56 felszólalás
T/12910 Egyes törvények területrendezéssel összefüggő módosításáról
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Érdeklődve figyeltem volt gyakorló polgármesterként a területfejlesztés, illetve a vidékfejlesztés kérdésköréről elmondott gondolataikat, és megmondom őszintén, hogy igen érdekes volt figyelni az önök érvelését.…
T/12910 Egyes törvények területrendezéssel összefüggő módosításáról
BODÓ IMRE (Fidesz): Elnök úr, én nagyon tisztelem önt, és nagyon szépen köszönöm, hogy megadta a szót, és nem is kívánok visszaélni sem az ön, sem a tisztelt Házban helyet foglalók türelmével, de azért egy mondat engedtessék meg: amit Gúr Nándor képviselő úr elmondott, az véleményem szerint messze á…
T/10327 Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról
BODÓ IMRE (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló törvényjavaslat áll előttünk. Engedjék meg, hogy megosszam önökkel a gondolataimat. Tisztelt Ház! Az információs sza…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
BODÓ IMRE (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdeklődve figyeltem a hozzászólásokat, és meg kell hogy mondjam őszintén, számomra mindig döbbenetes, amikor a szocialista képviselőtársaim olyan gondolatokat fogalmaznak meg, amelyek itt az elmúlt egy óra hosszában el…
V/8837 Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Utolsók között szólni, az mindig egy szerencsétlen, illetve szerencsés dolog. Szerencsétlen azért, mert az időkeret behatárolja az ember mondanivalóját, szerencsés pedig azért, mert az előttem szó…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
BODÓ IMRE (Fidesz): Tisztelettel köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valószínűleg utolsóként, de mégiscsak engedjék meg, hogy elmondjam néhány gondolatomat. Végigülve ezt az elmúlt hat-hét óra hosszát, számomra az csapódott le, hogy valószínűleg a Házban ülő tisztelt képviselőtársa…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
BODÓ IMRE (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Még egy jó fél óra, és vége a ma reggelünknek vagy hajnalunknak. Engedjék meg, hogy ha már készültem, akkor elmondhassam azt az anyagot, amire oly nagyon vártam az elmúlt hosszú órákban. A kormányunk hivatalba lépése ót…
T/8483 A postai szolgáltatásokról
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Vidéki polgármesterként fontosnak tartottam, hogy a postai szolgáltatások témaköréhez hozzászóljak. Engedjék meg, hogy a hozzászólásom elején gondolatokkal visszatekintsek a múltba, majd pedig a hátralevő részé…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár itt figyelve a felszólalásokat, többen elmondták, hogy már az államadóssággal ne foglalkozzunk, mégis engedjék meg, hogy a 3. ajánlási pontban, valamint a 29., 32., 33. és 34. ajánlási pontban, legalábbis azo…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy viszontkétpercest kell kérnem. Tisztelt Göndör Képviselő Úr! Ha egy család úgy működne - gondolom, az ön családja sem így működik -, hogy elmennek az OTP-be, és megveszik a lapos televíziót, majd azt követően megint elmennek, és is…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
BODÓ IMRE (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen. Ígérem, gyors leszek. Józsa képviselő úr azt mondja - idézem -, hogy teljesen szokványos, ami az adósság körül történt, meg Európában mások is eladósodtak. Tisztelt képviselő úr, azért, mert valaki máshol tönkremegy, mi ne menjünk tönkre. (Dr. Józsa Ist…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési vita mindig nagyon sarkalatos kérdése a tisztelt Háznak, és mivel már háromnegyed ötnél tartunk a délutáni órákban, ezért egész nap figyelve a vita hevét és folyamát, érdekes konklúziókat…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elnézést kérek a gyors egymás utáni felszólalásért, de Gőgös államtitkár úr, az előző kormány mezőgazdasági államtitkára azokat a szavakat használta, hogy "haverok, buli, Fanta". Államtitkár úr, mi az előző ciklusban…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
BODÓ IMRE (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Pál Tibor MSZP-s képviselő úr a következőt említette az előbb a felszólalása során, idézem: "A normatíva nem mindig fedte le a feladatot." Tisztelt Képviselő Úr! Gyakorló polgármesterként mondom: soha nem fedte le a feladatot az elmúlt időszakban…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen. Igyekszem tisztelt képviselőtársaim idejével nem visszaélni, de Schiffer András képviselő úrhoz szeretnék egy gondolatsort mondani. Tisztelt Képviselő Úr! Ön egy művelt ember. És engedje meg, hogy én ebből az aspektusból közelítsek önhöz. Egyetértek, maximálisan…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
BODÓ IMRE (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelettel köszönöm a szót. Schiffer András képviselő úr, ez a nap már csak olyan, hogy úgy nézem, hogy összeakadtunk menet közben. Én a következőként szeretném lefordítani az ön gondolatait, ha jól értem. Amit a Fidesz csinál ma Magyarországon, amit a kétharmados töb…
A/7334 Milyen lépéseket tesz a kormányzat a romániai Felsőcsertésen tervezett bánya Magyarországot veszélyeztető környezeti kockázatainak felmérése és elhárítása érdekében?
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Több mint 12 évvel ezelőtt, 2000-ben történt, hogy az erdélyi Nagybánya melletti zagytározó gátszakadása következtében 100 ezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyezett víz jutott a Lápos folyón és…
A/7334 Milyen lépéseket tesz a kormányzat a romániai Felsőcsertésen tervezett bánya Magyarországot veszélyeztető környezeti kockázatainak felmérése és elhárítása érdekében?
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A megelőzés, a kockázatok elkerülése a legolcsóbb és egyben a leghatékonyabb eszköze a környezetvédelemnek. Az elmúlt két évben örömmel tapasztalhattuk, hogy a környezetvédelemért felelős tárca minden lehetőt megtesz a verespataki aranybá…
T/5002 A közszolgálati tisztviselőkről
BODÓ IMRE (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Elnézést kérek, hogy hajnalodik, és mégis egy normál felszólalásra kértem szót. Én tegnap délutánra készültem tisztességgel és becsülettel. Ez az egyik indok. A másik pedig, hogy a közszolgálati törvény, amely előttünk…
T/4997 A nemzetiségek jogairól
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést kérek az ismételt felszólalásért, de véleményem szerint a nemzetiségi jogokról szóló törvény egy olyan nagyon fontos előttünk álló feladat, amely egy közösség hosszú távú berendezkedését és a békés egymás mellett élést garantálja. Tisztelt Képv…
T/4856 A nemzeti köznevelésről
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalmi és a gazdasági környezet meghatározza, hogy a közoktatásnak milyen feltételek között kell működnie. A közoktatás célja: immár állami feladatokkal, az állami működési funkciókkal, a gazdaságfejleszt…
T/4866 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról
BODÓ IMRE (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A civil szervezetek mint az állampolgárok önkéntes szerveződései, a társadalmi, kulturális élet fontos alkotóelemei, tevékenységük, szerepvállalásuk révén nagymértékben hozzájárulnak a társadalmi problémák hatékony keze…
J/4455 Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről H/4622 Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az agrárbeszámoló van előttünk, és engedjék meg, hogy röviden elmondjam a véleményemet, amely egyrészről a falugazdász-hálózatról, másrészről pedig a vízgazdálkodásról fog szólni. Tisztelt Ház! Sarkalatos…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi, akik az új alkotmány kimunkálásában dolgozunk, rengeteg időt, energiát és politikai tőkét fektetünk az alkotmányozásba, és az 1989-es rendszerváltás befejezésére irányuló célkitűzésünk kétségtelenül helyes.…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
BODÓ IMRE (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Felszólalásomnak a Szabadság és felelősség címet adtam. Az alkotmány napjainkban különleges törvényt jelent, olyan alaptörvényt, amelyben az állam önmagát korlátozva biztosítja polgárai számára az alapvető…
T/1746 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosítása kapcsán az első szakasz 4. pontjához kívánok véleményt megfogalmazni. Az előterjesztés a következőképp fogalmaz: a kö…
Napirend utáni felszólalások
BODÓ IMRE (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Immáron tegnapelőtt advent első vasárnapja volt. Az advent szó latin eredetű, jelentése eljövetel, megérkezés. Tegnapelőtt Szeged városában a Mars téri árusok részére eljött, megérkezett a városvezetés: dózerek, daruk, flexek, vasvágók és őrző-vé…
J/10528 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről H/10714 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Agrárgazdasági Tanács 2008. évi helyzetéről szóló jelentéshez mondanám el a véleményemet. Az Agrárgazdasági Tanács azzal kezdi a megállapításait, hogy ha a magyar mezőgazdaság nem működött volna úgy, ahog…
J/10528 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről H/10714 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
BODÓ IMRE (Fidesz): Elnézést, elnök úr. Elnézést kérek, hogy Paizs képviselőtársammal kettőnk között most kialakult egy pici szóváltás, de azért én is szeretnék ebből a jelentésből idézni: "Sajnálattal állapítható meg, hogy az elmúlt tíz évben megfogalmazott javaslatok, ajánlások többsége még a mai…
J/10528 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről H/10714 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
BODÓ IMRE (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Nem szeretnék a LEADER témakörénél leragadni. Azt gondolom, hogy van, ahol probléma van, és van, ahol nincs probléma. Nyilván csak a saját térségemről, Csongrád megyéről és a választókerületemről tudok nyilatkozni, jelen pillanatban sajnos a tava…