27 896 felszólalás
T/3778 Az egyes gazdasági, vagyongazdálkodási és postaügyet érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem az előterjesztőt, Fónagy János miniszterhelyettes, államtitkár urat, kíván‑e most felszólalni. (Dr. Fónagy János: Nem, köszönöm, majd a zárszóban.) Nem kíván. Köszönöm szépen. Tájékoztatom önt, tisztelt miniszterhelyettes úr, hogy a vitában való felszól…
T/3780 A közműszolgáltatások egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes, államtitkár úr. Tisztelt Ház! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapunkon kerül sor. Most soron következik a közműszolgáltatások egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az össz…
T/3780 A közműszolgáltatások egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megkérdezem az előterjesztő képviseletében Tuzson Bence államtitkár urat, kíván‑e most szólni, vagy csak a vitában később, illetve a zárszóban. (Tuzson Bence: Köszönöm, csak a végén.) Tájékoztatom önt arról, hogy összesen 15 perc időkeret áll majd rendelkez…
T/3769 A családok ügyintézésének egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a határozathozatalokra a holnapi ülésnapunkon kerül sor. Most soron következik a családok ügyintézésének egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és a…
T/3769 A családok ügyintézésének egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem Tuzson Bence államtitkár urat mint előterjesztőt, hogy kíván‑e most szólni. (Tuzson Bence: Most nem.) Nem kíván. Köszönöm szépen. Tájékoztatom önt, tisztelt államtitkár úr, hogy a vitában és a zárszóban való felszólalásra összesen 15 perces időkeret…
T/3760 Az igazgatási szünetről
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapunkon kerül sor. Soron következik az igazgatási szünetről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/3760. számon a Ház inform…
T/3760 Az igazgatási szünetről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem Panyi Miklós államtitkár urat mint előterjesztőt, hogy kíván‑e most felszólalni. (Dr. Panyi Miklós: Most nem.) Nem kíván. Köszönöm szépen. Tájékoztatom önt, államtitkár úr, hogy összesen 15 perc időkeret áll majd rendelkezésére a vitában és a zárszób…
T/3759 Egyes törvényeknek a köztársasági elnök jogállásával összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a határozathozatalokra a holnapi ülésnapunkon kerül sor. Soron következik az egyes törvényeknek a köztársasági elnök jogállásával összefüggő módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az öss…
T/3759 Egyes törvényeknek a köztársasági elnök jogállásával összefüggő módosításáról
ELNÖK: Kérdezem Panyi Miklós államtitkár urat mint előadót, hogy kíván‑e most felszólalni. (Jelzésre:) Ismételten tájékoztatom önt arról, hogy 15 perc időkeret áll majd rendelkezésére a vitában és a zárszóban való esetleges felszólalásra. Most tájékoztatom a Házat arról, hogy a kijelölt Igazságügyi…
T/3759 Egyes törvényeknek a köztársasági elnök jogállásával összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapunkon kerül sor. Tisztelt Ház! Most 18 óra 45 percig szünetet rendelek el. (Szünet: 18.38 ‑ 18.46 Elnök: dr. Latorcai János Jegyzők: dr. Vinnai Győző és Szabó Sándor)
T/3753 A szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények módosításáról
ELNÖK : Köszöntöm képviselőtársaimat. Kósa képviselő urat tájékoztatom, hogy a tájékoztató jelleggel kiadott információs füzetekben szereplő időpontra mérget venni nem igazán érdemes. Tehát azt tudjuk, hogy a hivatal által készített tájékoztatóban az, hogy várhatóan mikor kerül sor, az mindig attól…
T/3753 A szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megkérdezem Kósa Lajos képviselő urat az előterjesztők képviseletében, hogy most kíván‑e felszólalni. (Kósa Lajos jelzi a felszólalási szándékát.) Tájékoztatom önt, tisztelt képviselő úr, hogy jelenlegi felszólalására, a vitában elhangzó további felszólalás…
T/3753 A szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom önt, tisztelt képviselő úr, hogy összességében 13 perc 28 másodperc időkeret áll rendelkezésére a továbbiakban. Most megkérdezem, hogy a kormány részéről kíván‑e felszólalni Répássy Róbert miniszterhelyettes, államtitkár úr. (Dr. Répássy Róbert: Igen.) Parancsolj…
T/3755 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom önt, tisztelt államtitkár úr, hogy a vitában való felszólalásra 14 perc és 46 másodperc időkeret áll majd a rendelkezésére. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a kijelölt Igazságügyi Bizottság előadót nem állított. Most a képviselői felszólalások következnek, mel…
T/3755 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Mivel a kisebbségi vélemény ismertetéséhez előadó nincs jelen az ülésteremben, ez nem hangzik el. Tisztelt Országgyűlés! Most megkérdezem Kósa Lajos képviselő urat mint előterjesztőt, hogy kíván‑e most felszólalni. (Jelzésre:) Igen. Parancsoljon, ö…
T/3755 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom önt, hogy a vita további részében és a zárszóra összességében önnek 12 perc és 15 másodperc időkeret áll majd rendelkezésére. Most megkérdezem Répássy Róbert miniszterhelyettes, államtitkár urat, hogy a kormány részéről kíván‑e felszólalni. (Jelzésr…
T/3755 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Tájékoztatom önt, hogy a vitában összességében még 14 perc és 40 másodperc áll majd az ön rendelkezésére. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a kijelölt Igazságügyi Bizottság előadót nem állított. Most a képviselői felszólalások következnek, melyek kö…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Szép jó napot kívánok, tisztelt képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm mindannyiukat, és köszöntöm mindazokat, akik…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr napirend előtti felszólalására a kormány nevében Rétvári Bence miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Párbeszéd-képviselőcsoportból Tordai Bence képviselő úr következik napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzott napirend előtti felszólalásra a kormány részéről Dömötör Csaba miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. A Mi Hazánk képviselőcsoportjából napirend előtti felszólalásra jelentkezett Toroczkai László frakcióvezető úr. Parancsoljon, frakcióvezető úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Az elhangzott napirend előtti felszólalásra a kormány nevében Rétvári Bence miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. A Jobbik képviselőcsoportjából Brenner Koloman képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Megvárom, míg mögötte rendeződik a sor. Köszönöm szépen. Öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében az elhangzottakra Fónagy János miniszterhelyettes, államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Az MSZP képviselőcsoportjából Molnár Zsolt képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ a kormány nevében Dömötör Csaba miniszterhelyettes, államtitkár úr adja meg. Parancsoljon, államtitkár úr! (11.50)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Momentum képviselőcsoportjának napirend előtti felszólalója Gelencsér Ferenc frakcióvezető úr. Parancsoljon, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Frakcióvezető úr napirend előtti felszólalására a választ Tállai András miniszterhelyettes, államtitkár úr fogja megadni. Parancsoljon! (12.00)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A DK képviselőcsoportjából Arató Gergely frakcióvezető-helyettes úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, öné a szó.