakhoz szeretnék hozzászólni. Először is szeretnék érvelni mellette. A Kúriára beosztott bíró felett a munk…
T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Megkövetem államtitkár urat, önnek ebben igaza van. Köszönöm szépen.
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt legfelsőbb bírósági Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az expozét tartó államtitkár úrhoz és legfelsőbb bírósági elnök úrhoz, illetve az ő felszólalásukhoz hasonlóan a bírósági igazga…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr 15 perces hozzászólására két percben biztos nem tudok reagálni, úgyhogy majd fogok kérni további szót. Államtitkár úr, én jó véleménnyel vagyok önről, bár lehet, hogy ez önnek nem fog használni (Derültség az ellenzéki oldalon.), é…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Folytatnám az államtitkár úr szavaira a reakciókat, a reagálást. Azt mondja államtitkár úr, hogy miért minősítek én valami olyat fércmunkának, amit a Bírói Egyesület hozott össze és támogatott. Államtitkár úr, lehet, hogy…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Papcsák Ferenc képviselőtársam felvetésére hadd erősítsem meg azt, amit Gúr Nándor mondott, hogy nem azért nincs a Fővárosi Bíróságnak elnöke, mert a rendszer működésképtelen, hanem azért nincsen, mert önök bevezettek egy kinevezési moratóriumot…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Papcsák képviselőtársam éppen az én egyik gondolatmenetemet támasztja alá, amikor a kétharmados elmozdítási lehetőségről beszél. Pontosan az a problémánk ezzel, hogy önök azt teszik, mint sok más független hatalmi ág vezet…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt rótta fel nekem Vas Imre képviselőtársam, hogy tényadatokkal nem támasztottam alá azt a véleményt, amely szerint önök bebetonoznák az önök által kinevezetteket, illetve ők lojálisak lennének önökhöz, meg hogy én honnan…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha nem lett volna bizonyítéknak elég az, amit én soroltam, illetve amit Schiffer képviselő úr sorolt, talán azt el tudja már fogadni - és közelebb kerültünk Vas Imre képviselőtársammal -, azt nem vitatja, hogy hosszú időre…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szerintem kár ezt a személyeskedést tovább folytatni. Én azt gondolom, hogy nem én voltam az, aki az expozém során fel se néztem a gépelt papíromból, és nem én voltam az, mint az ön képviselőtársa, akinek a vezérszónoki…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden egy gondolatot hadd emeljek ki a Turi-Kovács Béla képviselőtársamnak, azt tudom mondani, hogy végre szakmailag is és stílusában is nagyon is elfogadható és jó hozzászólásából. Nem ismétlem azokat az érveket,…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr, én egyetértek, és osztom az ön álláspontját, illetve mindazokét, akik azt mondták, hogy bizonyos belterjes elemek felfedezhetőek az OIT kinevezési gyakorlatában, illetve a bírák kinevezési gyakorlatában. Tény…
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem célom senkit sértegetni, bár az államtitkár úr erre most a bekiabálásában tett némi célzást. Azt gondolom én is - és ha már itt tartunk, kezdem ezzel -, hogy bár a legfőbb ügyész úr objektivitásáról különböző véleménye…
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, harminc perc talán elég volt arra, hogy indokát adjam, mi a bizalmatlanságom oka, s azt gondolom és továbbra is tartom, hogy szerintem alapos. Most mivel erre idő nincs, nem tudom önnek megismételni. Ha nem…
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Már unom mondani, hogy elmondtam már ezt százszor. (Balla György: Mi is!) Megint ezt kellene mondanom, de tudja mit, elmondom és megválaszolom önnek ismét azt, amit kérdezett. Hogy miért elfogadhatatlan ez a kétharmados…
T/4657 Az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Varga István képviselőtársam lendületes beszédében, amit az imént elmondott, hallottunk az MNB-elnökének off-shore ügyeiről, a költségvetési bizottság ügyeiről, a rendőri túlkapásokról, a Balsai-je…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Első körben kérdezni szeretnék az előterjesztőktől, hiszen Papcsák Ferenc képviselőtársam is azt mondta, hogy nem rendészeti ügy, Csizi Péter is azt mondta (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiban.), elsősorban nem ren…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Akkor megkérdezném Papcsák képviselőtársamat, hogy mit értettem félre. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mindent.) Ugyanis én annyit mondtam, és ezt egyébként egy abszolút pozitív kicsengéssel próbáltam hangoztatni és hangsú…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engem még szintén, mint sokakat, Keresztes Monika képviselőtársamnak a néhánnyal ezelőtti felszólalása ihletett, hogy én is nyomjak egy kétpercest. Én nagyon sokszor mondtam el itt, a Ház falai között, és hánytam az önök s…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Úgy tűnik, hogy valamit nagyon félreértett avval kapcsolatban, amit mondtam. Távol álljon tőlem, hogy támogassam ezt a javaslatot, azt kell hogy mondjam. A szándék a jó - én ezt mondtam -, az a szándék, ame…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én is utalok arra, Wintermantel képviselőtársam azt mondja, hogy a demagógiát hagyjuk. Ha nem is a teljes felszólalása volt az, mert tény, hogy tartalmazott szakszerű elemeket, én is ezt gondolom, és így látom, de az viszo…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két dologról szeretnék szólni. Az egyik - és ez persze az aláírók névsorából is nagyjából látszik -, hogy önök a saját tapasztalataikat osztják meg most az Országgyűléssel. Önök többségében budapesti kerületek polgármester…