121 felszólalás
A/1745 Ékes a szép szó, avagy mi lesz a postásokkal?
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, amikor nyáron az új kormány átvette a Posta feletti felügyeletet is, akkor még a várakozásainál is sokkal rosszabb helyzetben találta ezt a nagy céget, amely ma talán az egyik legnagyobb foglalko…
A/1745 Ékes a szép szó, avagy mi lesz a postásokkal?
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm szépen. Ahogy ön mondta, mi is tudatában vagyunk annak, hogy a postásoknak, valóban, sokszor nehéz körülmények között - hóban, fagyban, nyáron és télen - kell kihordaniuk például a nyugdíjakat a nyugdíjasoknak. Azt a munkát, amit végeznek, tényleg nehéz el…
A/1574 Elszálltak-e a remények - avagy milyen lépések történtek annak érdekében, hogy Kunmadaras Önkormányzata megkapja a volt katonai repteret?
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A hatályos jogszabályok felhatalmazzák a kormányt, hogy meghatározott önkormányzati célok megvalósítására a volt honvédségi ingatlanokat átadják a helyi önkormányzatoknak - térítés nélkül. Ezzel a lehetős…
A/1574 Elszálltak-e a remények - avagy milyen lépések történtek annak érdekében, hogy Kunmadaras Önkormányzata megkapja a volt katonai repteret?
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Örülök, hogy sikerült megnyugtató választ adni egy ilyen kérdésben, amely tényleg az elmúlt tíz évben mintapéldája volt annak, hogyan nem szabad állami vagyonnal gazdálkodni, és hogyan lehet a k…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Rövid leszek, mert hosszú szavazás áll önök előtt. Az Országgyűlésnek ma 1945 darab módosító indítványról kell döntenie, ami azt mutatja, hogy a vitára szánt idő rövidsége nem akadályozta meg a képviselő hölgyeket…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék először én is köszönetet mondani mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy ma a Ház jóvá tudja hagyni a költségvetési hiány összegét és a főszámokat. Ezzel gyakorlatilag a gazdaságpolitika alapvető kérdései dőlnek e…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Csak szeretném megerősíteni Wekler képviselő úr előző mondandóját azzal, hogy a Pénzügyminisztérium szakértői is dolgoznak annak a módosító indítványnak a kialakításában, ami segíthet abban, hogy valóban minden tele…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! Ebben a Házban hallhattunk már vitát minden idők legjobb, legkiszámíthatóbb költségvetéseiről - az élet utána ennek az ellenkezőjét bizonyította b…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! Azt gondolom, hogy az eddigi vita alapján eljött az a pillanat, amikor érdemes néhány dologra visszatérni, ugyanis, azt gondolom, számtalan olyan érv, olyan megjegyzés, illetve olyan félreértés hangzott el a köl…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. (Babák Mihály: Tévéidőben!) Elnök úr! Tisztelt Képviselők! Van néhány olyan kérdés, amire még szeretnék külön kitérni: többek között az autópálya-építés módszere. Ma délelőtt azt lehetett hallani, hogy a szocialista klientúra fogja építen…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Az önkormányzatok költségvetése láthatóan az egyik legnagyobb vitatott kérdése lesz a következő napok költségvetési vitájának. (Dr. Kovács Zoltán közbeszól.) Ezért talán erre is érdemes néhány szóban kitérni. Va…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! A privatizáció ismét szóba került, ezért talán érdemes két-három dologra újból visszatérni. Az egyik, hogy a jövő évi osztalék, amit betervezett a kormány a költségvetésben, természetesen nem a 2003-as folyamatokat, hanem a 2…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Az előbb elhangzott néhány kérdés, illetve egy konkrét, amire szeretnénk konkrétabban is válaszolni az infláció kapcsán. A kormány jövő évre átlagos 5 százalékos inflációval számol, illetve a Magyar Nemzeti Bankkal közösen 4,5 százalé…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Pár szót azért hadd mondjak a kérdésben felvetett ügyek kapcsán! Ennek a nagyon sikeres gazdaságpolitikának az eredményeképpen lassan két éve folyamatosan csökken a gazdasági növekedés üteme Magyarországon, ez 2000 első negyedévében 6…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt három évre vonatkozóan nem tudok választ adni, de miután elég régen dolgozom a szakmában, valószínűleg az az oka annak, hogy ez a vagyonmérleg jelenleg nem bírt elkészülni, hogy az állami vagyonnak vanna…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselők! A középtávú költségvetési kerettörvényt valóban szándékában áll a kormánynak előkészíteni a kormányprogramnak megfelelően, de - talán mint ön is pontosan tudja jól - az elkövetkező hetekben fognak lezárulni az e…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Egyrészt szeretném megerősíteni valóban, hogy olyan konkrét ígéret, hogy január 1-jétől a bírák, illetve az ügyészek 50 százalékos fizetésemelésre számíthatnak, nem volt. Szerintem elég furcsa, hogy magyarázk…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az egyik az, hogy ha az OIT a költségvetését saját maga nyújthatja be a parlamentnek, ebből természetesen még nem következik, hogy a parlamentnek a végén ezt is kell megszavaznia. (Dr. Répássy Róbert: Tiszta beszéd!) Szeret…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselők! Azt gondolom, hogy az a hozzászólás, ami itt elhangzott, nagyon tanulságos abból a szempontból, hogy most végre picit hallhattunk arról, milyen következményekkel jár az, ha egy kormány túlzottan elkezdi növelni…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, a mai vita lassan az éjszakába nyúlik, de mindenképpen hasznosan töltöttük a napot, és rengeteg olyan kérdésről esett szó, amely kapcsolódik a jövő évi költségvetéshez, illetve az idei költségvetés…
I/1295 Kezességvállalás barátok közt
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Sajnos, nem áll módomban cáfolni azokat az állításokat, amelyeket az interpelláció tartalmaz. Valóban az előző kormány utolsó heteinek, azt gondolom, egyik legszomorúbb fejezete volt az, amiről ön beszélt. Érd…
I/1159 A pénzügyminiszter sakkban tartja a tévét, avagy szocialista 'költség-vetés", cenzúrázott aratás
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Nehéz helyzetben vagyok, amikor erre az interpellációra kell válaszolni, mert stílusát és felvetésének jellegét illetően, azt hiszem, rossz helyre címezte az interpellációt. Azt gondolom, hogy ha valaki ú…
A/1193 Egy lépés előre kettő hátra
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Először is szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány nem szeretne lépéseket hátrafelé tenni. Lehet, hogy csak egy-egy lépést tudunk megtenni, de ezek mindig előre fognak mutatni. A másik: az Orbán-kormány megkezd…
A/1193 Egy lépés előre kettő hátra
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az első, amit, azt hiszem, érdemes hangsúlyozni: az elmúlt négy évvel szemben mi valóban érdekegyeztetésre készülünk, illetve készültünk a kormány alakításakor, és ez a folyamat már megindult. Tehát…
Napirend előtti felszólalások
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Valóban, ma reggel sikerült, ma hajnalra fejezték be azt a nyomtatási munkát a Pénzügyminisztérium nyomdagépei, amelynek hatására be tudtuk nyújtani az adócsomagot, illetve az egyszerűsített vállalkozási adóról szóló…
I/140 A börgöndi repülőtér önkormányzati tulajdonba adásának felülvizsgálata?
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miután az interpelláció érdemben eltért attól, amit eredetileg benyújtott a tisztelt képviselő úr, illetve számos olyan kérdést vetett fel, ezért sajnos elég korlátozottak a lehetőségeim. A felvetésben annyi valóban jogos, hogy…
I/925 Jövőre még az igazság is többe kerül?
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Először is vitatkoznék azzal, hogy nem abban a formában osztogattunk, ahogy azt korábban ígértük. Szerintem nem osztogatás történt, hanem a száznapos program betartása. Van néhány olyan m…
A/961 Cselekedni később és nem mindenkiért?
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Lehet, hogy kicsit ugyan messze van, és rosszul látok, de mintha a kormányprogramot mutatta volna. (Font Sándor: Igen.) Ha bólint, és az, akkor: igen, természetesen ismerem. (Derültség és taps az MSZP padsorai…
A/961 Cselekedni később és nem mindenkiért?
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt gondolom, lehet, hogy ön egy másik dokumentumot olvasgat, és nem hasonlítja össze ezt a tényekkel. (Font Sándor felmutatja a dokumentumot.) Ugyanis ha például megnézi az adó-előterjesztést, amit ma reggel benyújtottunk, abb…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm. Elnök Úr! Számvevőszéki Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy rövid idézettel kezdeném az idei zárszámadási expozémat, amelyet talán többen fel fognak ismerni. Az idézet a következő: Általában meglehetősen paradox helyzet alakul ki a kor…