151 felszólalás
I/19110 Hogyan segíti a "100 lépés" program a kistelepüléseken és a külterületeken élőket?
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő úr interpellációjában nagyon sokakat érintő és fontos kérdéseket vet fel, és önmagában a kérdés megfogalmazása is aláhúzza a kormány szándékának helyességét, amely szer…
T/19082 A Nemzeti Vidékpolitikai Tanácsról
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár a részletes vita itt szóban láthatóan nem alakul ki, de az írásban benyújtott módosító indítványok - szám szerint kilenc módosító indítvány és egy, általunk legalábbi…
Napirend utáni felszólalások
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, hogy a Hörcsik Richárd képviselő úr által szóba hozott gazdaságtörténeti, közlekedéstörténeti szempontból is, jelenleg, ha úgy tetszik, térségfejlesztési szempontból is érdekes téma jó, hogy elhangzott…
T/19082 A Nemzeti Vidékpolitikai Tanácsról
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Nemzeti Vidékpolitikai Tanácsról szóló törvényjavaslat benyújtásával a kormány azt a szándékot nyilvánítja ki, hogy ezzel is szeretne hozzájárulni a vidékpoliti…
T/19082 A Nemzeti Vidékpolitikai Tanácsról
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradságot és részt vett a vitában. Az egy más kérdés, hogy az elhangzottak közül van, ami hozzám közel vagy közelebb áll, és van, amiben éle…
J/18203 A 100 lépés program megvalósításáról H/18204 A 100 lépés program megvalósításáról szóló beszámoló elfogadásáról
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Lehet, hogy furcsa lesz, tisztelt képviselőtársaim, de van némi vitám Szabó Zoltán képviselőtársammal (Derültség az MSZP soraiban.), ugyanis a kormány figyelemreméltónak tartja Áder János javaslatait. Annyira mé…
J/18203 A 100 lépés program megvalósításáról H/18204 A 100 lépés program megvalósításáról szóló beszámoló elfogadásáról
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Azzal szeretném kezdeni, amivel Herényi Károly frakcióvezető úr rövid felszólalását befejezte. Normális körülmények között nem kellene köszönetet mondani azért, hogy valamely frakció tagjai…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlásban nagyszámú, a területpolitikát és a vidékpolitikát is érintő módosító indítványt találhatnak képviselőtársaim mindkét oldalról. Mielőtt ezeknek a konkrét említésére rátérnék, l…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Sisák Képviselő Úr! Az a helyzet, hogy ön most felsorolta a költségvetési törvény azon tételeit, ahol változnak a számok a 2005-ös előirányzatokhoz képest, de nem tette hozzá, hogy akkor mitől növekszik össz…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Sisák képviselő úrnak azt tudom mondani, ha röviden válaszolok, hogy nem igaz. Ha egy kicsit bővebben, akkor azt mondom, hogy egyáltalán nem igaz, amiről beszél. Arról a költségvetési számítási problémáról van részbe…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Ahhoz, hogy ezt a kétszemélyes párbeszédet megpróbáljuk lezárni, és én szívesen állok Sisák képviselő úr rendelkezésére az üléstermen kívül is, szeretném világosan mondani, az nem megy, hogy a költségvetésből egyes e…
V/12390 Úttalan utakon - avagy a kormány infrastruktúra politikája!
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, az egyik legnagyobb baj a Magyar Országgyűlésben, hogy egy idő után szinte mindenki elveszti azt a képességét, hogy figyeljen a másik szavaira. Ennek pedig…
V/12390 Úttalan utakon - avagy a kormány infrastruktúra politikája!
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt a hangot szeretném folytatni, amit Kovács Tibor képviselőtársam megütött az előbb, nevezetesen, hogy annak van csak értelme, hogyha tárgyszerűen beszélünk egy ilyen nagyságren…
T/7730 A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Kovács Zoltán képviselő úr a törvénymódosítással kapcsolatban jó néhány féligazságot mondott el. Tény, hogy februárban beterjesztette a kormány. Tény, hogy vita volt még a koalíciós partnerek között is a szabályozás e…
T/7730 A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden szeretnék reagálni az elhangzottakra, annál inkább, mert azt gondolom, a törvénymódosítás-javaslattal összefüggő általános vita során a szó pozitív értelmében kimerítő…
V/10165 Kormánypropaganda és valóság - a Medgyessy-kormány két éve a számok tükrében!
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai politikai vitanap summája számomra röviden az, hogy ismét egy tapasztalattal több és egy illúzióval kevesebb. Igaza van Katona Bélának, lehetett volna ez a politikai vitanap érdemi, h…
T/7730 A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Igen.
Napirend előtti felszólalások
DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyes ellenzéki politikusokat hallgatva azt gondolhatná az ember, hogy nem ugyanabban az országban él, azt gondolhatná, hogy az országban megállt a fejlődés, nincsenek építkezések, nem…
T/7730 A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés 1996. március 19-én fogadta el a területfejlesztésről és területrendezésről szóló '96. évi XXI. törvényt. Fontos lépés volt ez a ter…
K/9537 Új kistérségi önkormányzatok nehéz helyzetben
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Való igaz, hogy az Országos Területfejlesztési Tanács 2001. december 13-ai ülésén döntött a kistérségi lehatárolás és területi beosztás felülvizsgálatáról, ennek…
K/9459 Leszakadó Dél-Alföld, feltörekvő Temes és Nyugat-Romániai Régió
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csongrád megye és a Dél-Alföld relatíve lassuló fejlődési mutatói miatti aggodalmát magam is osztom, mint ahogy azt is megjegyzem, hogy az elmúlt kormányzati ciklus idejé…
K/9156 Hogyan kívánja biztosítani az esélyegyenlőséget Budapest agglomerációja részére?
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint a képviselő úr előtt is ismeretes, a jelenlegi hét magyarországi régió mindegyike jogosult a legmagasabb európai uniós támogatásra. Kétségtelen tény: foglalkozni kell a régiólehatáro…
K/6667 Van-e közös stratégia a Tisza térségének fejlesztésére?
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az a mindannyiunk által ismert körülmény, mely szerint a hazánkban található folyóvizek nagy többsége külföldről érkezik - magyarul, határon kívül van a vízgyűjtő terület jelentő…
Napirend előtti felszólalások
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt örülök, hogy felkeltette az ön érdeklődését és figyelmét az a beszállítói program és az ezzel kapcsolatban kötött megállapodás, amely mögött valóban eg…
K/5860 Marad az aszály, marad a Duna-Tisza közi gazdaságok életképességének csökkentése, marad a Duna-Tisza közi homokhátság vidéki népességének sanyarú sorsa?
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Az ön által felvetett probléma jelentős kérdéskörre irányítja a figyelmet, mind gazdasági szempontból, mind az adott térségben élő emberek életviszonyait illetően. Val…
T/5541 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Valamennyien egyetértünk abban, hogy a természeti kincsek megóvása, a természeti állapot megóvása mindannyiunk közös érdeke. Éppen ezért tartom nagy jelentőségűnek, hogy a Magyar Köztársaság Ors…
A/4338 A Kormány mikor és milyen forrásból biztosítja a Kerka völgyének közös szennyvíztisztításához a hazai társfinanszírozást?
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Németh Zsolt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném leszögezni, nagy öröm, hogy az Őrségi Nemzeti Park két kistelepülése, Bajánsenye és Kercaszomor elnyerte ezt az 1,6 millió eurós…
A/4338 A Kormány mikor és milyen forrásból biztosítja a Kerka völgyének közös szennyvíztisztításához a hazai társfinanszírozást?
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen. A képviselő úr megjegyzésére azt tudom mondani, hogy a kormány, illetve az egyes, a pályázati források kiírásában érintett tárcák dolgoznak azon, hogy 2004-től nemcsak az uniós támogatásokhoz illeszkedő, de ha szabad így monda…
Napirend előtti felszólalások
DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány felelőssége, hogy az ország lehetőségeit és megoldandó problémáit felismerve döntéseket hozzon jelentősebb fejlesztésekről, beruházásokról. Még inkább felelőssége, hogy szüntelenül bő…
T/912 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr, nem kívánok reagálni a vitában elhangzottakra. (Szórványos taps.)