117 felszólalás
I/12946 Csökkenő gyógyszerkiadások
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Biztos vagyok benne, hogy a lakosság többsége egyetért abban, hogy az egészségügyben rendkívül fontos a megelőzés, amire a kormány is nagy figyelmet fordít. Azonban az is fontos, hogy aki…
I/12946 Csökkenő gyógyszerkiadások
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Igen. Elnök Úr! Államtitkár úr, rövid egy percben megfogalmazom, hogy miért fogadom el a válaszát. A budapesti I. belklinika előadótermének katedra mögötti falán egy freskó látható, amelyen az orvos vizsgálja az ágyban fekvő beteget, alatta aláírás: Salus aegroti s…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Azt hiszem, Józsa István képviselőtársam két dátumot összekever, a 2002-t és a 2010-et, és összekever két miniszterelnököt. Mert 2002-ben valóban kijelentették a szocialisták, hogy igen, a gazdaság nagyon jó állapotban van, és a pénzügyi sta…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen. Hát azért annak van egy diszkrét bája, amikor Gúr Nándor szocialista képviselőtársam a református lelkész Szászfalvi Lászlót kioktatja a keresztény viselkedésről. Azért ennek van egy diszkrét bája, legyünk őszinték! (Szászfalvi László közbeszól.) I…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy emberközpontú politika képviselőjeként engedjék meg, hogy a 2014-es költségvetés tervezetét az emberi társadalom alapsejtjeinek, az ember legkisebb közösségeinek, a családoknak a szemszögéből elemezzem. Enge…
I/12556 Az Erzsébet program idei eredményei
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az Országgyűlés a gyermekekről való felelős gondoskodás jegyében az ahhoz kapcsolódó források megteremtésére, valamint a társadalmi szolidaritásra építve a Szent Erzsébet-i hagyományok újjáéleszt…
I/12556 Az Erzsébet program idei eredményei
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Én azt gondolom, hogy ilyen eredmények felsorolása után ellenzéki képviselőtársaim is igent mondanak a társadalmi szolidaritás ilyen formában történő gyakorlati alkalmazására, megjelenítésére, hiszen a szolidaritásról nem beszélni k…
Napirend előtti felszólalások
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Engedtessék meg nekem, hogy az idősek világnapján, érintettként is, egy versidézettel indítsam felszólalásomat. Íme: "Nagyon szépen kérlek titeket, / Szeressétek az öregeket. / A reszkető kezű ős…
I/10710 Rémhírterjesztés-e a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének megszűntetése
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az elmúlt két évben közel 100 ezer nő élhetett a teljes jogú öregségi nyugdíjba vonulási lehetőséggel, 40 évi munkában és gyermeknevelésben töltött idő után. A második Orbán-kormány nemcsak ígért…
I/10710 Rémhírterjesztés-e a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének megszűntetése
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Az emberközpontú politikát, képviselőtársaim, arról lehet megismerni (Közbeszólás az MSZP soraiból.), hogy az embert nem eszköznek, hanem célnak tekinti. Ez a kormányzati intézkedés ilyen emberközpontú kormányzati intézkedés volt. (…
I/10119 Veszélyben az inkubátorprogram
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Heti Világgazdaság február 2-i számának 12-13. oldalán "Kell-e inkubátorprogram?" címmel egy különös írás jelent meg. Egy nemrégiben kiadott ENSZ-jelentésre hivatkozva ugyanis vita bon…
I/10119 Veszélyben az inkubátorprogram
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Államtitkár úr válaszát nemcsak személyes meggyőződésem okán fogadom el, hanem erre köteleznek azok az emberi jogi nemzetközi nyilatkozatok is, amelyek első számú jogként sorolják fel az emberi jogok közül az élethez való jogot. Én most citálom az Emberi Jogok Egye…
Napirend előtti felszólalások
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Széchenyi István szerint kötelességünk felebarátainktól annyi nyomorúságot eltávolítani, amennyit csak lehet. A keresztényszociális gondolkodásnak és cselekvésnek alapja Giesswein Sándortól kezdődően Barankovics…
Napirend előtti felszólalások
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A keresztényszociális gondolkodásnak és cselekvésnek alapja a XIX. században született Giesswein Sándortól kezdődően a modern magyar kereszténydemokrácia megteremtőjén, Barankovics Istvánon keresztül a…
T/8597 A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt üdvözli a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosítását, azért, mert a T/8597. számú törvényjavaslat parlamenti megszavazása, a törvénnyé válása eredmények…
A/8496 Hogyan segítik az Erzsébet utalványt használók, az Erzsébet program megvalósulását, illetve hány ember juthat üdülési lehetőséghez a programon keresztül?
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az Országgyűlés 2012. július 6-án elfogadta a gyermekekről való felelős gondolkodás jegyében a társadalmi szolidaritásra épülő, a forrásokat biztosító, a Szent Erzsébet-i hagyományok újraélesztése érdekében megalkotott Erzsé…
A/8496 Hogyan segítik az Erzsébet utalványt használók, az Erzsébet program megvalósulását, illetve hány ember juthat üdülési lehetőséghez a programon keresztül?
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! A keresztény-szociális mozgalmak XIX. századi elindítójának, a katolikus papnak, győri kanonoknak, az országgyűlési képviselőnek, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának és a nyolc nyelven beszélő tudósnak, azaz Gieswein Sándornak eszmei örökös…
Napirend előtti felszólalások
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Boldog Apor Vilmos, a győri mártír püspök 120 éve született, 1892. február 29-én Segesváron, székely főnemesi családból. A kilenc testvér között ő volt a második legfiatalabb. Mindössze hatéves volt, amikor édes…
Napirend előtti felszólalások
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha feltenném a kérdést képviselőtársaimnak, hogy ma, február 14-én milyen nap van (Közbeszólások: Szerda. Bálint nap. Valentin nap.), szerda, és azt mondanák, hogy Bálint napja, Valentin-nap, a szerelme…
T/5128 A családok védelméről
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvény L) cikkének (3) bekezdése értelmében sarkalatos törvény szabályozza a családok védelmét. Az előttünk lévő javaslat ezt a célt szolgálja, keretjellegű szabályozást bizto…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslatot a köznyelv a rokkantnyugdíjrendszer átalakításaként tartja számon. Meglehetősen nagy az érdeklődés a törvényjavaslattal kapcsolatban, és azt sem hallgathatom el, hogy félinformáci…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Szeretném befejezni a mondandómat. Tehát mivel is segítjük az emberek munkába állását? Kettő: a tranzitfoglalkoztatás szerepének növelése. Az a cél, hogy aki a komplex rehabilitációs ellátásban részesül, amelynek az összege fix összeg, 57 ez…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/4663. számú törvényjavaslat a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szól. Ha or…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Vágó Gábor képviselőtársamnak és akik arról beszélnek, hogy nincs kiszámíthatóság Magyarországon a törvény átalakításával, szeretném felolvasni a következőket. A magyar ifjú nyugdíjas rekordot 32 esztendősen, 222 ezer forintos ellátással…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nyakó Képviselő Úr! Én csak egyet kérek: ne legyen kettős mérce. Ön aggódik azokért a gyermekekért, akik egy adott településen egyházi iskolába kénytelenek beiratkozni, mivel ott nincs másik iskola. De nem aggódik azokért a…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedtessék meg, hogy egy önvallomással kezdjem hozzászólásomat. A többi kormánypárti képviselőtársamhoz hasonlóan én is Istentől kapott kegyelemnek és nagy ajándéknak tartom, hogy egy olyan Országgyűlé…
V/2462 A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! "Amelyik ország évenkint több embert tesz sírba, mint bölcsőbe, az föleszi a készet. Végül teljes önmagát" - írta Illyés Gyula a múlt század első felében. (13.40) A nagy író és költő a "Pusztulás" című esszéjébe…
T/1813 Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Széchenyi István arra figyelmeztette a törvényhozókat, hogy - idézem - "Kötelességünk felebarátainktól annyi nyomorúságot eltávolítani, amennyit csak lehet." A legnagyobb magyar ebbe az egy mondatba sűr…
T/1813 Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Elnézést kérek, de vissza kell térnem, és mielőtt Nyakó képviselőtársam bemocskolná Giesswein Sándor emlékét, el kell hogy mondjam, semmi köze nem volt a szociáldemokratákhoz, nagyon szigorúan kritizálta a szociáldemokratákat, ahogy már elmondot…
T/1745 Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt jó szívvel támogatja az egyes nyugdíj-biztosítási tárgyú és más, kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/1745. számú törvényjavaslatot. A törvényjavaslatból én egy fonto…