154 felszólalás
T/6264 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és egyéb kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló 2000. évi CXXXVI. törvény módosításáról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A részletes vita zárásakor elmondtam, hogy mindenkinek nagyon szépen köszönöm az együttműködést. Az országban nagyon sokan várják a moratórium bevezetését, és sokan reménykednek abban, hogy legalább a téli hónapokban nem kell a…
T/4927 A társasházakról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Szeretném jelezni, hogy én azért nem vagyok annyira elkeseredve az úgynevezett lakásmaffia-tevékenységet feltáró albizottság elnökeként, mint ahogy az alelnök úr az előbbiekben kifejtett nézeteiben mutatta ezt a hel…
T/6264 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és egyéb kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló 2000. évi CXXXVI. törvény módosításáról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is úgy tudtam, hogy ilyen egyezség fog születni ezen a részletes vitán, és nagyon örülök annak, hogy sikerült egy olyan megoldást kitalálnunk, amely mindenkinek megfelel. Gyimesi képviselő úr egyébként szóban itt korábban jelezte,…
T/6264 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és egyéb kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló 2000. évi CXXXVI. törvény módosításáról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Abban reménykedtem, hogy nem lesz módosító indítvány, és ma még le is tudjuk zárni ezt az ügyet, tekintettel arra, hogy ez a törvénymódosítási javaslatunk, amelyet képviselőtársaimmal közösen n…
T/6264 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és egyéb kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló 2000. évi CXXXVI. törvény módosításáról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Természetesen én senkit nem bántok azért, mert módosító indítványt nyújt be, sőt nagyon örülök annak, hogyha a törvényjavaslatunkat, az előterjesztésünket javítjuk. Csak egy picit szomorú vagyok, mert abban reménykedtem, hogy sikerül…
T/6229 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. A 26., 27., 28., 29. pontokhoz szeretnék szólni, és részben még a 30. pontot is érinteni. Állandó probléma volt a korábbi évek fővárosi forrásmegosztása kapcsán is az, hogy szabad-e nekünk olyan bevételi forrásokkal számolni,…
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! A környezetvédelmi bizottság is a múlt héten tárgyalta a törvényjavaslatot, és szerencsés módon együtt kezelte és együtt tárgyalta azzal a hosszú távú koncepcióról szóló országgyűlési…
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. Mádi képviselő úr kirohant. Én megértem, mert biztos nagyon föl van dúlva. A következőt szeretném neki felolvasni, hogy a jegyzőkönyvből elolvashassa, ha már az előterjesztés indoklását nem olvasta el. A 14. oldalon a 2. § (3) bekezdésétől olva…
T/5856 A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosításáról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Kívülről néztem a korábbi kamarai vitákat, nem voltam az Országgyűlés tagja, nem voltam képviselő, és eredetileg, amikor arról volt szó, hogy legyen kötelező a kamarai tagság, én magam nem értettem vele egyet. Ezek után megszület…
T/6234 Egyes törvények környezetvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseinek módosításáról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Bocsánat, hogy mosolygok.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Az alkotmány- és igazságügyi bizottság ülésén a többségi véleményen lévő bizottsági tagok összességében szakmai szempontból értékelték ezt a törvényt. Nagyon fontos megjegyezni, hogy nem polit…
T/6229 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Az egész ügy lényege valahogy visszavezethető az önkormányzati törvény '90. évi elfogadására. Akkor valószínűleg csupa jó szándék vezérelte a törvényhozást, hogy a fővárost és a kerületet valahogy úgy oldotta meg, hogy összekötöt…
T/4927 A társasházakról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném jelezni, hogy kapcsolódnom kell és szükséges dr. Kosztolányi Dénes szavaihoz, hiszen az úgynevezett lakásmaffia-tevékenységet feltáró albizottság is végigvette a társasházi módosító indítványokat, és megbeszéltük azokat az e…
T/4927 A társasházakról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném jelezni, hogy a kormány képviselője a bizottsági tárgyalásokon sok esetben mondta azt, hogy így nem, de kapcsolódó módosító indítvány esetén az adott módosító indítványnak a tartalmát támogatná. Éppen ezért szeretném felhívn…
T/4927 A társasházakról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy nagyon fontos kérdésre szeretném felhívni a figyelmet, és ez ebben a körben tárgyalandó, ez pedig nem más, mint a 241. és 242. ajánlási számú módosító indítványokhoz kapcsolódó módosító javaslat. A társasházak ügyeit eddig minden…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A minap álldigáltam egy fővárosi külső kerületi megállóban, vártam a buszt, és odalépett hozzám egy úr - tudta, hogy ki vagyok -, és kellő hangerővel közölte, hogy végre rendet kellene rakni ebben a - itt egy fütty - ker…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Vártam a reakciót, fel is készültem arra. Tisztelt Képviselő Úr! Mindig azzal vádolnak bennünket, hogy a számokkal bűvészkedünk. Én arra kérem önt, összességében nézze át, hogy mennyi az az összeg, amely a környezetvédelem céljait szolgálja a költségvetési java…
V/5599 Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista "üreszseb" program?
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én nagyon szeretek álmodni, bár vannak rémálmaim is. A korábbi időszakban arra biztattak bennünket, hogy merjünk nagyokat álmodni. Én megkíséreltem polgármesterként akkor, a nagy álmodozások közepette gyakorlati munkát v…
V/5599 Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista "üreszseb" program?
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. (Nem találja a mikrofonját.) Nem készültem, hogy már én vagyok, de hát istenem, ilyen az élet. Azt néztem az előbb, hogy van-e zsebem. A női ruhák egy részén nincs zseb. Ez egy nagy előny, ilyenkor senki nem vádolhat semmivel bennünke…
H/4629 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Szeretném jelezni, hogy az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység megítélésénél is hasonló témák vetődtek fel, hogy vajon szabad-e nekünk a lakásmaffia kifejezést használni. Végül is az albizottságunk azért döntött a lakásma…
T/4927 A társasházakról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Miniszter Asszony! Többen felvetették, hogy nem folyt megfelelő társadalmi vita erről a kérdésről. Egyik képviselőtársunk a bizottságban úgy fogalmazott, hogy fol…
T/3560 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról sz
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor végiggondoljuk, hogy milyennek kell lennie egy köztisztviselőnek, akkor általában azt mondjuk róla, hogy szakképzettnek, felkészültnek, empatikusnak, gyorsnak, kommunikatívnak, pontosnak, és még sorolhatnám tovább…
K/1662 Korlátozható-e a repülőforgalom Rákoshegy felett?
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Politikai Államtitkár Úr! Sok esetben feltett kérdést szeretnék önnek ismét tolmácsolni Rákoshegyről, a választókerületem egyik önálló városrészéből. A rákoshegyiek akkor, amikor még a XIX. század végén benépesítették ezt a t…
T/2415 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Az alkotmány- és igazságügyi bizottság február 24-én tárgyalta meg a képviselői önálló indítványt, amelyet Bőhm András képviselőtársunk és Göndör István képviselőtársunk nyú…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor Varga képviselő úr megszólalt és elmondta a próbára bocsátás intézményének gyakori használatát, akkor abban reménykedtem, hogy a képviselő úr valóban azt a szöveget olvasta ki a büntető törvénykönyv módosítására t…
T/1468 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A legjobb mondatokat hallottam most, amire a hozzászólásomat megkezdhetem. Amikor meghozta az előző parlament az utóbb nem éppen jogszerűnek minősített döntéseit, akkor azt hittük, hogy húha, milyen jó lesz az önkormányz…
T/1468 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Én őszintén remélem, hogy akármilyen megoldást választunk, az azonos mérce és az azonos mérték nem az avas vaj lesz, hanem a friss vaj, és az lesz a mérce, hogy minden kerületben legalább a vékony vaj meglegyen, míg a jelen helyzetben avasat…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon örültem, amikor szóba került a vitában az elővárosi vasúttal is összefüggő közlekedési szövetség. A problémám csak az, hogy az elmúlt négy évben, akkor polgármesterként, rendszeresen és folyamatosan - hogy úgy mon…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Két dologra szeretnék reagálni. Az egyik az, hogy amit Révész Máriusz képviselő úr elmondott, arra is utalhat, hogy ezentúl ők benyújtanak egy módosító indítványt, mely szerint a Sándor-palota és a Nemzeti Színház bekerü…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Devánszkiné vagyok, a deviáns lehet a férjem, de ő sem az. (Derültség.) Tisztelt Képviselőtársaim! Kósa képviselő úr szavai engem is szólásra késztettek. Egy vonatkozásban szeretnék vitatkozni: rossz a következtetés. Vannak u…