915 felszólalás
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Megmondom őszintén, nagy érdeklődéssel hallgatom itt a polémiát és a kifogásokat a magán-nyugdíjpénztári átlépéssel kapcsolatos időpont meghosszabbítása kapcsán. Ha ez olyan kiváló rendszer, ha ez olyan hibátlan rendszer, akkor miért félnek att…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Köszönöm szépen Bauer képviselő úrnak a felajánlást, de már előtte megállapodtunk a Fidesszel. (Szórványos derültség.) De tényleg őszintén köszönöm, nagyon korrekt gesztus volt. Úgy gondolom, hogy abszolút nem a stabilitás felbomlásának irányába mutat az, ha…
H/2876 A kétszintű minimálbér bevezetéséről
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja elméletben egyetért azzal az elvvel, hogy valamilyen módon ezeket a különbségeket a bértáblázatban is jó lenne megjeleníteni. Azonban a Magyar Demokrata Fórum úgy gondolja, hogy csak olyan ügyekről ér…
T/2917 Az egészségügyi közvetítői eljárásról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Abban mindannyian egyetértünk, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat valódi napi problémákra keres megoldást, amikor javaslatot tesz az egészségügyi közvetítői tanácsok felállítására a Magyar…
H/2833 Az SZDSZ által kezdeményezett országos népi kezdeményezés ("Javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel")
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elöljáróban szeretném leszögezni: a Magyar Demokrata Fórum nem támogatja a Szabad Demokraták Szövetségének előttünk fekvő kezdeményezését. Már második alkalommal foglalkozunk az alkotmányban rögzített hadk…
T/2733 A külügyminiszter feladat- és hatáskörének a külgazdasági feladatokkal történő kiegészítésével összefüggésben szükséges törvénymódosításokról T/2804 Egyes miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvény módosításr
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egyes miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról szóló törvényjavaslat lényegében két, egymással is összefüggő területet érin…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Én azt javaslom, hogy egy szakaszban tárgyaljuk az egészet. A képviselőtársaimmal megbeszéltük, mert úgy gondoljuk, hogy sokkal gördülékenyebb lenne a tárgyalás, ha egyszerre mehetne. Ígéretet teszünk, hogy a Házszabálynak megfelelő módon csak a mód…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. A napirendi pontokban természetesen szerepel egy ajánlás, hogy az egyes hozzászólások tíz percet ne haladjanak meg, és ehhez természetesen tartani fogom magam. Az ajánlás 1. pontjában képviselőtársammal azt javasoltuk, hogy az egész abortuszengedélyezéssel ka…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Úgy gondolom, hogy Mécs Imre elképzelése az egész ügyről nagyon sok mindenben hasonlít az enyémhez. Eggyel azonban abszolút nem tudok egyetérteni: ez a 14. pontban megfogalmazott módosítása volt, amely azt mondja, hogy elő kell segíteni a gyors örökbefogadást…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Béki képviselő asszony az ismételt megjelenést illetően... - felolvasta végeredményben az indokokat az Alkotmánybíróság kapcsán, az, hogy ki hogyan értelmezi, az valóban nézőpont kérdése, habár úgy gondolom, a kisebbik rosszat választjuk akkor, amikor biztosr…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Bauer képviselő úr azt mondja, hogy az Alkotmánybíróság kimondta és leírta azt, hogy az alkotmányból nem következik a jogalanyiság kérdése, de folytatja, hogy viszont nem következik az sem, hogy ne tekinthetnénk jogalanynak a magzatot. Ezt a törvény…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Csak Kökény képviselő úrnak az előbb, a 24. ponttal, a súlyos válsághelyzettel kapcsolatos hozzászólására szeretnék reagálni. Szeretném fölhívni képviselőtársam figyelmét az Alkotmánybíróságnak ezzel a résszel foglalkozó döntésére, meghatározására. Szó szerin…
A/2765 Gyevi bíró esete a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal.
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban a statisztikák szerint a bűnüldözés hatékonysága jelentős mértékben nőtt, ezt nemzetközi vizsgálatok is alátámasztják. De úgy gondolom, egyetértünk abban, hogy a legolcsóbb és leghatékonyabb tevékenység…
A/2765 Gyevi bíró esete a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal.
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. A konkrét ügyben az államtitkár úr nem nyugtatott meg. Ezek szerint egy apró formai hiba nyújtott lehetőséget a Kincstárnak arra, hogy az államháztartási törvény adott passzusára hivatkozva mintegy húzza-halassza a kifizetést, mert abban mindenki egyetért, ho…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Megszállottak, átutazók, reménykedők, nővérhiány a fővárosban, osztálybezárás nővérhiány miatt, egyre kevesebb az ápolónő a kórházakban, krónikus nővérhiány fenyegeti a betegellátást - néhány cím az elmúlt napok sajtójából. 1999-ben az…
A/2640 Kit büntetünk a szabálysértési törvénnyel?
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Nil nocere, azaz ne árts, mondja a latin mondás, mely a gyógyítás alapfogalmává vált; de úgy gondolom, az élet minden területére igaz, különösen a törvényhozásra. A múlt év első felében fogadta el a tisztelt Ház az 1999…
A/2640 Kit büntetünk a szabálysértési törvénnyel?
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Államtitkár Úr! Természetesen én is bízom benne, mint ahogy nagyon sokan bízunk ebben a Házban, hisz ezért szavaztuk meg ezt a törvényt. Azonban akik a törvényt alkalmazzák, és a törvényt szellemiségének megfelelően kell hogy végrehajtsák - nem ad absurdum az…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném önöket emlékeztetni, hogy nem abortusztörvényről, hanem a magzati élet védelméről szóló törvényről folyik most a vita. Akkor, amikor itt a kétperces vitatkozás kapcsán a hűvös racionalitást kérik számon a tisztel…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is T. Asztalos Ildikó képviselőnőnek a hozzászólására szeretnék reagálni, két momentumra. A képviselő asszony aggályosnak tartja azt, hogy esetlegesen civil szervezetek vegyenek részt a tanácsadásban. Én úgy gondolom, hogy a jelenlegi konstrukció…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Nagyon sok mindenben egyetértek Surján képviselő úrral, csak többször visszatér az a gondolat, hogy az Alkotmánybíróság döntésében kimondta azt, hogy a magzat nem jogalany. Úgy gondolom, ez így nem korrekt. Engedjék meg, hogy hadd idézzem szó szerint a II. fe…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Nem hiszem, hogy itt kellene tudományos vitát folytatni. Én is szerencsétlen hozzászólásnak tartom Lévai képviselő úr hozzászólását. De Schvarcz kollégát is azért hadd korrigáljam: a korai csecsemőhalálozás és a hirtelen csecsemőhalálozás két teljesen önálló…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Megmondom őszintén, államtitkár asszony, ezzel az ábrával gondban vagyok (Felmutatja.), mert közben azért volt egy Trianon. Ezt mennyiben veszi figyelembe? Ezek a statisztikai adatok arra jók, hogy magyarázzunk. (Dr. Pusztai Erzsébet: Figyelembe veszi, mert e…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Béki képviselő asszony félelmeinek adott hangot, hogy esetlegesen a tanácsadó szolgálatok megpróbálják rávenni az áldott állapotban lévő anyát, hogy magzatát tartsa meg. Felhívom a figyelmét arra, hogy az Alkotmánybíróság kötelezővé teszi tulajdonképpen az el…
T/2285 a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat benyújtásával az volt a célunk, hogy a…
T/2285 a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, nem lepi meg Mécs képviselőtársamat, hogy alapvetően ellenkezik a véleményem és a felfogásom az ön által elmondottakkal. A nemzeti érzés nem magánügy, a nemzeti érzés közügy, a nemzeti érzés lehet az alapja és az egyetlen remény arra, ho…
T/2285 a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Én tényleg nagyon-nagyon tisztelem Mécs Imrét, ő megjárta a poklok poklát, ahogy a történelem lapjain immár olvashatjuk. Tehát, ha valakinek, Mécs Imrének tudnia kell, hogy milyen aljas módon, milyen erősen szorították bele a magyar nemzetbe a nemzeti érzést,…
T/2285 a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Először is vissza kell utasítanom Bauer képviselő úrnak azt a kijelentését, hogy az előterjesztők farizeusak. Ezt kerekperec vissza kell utasítanom. Nekem is lennének jelzőim Bauer képviselő úrral kapcsolatosan, de nem hiszem, hogy ez a vita er…
V/2336 "Reform vagy retorika" az egészségügyi reformnak az ellátás biztonságát veszélyeztető elmaradásáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm. Elnézést kérek a miniszter úrtól, időben megnyomtam a gombot. Vágvölgyi kolléga mondandójára szeretnék röviden reflektálni két szempontból. Való igaz, hogy nehéz helyzetben vannak az egészségügyi intézmények, azonban azok a tanulmányok, illetve adatok, amelyeket a b…
V/2336 "Reform vagy retorika" az egészségügyi reformnak az ellátás biztonságát veszélyeztető elmaradásáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Későn nyomtam meg... Bauer képviselő úr hozzászólására szerettem volna reagálni, a hálapénz a kedvenc témája, mindig visszatér erre. Úgy gondolom, hogy egyféle módon lehetne ezt a kérdést megoldani, mert alapvetően nem gazdasági, hanem morális probl…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Száz év múlva, amikor remélhetőleg még lesz magyar nemzet, ha vizsgálni fogja valaki az elődök jogalkotási szokásait és ezen évek törvényeinek címeit, valamint preambulumait,…