426 felszólalás
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ön tényleg elhiszi azt, amit most itt elmondott? Engedje már meg, hogy csak három példával illusztráljam azt, hogy az esélyegyenlőség és a lehetőségek tekintetében mit vesznek el jövőre az emberektől! Ma értesülhetett mindenki arról…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon és a tegnap délután elkezdődött vitában különböző területekről szóltak kormánypárti képviselőtársaim. Egy területről azonban ez idáig igen keveset hallottunk, jószerével semmit, ez pedig a foglalkoztatás helyzete, il…
T/1140 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. A bizottsági vitában valóban elhangzottak különböző adatok és hivatkozások, hogy miért van szükség arra, hogy a jelenlegi nyugdíjazási szabályok megváltozzanak. Elhangzott az is, hogy ma…
V/965 Új Magyarország Fejlesztési Terv megvitatása
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A nemzeti fejlesztési tervről vitatkozunk itt reggel óta. Véleményem szerint két szempontot kellene figyelembe vennünk, ha értékelni kívánjuk a benyújtott nemzeti fejlesztési tervet. Az egyik szempont mindenekelőtt az legyen, hogy mennyiben…
T/969 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A repülőtér története meglehetősen hosszúra nyúlik, hiszen 1998-ban, amikor képviselő lettem első ízben, azt követően nyújtottam be egy törvénymódosító javaslatot, amelyben azt javasoltam képviselőtársai…
T/968 A prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. A bizottsági ülésen is elmondtuk, és aztán később a Parlamenti naplóban folytatott vita során is, hogy alapvetően nem a határidő módosításával van a probléma, hanem amit ez a törvényjava…
T/968 A prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eredeti törvényjavaslatot a prémiumévek programjáról mintegy két évvel ezelőtt nyújtotta be a parlament elé a kormány. Bizonyára sokan emlékeznek azokra a vitákra, amelyek még a törvényjavaslat benyúj…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Képviselő úrnak volt egy olyan megállapítása, amely a foglalkoztatás bővítését, illetve a gyesen, gyeden lévő édesanyák munkába állását érintette. Nos, tisztelt képviselő úr, azok a programok, amelyeket az előző évben elindítottak, és nagy hangon bejelent…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr ma reggel az expozéjában többek között azt mondta, hogy a zárszámadás nemcsak a költségvetés állapotáról, hanem a gazdaságról is ad egyfajta képet. Ezzel a megállapításával én is egyetérte…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Államtitkár úr, csak nagyon röviden hadd mondjam el azt, illetve hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy ha ilyen hosszú és áttekintő elemzésekbe kezdünk, akkor nagyon kérem, ne hagyja már ki azt az egy adatot, amikor mondjuk, az előző kormány, a Medgyessy-Gyurcsány-kormány,…
A/998 A hazugságok ára
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben egyre többször halljuk azokat a riasztó híreket, amelyek csődhullámról, gyárbezárásról, leépítésekről, karcsú és olcsó államról szólnak. Nem volt ez természetesen mindig így, hiszen a tavaszi választások előtt egé…
A/998 A hazugságok ára
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Miniszter úr, ön nem válaszolt arra, amit én kérdeztem. Azt kérdeztem, hogy egyetért-e azzal, hogy a kismamákat küldik el, kismamáknak nem kívánnak munkát adni. A minisztertársának az eljárásáról szerettem volna, ha kifejti a véleményét. Másrészt pedig: mit értenek önök gond…
T/232 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Aszódi képviselő úr és társai által benyújtott módosító javaslat azt a célt szolgálja, hogy azok a nyugdíjasok, akiknek nagyon alacsony a nyugdíja... - hiszen különböző korosztályokról van szó, olyan…
T/240 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb a hozzászólásokból különböző vélemények rajzolódtak ki. Ecsődi képviselő úr azt mondta, hogy azért olyan jó és elfogadásra alkalmas ez a törvényjavaslat, mert amennyiben ez elfogadásra kerül,…
T/232 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról T/233 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott két törvényjavaslattal kapcsolatban az álláspontunk az volt, amit a szavazatok formájában is ismertetett már előttem a több…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány perccel ezelőtt Burány Sándor volt munkaügyi minisztert hallhatták, hallhattuk. A volt munkaügyi miniszter úrtól elvártam volna - és gondolom, nemcsak én -, hogy kifejti, hogy ez a benyújtott adócso…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. A benyújtott törvényjavaslatok jelentősen növelik mind a munkavállalók, mind pedig a munkaadók terheit. Ez pedig oda vezet, hogy a munkahelyek száma nem fog gyarapodni. Aggasztónak talál…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Gúr Nándor képviselő urat hallgatva időutazásban volt részünk, ugyanis ezt hallottuk ezelőtt mintegy két évvel, és ezt hallottuk ezelőtt négy évvel. Ugyanezek az ígéretek hangzottak el, amelyeket most a képviselő úr megismételt. Egyet lehet-e érteni azzal…
I/19255 Az MSZP a munkanélküliség pártja, Gyurcsány Ferenc az elbocsátások miniszterelnöke?!
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Miniszter Úr! Ma az emberek rosszabbul élnek, mint négy évvel ezelőtt. (Hangok az MSZP soraiból: Jaj!) A 400 ezer új munkahely ígéretével szemben 400 ezer honfitársunk munkanélküli, és további 300 ezer ember…
I/19255 Az MSZP a munkanélküliség pártja, Gyurcsány Ferenc az elbocsátások miniszterelnöke?!
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Egy dologban valóban egyetértünk: ön tényleg utolsó alkalommal válaszolt az elhangzott interpellációra. (Taps a Fidesz soraiban.) Egyébként pedig a feltett kérdésekre ugyanúgy nem válaszolt, mint ahogy számos más alkalommal, amikor a kérdéseimet feltet…
T/19221 Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról T/19222 Az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánynak négy éve volt arra, hogy megalkossa ezt a két törvényjavaslatot, amelyet a múlt hét végén küldött meg a képviselőknek, és…
A/19227 Miért van négyszázezer munkanélküli, hol van az ígért négyszázezer munkahely?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Mára a családok és az egész ország, hazánk egyik legsúlyosabb problémájává vált a munkanélküliség. A 400 ezer új munkahely ígéretével szemben 400 ezer a regisztrált munkanélküliek száma. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány sikertelen a mu…
A/19227 Miért van négyszázezer munkanélküli, hol van az ígért négyszázezer munkahely?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Miniszter Úr! Nem kívánom minősíteni azt a hangnemet, ahogy ön most a kérdésre válaszolt; a stílus maga az ember. Mindig kioktat, ahelyett, hogy ön is lapozgatná esetleg azt a honlapot, amelyet az Állami Foglalkoztatási Szolgálat vezet. Engedje meg, hogy ebből a bizonyos uta…
A/19145 Miért nő a munkanélküliség, miért szűnnek meg a munkahelyek, ha állítólag dübörög a gazdaság?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A munkanélküliség ügyében, a munkanélküliek helyzetéről több alkalommal tettem már fel kérdést, illetve intéztem önhöz interpellációt. Egy alkalommal ön azt válaszolta nekem, hogy ehhez nekem nincs jogom, mert én nem vagyok munkanél…
A/19145 Miért nő a munkanélküliség, miért szűnnek meg a munkahelyek, ha állítólag dübörög a gazdaság?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Szeretnék önnek megmutatni egy kiadványt, nem tudom, ismeri-e. (Felmutatja.) Ezt a kiadványt a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter megbízásából készítették. Nézze meg, mi van ideírva: "Országosan csökkenő munkanélküliség." Nem válasz…
T/18877 A Gazdasági és Szociális Tanácsról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslat expozéjában az államtitkár úr részéről és a bizottsági vitában is elhangzott, hogy gyakorlatilag az Országos Érdekegyeztető Tanácsban általános konszenzustól övezve megszület…
A/18827 Miért bünteti a kormány a kis és közepes vállalkozásokat?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, elfogadom a pénzügyminiszter úr válaszát.
A/18827 Miért bünteti a kormány a kis és közepes vállalkozásokat?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Ön arra a kérdésemre nem válaszolt, hogy megfelelőnek tartja-e ezt a támogatáspolitikát, vagyis azt, hogy 1500 munkahely és 15 milliárd forint, illetve közel 2 millió embernek megélhetést biztosító vállalkozás, és ezeknek a nyújtott támogatás 20 milliá…
T/18360 A foglalkoztatás bővítése és rugalmasabbá tétele érdekében szükséges intézkedésekről
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy gazdaság működését különböző mutatószámokkal lehet bemutatni; hogy sikeres-e, avagy sem, azt nyilvánvalóan másként ítélik meg a szakemberek és másként az egyszerű, hétköznapi emberek. (9.40) Az egyszer…
T/18360 A foglalkoztatás bővítése és rugalmasabbá tétele érdekében szükséges intézkedésekről
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A miniszter úr sietve távozott a kormányülésre, és miután nem kaptam szót, nem tudtam akkor rögtön reagálni azokra a megjegyzéseire, amelyeket a felszólalásomhoz fűzött, de a jegyzőkönyv, illetve az államtitkár úr közreműködésével…