239 felszólalás
T/9583 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen Gőgös képviselő úr hozzászólását. Tanúsítom itt az Országgyűlés színe előtt, és jegyzőkönyvben is szeretném rögzíteni, hogy a bizottsági vita is rendkívül kulturáltan, a magyar gazdák iránti elkötelezettség jegyében folyt, mind a két oldalról. Persze vol…
T/9583 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Röviden szeretném indokolni, hogy a Magyar Demokrata Fórum miért támogatja az ajánlás 6. pontjában megfogalmazottakat, amiről Kékkői képviselő úr is beszélt; mert visszahozza a saját nevébenö és a saját kockázatraö fogalmakat. Egyúttal bejelentem, h…
T/9583 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A 9. és a 13. pontban foglalt javaslataim szintén a letelepedettség szükségességére utalnak mint feltételre. Ugyanakkor a 13. pontban előadott javaslatomból majd egy kapcsolódóval a c) pontot ki kívánom venni, mert a bizottságban erről e…
T/9583 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a csatlakozási tárgyalások során lezárásra került a tőke szabad áramlásáról szóló fejezet, akkor két dolognak nem örültünk. Az egyik az volt, hogy egyáltalán a termőföldtulajdon-szerzés kérdése ebbe a fejezetbe került, a másik, aminek nem…
A/9497 Pályázhatnak-e a termelői csoportok a SAPARD programban?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter úr! Ismeretes és dicsérendő, hogy nagy az igyekezet azért, hogy a SAPARD-támogatások időben és korrekt módon eljuthassanak az arra jogosultakhoz. A Magyar Mezőgazdaság 2004. január 29-i számában megjelent egy sajtótájékoztató a…
A/9497 Pályázhatnak-e a termelői csoportok a SAPARD programban?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Erre mondják azt, tisztelt miniszter úr, hogy jobb későn, mint soha. Remélem, hogy úgy fogják értelmezni a hivatalok is a majd megjelenő rendeletet, mint ahogy ön elmondotta. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ezek a szervezetek nem alaptevékenységből - ismétlem: ez…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha valaki járja az országot és gazdákkal találkozik, újra hallhatja a tiborcok panaszát. És hogy ezek a panaszok nem öncélúak, azt bizonyítja az a mintegy két hete készült szakmai elemzés, amelynek a címe a következő: A k…
T/8976 A mezőgazdasági termékek kereskedelmi többletkészletezésével kapcsolatos intézkedésekről
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látszólag egy technikai törvényről van szó, amelyet az előttünk fekvő törvényjavaslat 1. §-ában felsorolt közösségi rendeletek alapján kell megalkotnunk. Ezen megközelítésben nem is lenne más dolgunk, mint hogy, amennyiben egy korrekt és a vonatk…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A gazdák fagyoskodtak, némi gázolaj is fogyott, a politika, a politikusok elemzik, véleményezik a történéseket. Ez rendben is van, hiszen a politikának, a politikusnak kötelessége, hogy figyelemmel kísérje az embereket érintő prob…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A tej élet, erő, egészség: a mi életünk, az ön egészsége a magyar gazdák. Soha nem gondoltam, hogy abban a városban, ahol ifjúkoromat töltöttem, annak a gimnáziumnak a bejárata előtt, ahol érettségit szereztem, fogok k…
T/5063 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum nevében több alkalommal kifejtettük, hogy véleményünk szerint a termőföld tulajdona és használata azok kezében kell hogy legyen - és kerüljön a továbbiakban -, az adott helyzetből kiindulva, akik ott és abbó…
A/6616 Meg tudják-e védeni termőföldjüket a magyar gazdák részére?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A földtörvény módosításáról az elmúlt héten egyeztetésen vettünk részt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban. Ismert, hogy a csatlakozási szerződésben foglaltaknak megfelelően kénytelenek vagyunk 2004.…
A/6616 Meg tudják-e védeni termőföldjüket a magyar gazdák részére?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Egészen új hangot tetszett most megütni - köszönöm - az utóbbihoz viszonyítva, amikor legutóbb polemizáltunk. A Magyar Demokrata Fórum mindig amellett állt ki, és ma is ebben érdekelt - függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki képviselő…
K/6590 Milyen intézkedéseket tervez a kormány a kenyér és a takarmánygabona forgalmazásával kapcsolatban?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Köztudott, az aszály következtében a szokásosnál lényegesen kevesebb gabona termett ebben az évben. Szeptember első hetében nyilvánvalóvá vált, hogy a malmi búza ára drámai emelkedésnek indult, ezt i…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az elmúlt héten attól volt hangos az ország, hogy a magyar kormány milyen okokból és mennyi, ahogy Kovács László miniszter úr mondotta, sárga lapot kapott az Európai Uniótól. Mint tudjuk, az elmarasztalás szinte tel…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm, elnök úr. A géppel volt valami probléma, vagy éppen én nem jó gombot nyomtam meg, de köszönöm szépen a lehetőséget. Nagyon örülök annak, hogy a miniszter úr adott egy tájékoztatást a csatlakozással kapcsolatos intézményrendszerről. Meg kell jegyeznem, hogy ami…
J/5719 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről H/5985 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Természetszerű és helyes, hogy a jelentés I. fejezete, ha röviden is, de a mezőgazdaság jelentőségéről szól, nevezetesen így szól a címe: A mezőgazdaság nemzetgazdaságon belüli helye. Az is nagyon…
J/5719 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről H/5985 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az, hogy a gazdahitelek milyen módon és hogy szorultak vissza, ez tény. Lehet, hogy a statisztikák mást mutatnak, az államtitkár úrnak mások az adatai, nekem gyakorlati tapasztalataim vannak erről, úgyhogy szívesen megosztom a gyakorlati…
J/5719 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről H/5985 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen. Kedves Karakas Képviselő Úr! Szeretném felhívni a figyelmét, hogy ha állandóan visszanézünk, előbb-utóbb hasra esünk. Én ezt azért mondom, mert kétségkívül, én elmondtam, hogy az előző kormányok alatt is ezt meg kellett volna csinálni. De ha mindig azt…
A/5180 Lesz-e jövőjük a megyei FVM Hivataloknak és a falugazdászoknak?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A mai napirend előtti kormányoldali felszólalásokban többször elhangzott, hogy legyünk tényszerűek, tárgyszerűek, pontosak - nos, én ezt próbálom tenni immáron március 3-a óta, amikor először emeltem itt szót napirend…
A/5180 Lesz-e jövőjük a megyei FVM Hivataloknak és a falugazdászoknak?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! A törvényjavaslat ma esti vitájában lesz alkalmunk bővebben kifejteni a véleménykülönbségünket. Arról szó sem volt, amit itt a miniszter úr elmond, hogy két hálózat, két hivatal, a Magyar Demokrata Fórum sosem kívánt ilyet. Mi csak azt gondoljuk,…
T/5023 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről, és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslattal összefüggésben az európai mezőgazdasági orientációs és garanciaalap - EMOGA - hazai működtetésével, intézményrendszer-fejlesztésével és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal létrehozásával kapcsolat…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Jó ez a kedd reggel, mert bár kevesen vagyunk, legalább értjük egymást. Persze, az lenne a szép, ha meg is értenénk egymást, és megvalósulna az, amit miniszter úr a minap nekem, a hozzám küldött válaszlevelében írt, miszeri…
A/4097 Öszeomlik-e a tejpiac?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ez év február 14-én megállapodás jött létre a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a Tej Terméktanács között - (Zaj.) csendesebben, fiúk! (Zaj. - Az elnök csenget.) - a kiszámítható tejpiac biztosítása érde…
A/4097 Öszeomlik-e a tejpiac?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Nem válaszolt a kérdésemre. Én azt kérdeztem, hogy a megállapodásban foglaltakat a minisztérium teljesíti-e. Ez a visszamutogatás, hogy mi történt az elmúlt időszakban, megszokott, nem lep meg, de én arra vagyok kíváncsi, hogy ismeri-e ön példáu…
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Televíziónézők és Rádióhallgatók! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak, illetve képviselőinek, akik aláírták a kezdeményezést, és segítettek abban, hogy a Magyar Demokrata Fórum…
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Ház! Kérem Tabajdi képviselőt, hogy a Kossuth rádiótól kérje el azt a kazettát, amelyen az a bizonyos beszélgetés folyt, hallgassa újra végig, és akkor rájön, hogy rosszul hallotta, amit mondtam, félreértette, vagy pedig éppen autóban ült, mert én arról beszélt…
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát hogy csatavesztés volt-e Koppenhágában vagy sem, arról pró és kontra sok érv hangzott itt el. Én a címet vállalom, sőt örülök neki, hogy ez a címe, mert legalább egy kis polémia ekörül is kialakult. De azt hiszem, ez most már indifferens, hog…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum 1988 őszén, azaz a rendszerváltoztatás kora hajnalán Kiskunmajsán szervezett agrárfórumon fejtette ki először a termőföldtulajdon-rendezéssel kapcsolatos álláspontját. Már ott megfogalmazódott az a törekvésünk, miszerint…
I/2651 Csatavesztés után lesz-e győzelem?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Egy héttel ezelőtt a parlament március 10-ei ülésnapján napirend előtti felszólalásomban felsoroltam néhány olyan problémát, amely az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után nehéz helyzetbe hozhatja a mezőgazdaságból élők…