5 921 felszólalás
T/4918 A parlagfű elleni védekezésről
ELNÖK: Kétperces felszólalásra Sisák Imre képviselő urat illeti a szó, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából.
T/4918 A parlagfű elleni védekezésről
ELNÖK: Két percre megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak.
T/4918 A parlagfű elleni védekezésről
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e a T/4918. számú képviselői önálló indítványt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés az előterjesztést 168 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodó szavazat…
T/6805 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Benelux Államok (a Belga Királyság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság) Kormányai között a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló, Luxemburgban, 2002. január 23. napján aláírt Egyez
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Gurmai Zita képviselő asszonynak, a külügyi bizottság előadójának, ötperces időkeretben.
T/6805 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Benelux Államok (a Belga Királyság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság) Kormányai között a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló, Luxemburgban, 2002. január 23. napján aláírt Egyez
ELNÖK: Köszönöm. Most a képviselői felszólalások következnek, ötperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Sem írásban, sem a jelzőkészüléken keresztül nem jelezte senki felszólalási szándékát. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Módosító javaslatot senki nem nyújtott be. Mivel módo…
T/6459 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény és a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő az alapajánlás 1., 2., 3., 4., 6., 13. és 14. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 6., 8. és 9. pontjait támogatja. Ezek közül a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges az alapajánlás 1., 2., 3., 4., 6., to…
H/6341 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján az M7-es autópálya Ordacsehi-Balatonkeresztúr (145+000-170+700 km szelvény) közötti szakasza építési munkáinak megvalósítására vonat
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő az ajánlás 1. pontját támogatja. Most erről döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatot 363 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! A zárósz…
T/5856 A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. A határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk az ajánlás 2. pontjáról, mert az nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást. Bejelentem, hogy az előterjesztő az ajánlás 5., 7., 8. pontjait, továbbá a kiegészítő ajánlás 1., 2. és 3. pontjait támogatja. Ezek közül a Fid…
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
ELNÖK: Köszönjük. Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Németh Zsolt jegyző urat, ismertesse az előterjesztő által támogatott indítványok körét.
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most a támogatott módosító javaslatokról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 367 igen szavazattal, nem és tartózkodás nélkül elfogadta…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat. Javasolom képviselőtársaimnak, hogy egy jelenlét-ellenőrzéssel próbáljuk ki a szavazókészüléket is. Kérem szépen, most nyomják meg a jelenlét gombot! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy 279 képviselő az ülésteremben tartózkodik, sza…
Napirend előtti felszólalások
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Tíz évvel ezelőtt a Magyar Demokrata Fórum elnökét, a kormány miniszterelnökét és az újkori magyar történelem legjelentősebb személyiségét veszítettük el. Hosszú évtizedek után végre olyan miniszterelnöke volt Magyaro…
H/6878 Az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 19/2002. (V.16.) OGY határozat módosításáról (Dr.Deutsch Tamás alelnök választása titkos szavazással)
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk délutáni munkánkat. Bejelentem, hogy a szavazatszedő bizottság befejezte tevékenységét. Felkérem Vincze László jegyző urat, hogy ismertesse a leadott szavazatokösszeszámlálásának eredményét.
H/6878 Az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 19/2002. (V.16.) OGY határozat módosításáról (Dr.Deutsch Tamás alelnök választása titkos szavazással)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megállapítom, hogy a titkos szavazás érvényes és eredményes volt. Bejelentem, hogy az Országgyűlés Deutsch Tamás képviselő urat az Országgyűlés alelnökének február 1-jei hatállyal megválasztotta. (Taps.) Engedjék meg, hogy az új alelnök úrnak eredményes…
H/6758 A Belga Királyság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság. a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, az Ír Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság, az Osztrák Köztárs
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy sürgős tárgyalásba veszi-e a H/6758. számú országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 355 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül az előterjesztés sürgős tárgyalásba vételét elfoga…
H/6480 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására létrehozott országgyűlési vizsgálóbizottság megbízatásának meghosszabb
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Levezető elnökként is szeretném visszautasítani azt, hogy a házelnök durva eljárási hibát követett el. (Taps az MSZP soraiban.) Megadatik mindenkinek a lehetőség az ügyrendi bizottsághoz fordulni. Az ügyrendi bizottság ebben a kérdésben döntöt…
H/6480 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására létrehozott országgyűlési vizsgálóbizottság megbízatásának meghosszabb
ELNÖK: Kétperces felszólalásra Orosz Sándor képviselő urat illeti a szó.
H/6480 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására létrehozott országgyűlési vizsgálóbizottság megbízatásának meghosszabb
ELNÖK: Kétperces felszólalásra Püski András képviselő urat illeti a szó.
H/6480 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására létrehozott országgyűlési vizsgálóbizottság megbízatásának meghosszabb
ELNÖK: Kétperces felszólalásra Szalay Gábor képviselő urat illeti a szó.
H/6480 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására létrehozott országgyűlési vizsgálóbizottság megbízatásának meghosszabb
ELNÖK: Az előterjesztőnek kétperces lehetősége van a viszontválaszra. Élni kíván ezzel Koltai Tamás képviselő úr. Önt illeti a szó.
H/6480 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására létrehozott országgyűlési vizsgálóbizottság megbízatásának meghosszabb
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e a H/6480. számú képviselői önálló indítványt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 166 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a tárgysorozatba-vét…
T/5581 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2002. évi XLII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselőcsoportonként egy képviselő felszólalására van lehetőség. A képviselőcsoportok közül a Fidesz jelezte a felszólalási szándékát - Tállai András képviselő urat illeti a szó.
T/5581 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2002. évi XLII. törvény módosításáról
ELNÖK: Kétperces felszólalásra Herényi Károly frakcióvezető urat illeti a szó.
T/5581 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2002. évi XLII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem Pettkó András képviselő urat, az előterjesztőt, kíván-e kétperces felszólalási lehetőségével élni. (Pettkó András bólint.) A képviselő urat illeti a szó.
T/5581 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2002. évi XLII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem az Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e a T/5581. számú képviselői önálló indítványt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 161 igen szavazattal, 178 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett az előterjesztés…
T/6231 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény és egyéb munkajogi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Arra figyelemmel, hogy az alapajánlás 1. és 2. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, most csak az előterjesztő által támogatott pontokról kell döntenünk. Ezeket az alapajánlás 3., valamint a kiegészítő ajánlás 1., 2., 3., 4. és 5. pontjai tartalm…
T/6232 A Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Bejelentem, hogy az előterjesztő a kiegészítő ajánlás 1., 3. és 4. pontjait támogatja. Most ezekről döntünk. Felhívom figyelmüket, hogy a támogatott indítványok elfogadása kizárja az alapajánlás 1., 6., valamint a kiegészítő ajánlás 2. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Ors…
H/4393 A 2003-2008. közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a határozati javaslathoz benyújtott módosító indítványokat nem támogatja, de arra figyelemmel, hogy ezek megkapták a szükséges bizottsági támogatást, határozunk róla. Az ajánlás 1. és az azzal összefüggő 2. pontjaiban Pap János a kormány részére feladato…
T/6234 Egyes törvények környezetvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseinek módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. A határozathozatalok következnek Bejelentem, hogy az előterjesztő az alapajánlás 3., 15., 16. pontjait, továbbá a kiegészítő ajánlás 1., 2. és 3. pontjait támogatja. Ezek elfogadása kizárja az alapajánlás 6. és 9. pontját. Most a támogatott módosító javaslatokról határozunk. Kérem,…
T/4927 A társasházakról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kosztolányi Dénes képviselő urat illeti a szó.