210 felszólalás
A/530 Kaphat-e kormányzati támogatást Makó és térsége a több tízmilliárd forintos kárt okozó jégverés után?
CZERVÁN GYÖRGY vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Ahogyan az előbb említettem, a mai nap folyamán a kárenyhítési törvény módosítása reményeim szerint elfogadásra fog kerülni. A minisztérium a kormány felé javasolni fogja a…
J/10528 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről H/10714 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ahogy hallottuk az előttem szólótól, a bizottsági ülésen kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, ezt tíz percben nagyon nehéz le…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülök annak, hogy Keller László és Göndör István képviselőtársunk elsősorban a Fidesz mószerolásával foglalkozik. Megértem, hiszen a 2010-es költségvetésről sok beszélnivaló nincs, és úgyis…
T/6934 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztés részletes vitájának első szakaszában a 2., a 18. és a 41. ponthoz szeretnék hozzászólni, de maradni szeretnék ennél a békés és szakmai jellegű hangulatnál.…
T/6934 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én látok esélyt arra, hogy 12 óráig a részletes vita mind a négy vitaszakaszát be tudjuk fejezni, úgyhogy ehhez fogom tartani magamat, és csak néhány másodpercre szeretném kérni a türelmüket. Négy módosító indítványom van, amit…
T/6934 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, többen is megfogalmazták már előttem, hogy szükség van egy XXI. századi erdőtörvényre. Az egy más dolog, hogy ez lesz-e maj…
K/6978 Újabb szigorítások várhatók az EU-ban a növényvédőszerek engedélyezésében, mit tesz az FVM a hazai mezőgazdasági termelés védelme érdekében ez ügyben?
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Brüsszelben már megint reformálni akarnak, ezúttal a növényvédő szerekkel kapcsolatban. Hírek szerint, ha a tervezet elfogadásra kerül, akkor az európai növénytermesztés rendkívül nehéz helyzetbe, jelentős versenyhátrányba kerül p…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én agrárügyekben szeretnék majd fölszólalni még a mai nap folyamán, de nem tudom megállni, hogy Szabó Zoltánnak ne mondjak néhány gondolatot. Van annak valami bája, ahogyan osztja az észt, már elnézést a kifejezésért, azt…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látom, Borenszki képviselőtársam éppen kiment, pedig dicsérni akartam. Tulajdonképpen egy higgadt és őszinte felszólalást mondott, elmondta, hogy ez a helyzet, és az agrármunkacsoport a szociali…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy lassan a 2009. évi költségvetés részletes vitájának, legalábbis az első kanyarnak a vége felé szokásomhoz híven a mezőgazdaságról beszéljek néhány dolgot, illetve a mezőgaz…
T/6686 A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról
CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy hallottuk az előttem szólótól, kisebbségi vélemény is megfogalmazódott ezen a bizonyos bizottsági ülésen, de azért volt jó néhány dolog, amiben azt hiszem, hogy egye…
T/6686 A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azzal kezdtem a kisebbségi véleményt, hogy mi az, amivel egyetértünk, és ebben benne volt az, hogy szükség van a rendszerre. A dilemma nem ott van, nem ott van a határvonal, hogy legyen vagy ne legyen. 2006-ban úgy emlékszem,…
T/6686 A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Itt van előttem a két évvel ezelőtti jegyzőkönyv, amikor ugyanezt a vitát folytattuk le. Ebből készültem, de eltekintek tőle. Akkor is ugyanitt tartottunk, csak akkor nem volt semmilyen tapasztalatunk a rendszerről. Hogy jogilag mit…
Napirend utáni felszólalások
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten, ha jól tudom, szombaton volt a tanyákkal kapcsolatosan egy nyílt vitanap. Nem ennek a témája ihletett meg, hiszen ezzel a tanyavillamosítási kérdéssel legalább hét éve foglalkozom má…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A vita, az általános vita vége felé közeledve úgy látom, hogy nem aratott túl nagy sikert a 2009. évi költségvetés előterjesztése. Persze most visszakérdezhetnék, hogy melyik - egyik sem. Hiszen az el…
J/6446 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről H/6622 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány a földművelési miniszter útján a hatályos agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénynek megfelelően határidőben terjesztette elő a 2007. évi agrárjelentést. A jelentésről az Agrárgazdasá…
J/6446 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről H/6622 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Saját magamra reagálva (Derültség.), az állattenyésztésről még nem tudtam elmondani mindent. Vannak olyan eszközök, amivel lehetne segíteni. Tehát például a tejfogyasztás. Szerepel az anyagban, hogy az egy főre jutó tejfogyasztás st…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Komolyan kezdtem fontolgatni, hogy a normál felszólalásomat szétszedem kétpercesekre, hogy előbb kerüljek sorra, illetve a felszólalási statisztikám is javulna ezáltal, de végül is önuralma…
Napirend utáni felszólalások
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagykáta és térsége képviselőjeként a választópolgárok egyre sűrűbben és türelmetlenebbül fogalmazzák meg felém a kérdést: mikor kezdődik meg a 31-es számú főútnak a kor követelményeit kielégítő s…
T/5450 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről
CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Mezőgazdasági bizottság, amint azt az előttem szólótól hallhattuk, múlt héten szerdán megtárgyalta a szóban forgó előterjesztést. Valóban igen a…
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogyan azt hallottuk a többségi előadótól, október 18-án megtárgyalta a bizottság a szóban forgó jelentést, és…
T/3093 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a késői órán csak nagyon röviden szeretnék a termőföldről szóló törvényjavaslathoz hozzászólni, hiszen az általános vitában elég sok mindenről beszéltünk. Abban, azt hiszem, mindannyian egyet…
T/3162 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Egyfelől ígérem, hogy nagyon rövid leszek, másfelől ígérem, hogy nem fogok ezután szót kérni majd, harmadrészt pedig igyekszem magam tartani a részletes vita szabályaihoz. Valamennyi módosító indítványhoz…
T/3093 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról T/3094 A termőföld védelméről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is elnézést kérek, hogy nem hallottam államtitkár úr expozéját, de feltételezem, hogy nagyon nem változott meg a bizottsági ülés óta, amikor is a kormány indoklását hallottuk az el…
T/3093 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról T/3094 A termőföld védelméről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Kis Zoltán Képviselőtársam és Államtitkár Úr! Természetesen mi tudjuk azt, hogy ez a két előterjesztés nem alkalmas arra, amiket mi feszegetünk, hogy a nagy birtokpolitikai kérdések…
T/3162 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Kisebbségi vélemény valóban megfogalmazódott, azt röviden szeretném ismertetni. A javaslat alapvetően két terület szabályozásával foglalkoz…
K/2985 Már az erdők is veszélyben vannak?
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az erdőgazdálkodók még a hatvanas években döntöttek úgy, hogy a fakitermelés arányában önkéntes járulékot fizetnek, és az így befolyt összegeket az erdők ápolására fordítják. A rendszerváltás idején ez a befizetés adóvá ala…
K/2524 Mi kerül 15000.- Ft-ba, avagy folytatódik a pénzbehajtás?
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban többször szóvá tettük, hogy a minisztérium és háttérintézményei alkalmazkodva a kormány költségvetési politikájához, a mezőgazdasági termelők sarcolásával igyekeznek betömni a köl…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkárok! Képviselőtársaim! Az oktatás után mezőgazdaság. A magam részéről az újra megnyitott részletes vitában a mezőgazdasági fejezethez beadott módosító indítványainkról szeretnék beszélni, majd a végé…
T/1489 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény módosításáról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nagyon rövid leszek ezen a késői órán. Az előterjesztés általános vitájában világosan elmondtuk, hogy a kormány legújabb pénzbehajtási akcióját semmilyen módon nem támogatjuk, éppen elég tehe…