152 felszólalás
I/6635 A nagy testvér figyel téged
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Sajnálom, hogy nem tájékozódott körültekintően. Higgye el, nem telik benne örömöm, de a parlamenti játékszabály szerint mégiscsak kötelességem válaszolni arra, amit ön hamisan állít és minősít. Bár csábítóan magas a labda, nem kíván…
A/6773 Lesz-e elegendő forrás a Panelprogram megvalósítására?
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által is ismertetett számok teljesen valósak. Valamennyiünk számára meglepetést okozott, kellemes meglepetést, hogy a beérkezett pályázatok összigénye ez év őszén, amikor összesítettük, 30 milliárd forintot te…
A/6773 Lesz-e elegendő forrás a Panelprogram megvalósítására?
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Megítélésem szerint a gazdasági válság a panelprogram folytatásának a fontosságát húzza alá, annál is inkább, hiszen a fűtési költségek növekedésével növekszik egyébként a beruházások megtérülésének az üteme, hiszen minél drágább kö…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A nemzetközi pénzügyi válság miatt az általam irányított területeken is az eredeti szándéknál visszafogottabb költségvetési tervezést vagyunk kénytelenek elfogadni. Kiszámíthatatlanul erősödik a külső szor…
I/6487 Óvodások életveszélyben?
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! A történtekről természetesen részletesen tájékozódtam. Előre is elnézést kérek a parlament minden egyes képviselőjétől, hogy a képviselő úr kérdésére válaszolva nem feltétlenül parlament elé tar…
K/6475 A diáksport finanszírozásáról
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tény, hogy a gyermekek keveset mozognak. Bár a testnevelési órákon másfél millió diák végez testmozgást, többségüknek pusztán ez jelenti az egyetlen szervezett sporttevékenységet. A heti testnevelési órák száma az á…
I/6634 Kultúrmisszió vagy ízlésterror? Szelíd ajánlás vagy nyomásgyakorlás? Baráti gesztus vagy burkolt díjazás?
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egy hete elhangzott interpelláció utóhullámait megélve Pál apostol szavai jutottak eszembe (Felzúdulás a Fidesz és a KDNP soraiban. - Zaj. - Az elnök csenget.): "A tudatlanság az ő szívük keménysége miatt van bennük". F…
T/5480 "Communitas Fortissima" - Kercaszomor a legbátrabb faluról
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat elfogadását a kormány nevében tisztelettel javaslom. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
I/6488 Füstbe ment túlóradíj?
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Kénytelen vagyok cáfolni a képviselő úr azon állítását, hogy nem tárgyalunk az érintettekkel. Államtitkár úr is és személyesen én is folyamatosan egyeztetünk a szakszervezetekkel. A legutóbbi vezetői szintű megbeszélésre három nappa…
I/6562 Ilyen az, amikor a Gyurcsány-kormány kultúrmissziót vállal
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tudomásom szerint az önkormányzati törvény nem tiltja sem polgármesternek, sem miniszternek, sem országgyűlési képviselőnek, hogy tájékozott legyen a kultúra területén is. (Derültség az MSZP soraiban.) A levél form…
T/6445 Az olimpiai jelkép oltalmáról szóló, Nairobiban, 1981. szeptember 26-án elfogadott szerződés kihirdetéséről
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az olimpiai jelkép oltalmáról szóló úgynevezett Nairobi 1 szerződés 1981. szeptember 26-án került elfogadásra. Ennek a célja elsősorban az olimpiai jelkép védelme, konkrétan az o…
K/6464 Mit kíván tenni az otthontalanná váló falusiak érdekében?
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Őszintén megvallva, nehéz megbirkóznom a felvázolt képpel, mert nagyon sok igazság van benne, képviselő úr. Bízom azonban abban, hogy nem mondok újdonságot önnek, ha azt mondom, hogy a kormány nem vidék- és faluelle…
Napirend előtti felszólalások
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Bevezetőként a hozzászólása címében szereplő öt évet korrigálnám, mivel a panelprogram már 2001-ben elindult a siker útján, ez pedig a legszűkebben számolva is több mint hat évet jelent. Az i…
Napirend előtti felszólalások
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Frakcióvezető-helyettes Úr! Felszólalását követően szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az ENSZ 2005-ben rendezte meg azt a második katasztrófacsökkentési világkonferenciát, ahol egy tíz évre szóló cselek…
I/6350 Nyújt-e segítséget a Kormány a viharkárt szenvedett lakóépületek helyreállításához?
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valamennyiünk előtt közismert az, hogy az elmúlt hónapokban többször is olyan rendkívüli időjárási helyzet alakult ki, amelynek során egy-egy településen jelentős károk keletkeztek. Ezek természetesen nem kímélték sem az ö…
I/6316 AMI A MEGEGYEZÉSBŐL KIMARADT - mit kíván tenni a kormány az önkormányzatok anyagi helyzetének javítása és valódi önállóságának megteremtése érdekében?
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Mivel a Megegyezés mint dokumentum, önkormányzati területen nem írta felül az Új Magyarország kormányprogramot, így törekvéseink sorvezetője továbbra is ez utóbbi. A Megegyezés közvetve szolgálhatja az önkormány…
Napirend utáni felszólalások
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Köztudott, hogy a turizmus érinti a gazdaság és a társadalom szinte minden szegmensét. A turizmus világnapjának környékén, azt hiszem, mind a ketten büszkén emelhetjük ki, hogy hazánkban a turizmus közvetlen g…
I/6189 Hogyan tovább Peking után?
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Olimpiai teljesítményünkről akkor sem szabad elhamarkodott véleményt mondani, ha amúgy valamennyiünket sürget az idő. Kétségtelen, hogy felfokozott várakozás miatt sokak számára a pekingi üzenet az vo…
Napirend előtti felszólalások
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Azt hiszen, hogy ez a hozzászólás is azt bizonyítja, hogy a magyar emberek számára... - hiszen valamennyien, a nagy többség, a legalábbis sportot szerető, az olimpiára különösen oda…
K/6213 Miért nem érvényesülhet a választók akarata Mözsön?
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm, elnök úr. Kedves Képviselő Úr! Az önálló községgé nyilvánítási kezdeményezés megvalósulásának feltétele, hogy mind a véleményező önkormányzati miniszternek, mind pedig a döntést hozó köztársasági elnöknek bemutassák, hogy a kezdeményezés a törvé…
T/5281 A tűzoltó egyesületekről
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztett törvényjavaslatot a kormány nevében támogatom. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
K/5823 Továbbra is felügyelet nélkül maradnak a társasházak?
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Ön sokakat érintő kérdést vetett fel, mint ahogyan ön ezt említette is. Minden bizonnyal ön előtt is ismert, hogy képviselőtársa, Molnár Gyula, aki egyúttal a TÖOSZ elnöke is, benyújtotta a hiányolt t…
K/5797 Támogatja-e a kistérségi közigazgatási szolgáltató központok létesítését?
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Képviselő Úr! úgy tűnik, hogy azonos módon gondolkodunk ebben a kérdésben, és azt kell mondjam így az elején, hogy egyetértek az ön által felvetett kezdeményezéssel, illetve azzal, hogy ennek a rendszernek a kialakítására mielőb…
Eskütétel
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Én, dr. Gyenesei István esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az alkotmányt és a jogszabályokat megtartom és megtartatom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; miniszteri feladataimat a Magyar Köztársaság fejlődéséne…
A/5780 Megválaszolatlan kérdések
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Mindazok ellenére, ami megjelent a sajtóban, és ami itt is elhangzott, részben a magam részéről felelősséggel vállalom és tisztességgel vállalhatom is az önkormányzatok, a sport, a turizmus szo…
A/5780 Megválaszolatlan kérdések
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Kedves Képviselő Úr! Úgy gondolom, ez a mondat csupán arra utal és utalhat, hogy kellő előrelátással és kellő körültekintéssel kívántuk biztosítani a kórház sterilizálójának a működtetését, semmilyen formában nem befolyásolta ez a közbeszerzés korrekt min…
K/5720 Meddig bünteti a kisebbségi kormány a kistelepüléseket, avagy kinek jár iskolabusz?
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Asszony! Több kérdésben, megállapításban nyilván egyet tudok önnel érteni, ugyanakkor a helyzet ennél sokkal színesebb, és a kormányzati intézkedések sora is több lehetőséget biztosít annál, mintsem az ön kérdéséből…
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Rétvári Bence szimpatikus hozzászólásának egyetlenegy megközelítésével, pontjával nem tudok egyetérteni, illetve fölhívnám a figyelmet arra, hogy ennél sokkal színesebb a körülöttünk lévő világ. Alapvetően egyetértek azz…
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Őszintén mondom, jó volt hallani, sőt érezni azt, hogy egy tudós politikus az élhető élet oldaláról vagy annak igénylése oldaláról közelítette meg ezt a száraznak tűnő törvényjavaslatot, ezt a nagyon fontos kérdéskört. Az egyi…
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Hörcsik Richárd egy nagyon érdekes témát érintett, méghozzá egy nagyon ellentmondásos helyzetet hozó témát. Ez pedig az, hogy a városokon keresztülmenő utak átmenő forgalma komoly terhet jelent a városoknak, és ez egy új k…