84 felszólalás
K/10997 Mikorra várható a 37-es főút teljes felújítása?
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Magyarország egy kiemelt jelentőségű térsége, amely Miskolc felől kizárólag a 37-es főúton közelíthető meg. Tapasztalataim alapján nyugodtan kijelenthetem, hog…
I/10379 Hogyan segíti a KATA és a KIVA bővítése a hazai kis és középvállalkozások versenyképességét?
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az erős, független, munkát adó kis- és középvállalkozások jelentik a gazdasági növekedés kulcsát. A pénzügyi és a gazdasági válságból nem lehet kilábalni a kis- és középvállalkoz…
I/10379 Hogyan segíti a KATA és a KIVA bővítése a hazai kis és középvállalkozások versenyképességét?
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztában vagyunk azzal, hogy a polgári kormány társaságiadó-csökkentéseinek köszönhetően a magyar cégeknél több tízmilliárd forint maradhatott. Válaszaiból kiderül, hogy a kormány kiemelt feladata a kkv-szektor…
T/9863 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény, valamint a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosítás
DR. MENGYI ROLAND, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény, valamint a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásán…
J/8574 Az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottsága vizsgálatának eredményéről H/8779 Az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja v
DR. MENGYI ROLAND, a gazdasági és informatikai bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági és informatikai bizottság 2012. október 15-i, tehát a mai ülésén megtárgyalta, és 20 igen szavazattal, 4 nem ellenében általános vitára aján…
T/7669 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény módosításáról
DR. MENGYI ROLAND, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A gazdasági és informatikai bizottság június 26-ai ülésén megtárgyalta a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény módosításáról szóló T/7669. számú törvényjavaslato…
T/7742 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosításáról
DR. MENGYI ROLAND, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági és informatikai bizottság a mai ülésén megvitatta a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosításáról szóló javaslatot. A bizottság többsége azt a határ…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselőként tudom, hogy a megyében élők életében a közbiztonság és a közrend kérdései kiemelt jelentősséggel bírnak. A rendőrség adatai szerint a megyében elkövetett, ismer…
I/6666 Dél-borsodi állami földek hasznosításáról
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Az utóbbi hetekben, sőt ma is számos alkalommal foglalkozott már az Országgyűlés a termőföld védelmével, a kormány földbirtok-politikájával. Az ellenzék folyamatosan azt hangoztatja, és azt a látszatot próbálja kelteni, miszerint…
I/6666 Dél-borsodi állami földek hasznosításáról
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm válaszát. Örömmel értesültem arról, hogy a dél-borsodi földek tekintetében sikeres pályáztatáson vagyunk túl, amely mérföldkő a vidék életében, hogy sikeres és gyökeres fordulat következzék be. A földszerzési moratórium lejártának időpont…
T/5994 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Fontosnak tartom leszögezni, hogy az alap módosító javaslat, amelyet képviselőtársammal benyújtottunk, nem módosít a nemdohányzók védelméről szóló törvény alapkoncepcióján. Tehát továbbra is szigorú ker…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én LMP-s képviselőtársam riogatása és világvége-víziói helyett inkább a Nemzeti Bankról szóló törvény általános vitájához szeretnék hozzászólni. Ahogy azt önök is jól tudják, az új alaptörvény elfogadás…
Napirend előtti felszólalások
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! A döbbenet lett úrrá rajtunk, amikor arról értesültünk, hogy 2011. november 16-án délelőtt bejelentést tett a tiszaújvárosi rendőrkapitányság ügyeletére a tiszaújvárosi gim…
T/5069 Az államháztartásról
DR. MENGYI ROLAND, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági és informatikai bizottság 2011. december 6-ai ülésén megvitatta az államháztartásról szóló T/5069.számú törvényjavaslatot. A bizottság többsége az előterjesztéssel kapcsolatban azt a határ…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
DR. MENGYI ROLAND, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági és informatikai bizottság 2011. december 6-ai ülésén megvitatta a Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló T/5130. számú törvényjavaslatot. A bizottság többsége támogató…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
DR. MENGYI ROLAND, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt időszak nemzetközi gazdasági folyamatai azt bizonyították, hogy az Európai Unió még éveken keresztül egy elhúzódó pénzügyi-gazdasági válsággal küzdő övezet marad. Ezt ala…
T/5067 A befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról
DR. MENGYI ROLAND, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Parlament és Tanács, valamint a Bizottság irányelveihez kapcsolódó jogharmonizációs kötelezettség teljesítése érdekében volt szükség e törvényjavaslat benyújtására. Az i…
I/4780 Számíthat-e a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat a Belügyminisztérium támogatására Középtávú Közrendvédelmi Programjának megvalósításában?
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat közgyűlése ez év szeptember 23-án elfogadta a megye középtávú közrendvédelmi programját. A program kidolgozása nagy próbatétel volt, és különösen n…
I/4780 Számíthat-e a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat a Belügyminisztérium támogatására Középtávú Közrendvédelmi Programjának megvalósításában?
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Hallva válaszát, biztos vagyok abban, hogy a kormányzat, illetve a Belügyminisztérium elkötelezett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei célzok megvalósítása mellett. Örülök, hogy a szabálysértések kapcsán a tervezeteink, javaslataink bek…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Olyan gazdasági helyzetben kezdtük meg a jövő évi költségvetés tárgyalását, amely előtt egész Európa, sőt, az egész világ tanácstalanul áll. (Dr. Józsa István: Még a másvilág is.) Gazdasági kihívásokra adott válaszaink vis…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az új alaptörvényünk közpénzügyi fejezetéhez kapcsolódó módosító javaslatokkal kapcsolatban szeretném megosztani néhány gondolatomat önökkel, mégpedig a bizottsági ajánlás szerinti 117. és 119. módosító javaslatok kapc…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igen ritkán jut osztályrészül egy képviselőnek, hogy részt vehet hazája alkotmányának megalkotásában. Rendkívüli alkalom ez. Bízom benne, hogy minden képviselőtársam átérzi ennek a kérdésnek a jelentőségét. Mi…
T/1815 A földgáz biztonsági készletezéséről szóló 2006. évi XXVI. törvény, valamint a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
DR. MENGYI ROLAND, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági és informatikai bizottság ma délelőtti ülésén megtárgyalta, és általános vitára ajánlotta a törvényjavaslatot, 21 igen és 4 nem szavazattal. A bizottság többségének vé…
V/1281 Európai Uniós elnökségünk prioritásairól
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Gruber képviselőtársamhoz hasonlóan én is az energiáról, az ellátásbiztonságról szeretnék pár gondolatot mondani. A január 1-jén kezdődő soros magyar elnökség napirendjét alapvetően meghatározó kérdés lesz az…