181 felszólalás
V/9945 Megfelelően felkészült-e Magyarország az Európai Unióhoz történő csatlakozásra?
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kormánypárti képviselőtől szokatlan, már-már drámai hangvételű mondatokat hallhattunk délelőtt a vita elején, Szent-Iványi képviselő úr ugyanis azt mondta, hogy baj van, nincs elég munkahely, és ez azért nagy baj, mert elöregedő…
H/9159 Kormányzati szintű tárgyalások kezdeményezéséről az Európai Unió 24 tagállamával a magyar munkaerő szabad áramlását gátló korlátozások megszüntetése érdekében
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A szabad munkaerő-áramlás az Unió olyan alapjoga, melynek érvényesítéséről az európai értékek iránt elkötelezett kormányok semmiképp nem mondhatnak le, még akkor sem, ha a csatlakozási tárgyalások során a jel…
H/9159 Kormányzati szintű tárgyalások kezdeményezéséről az Európai Unió 24 tagállamával a magyar munkaerő szabad áramlását gátló korlátozások megszüntetése érdekében
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szent-Iványi képviselő úrnak mondanám, hogy természetesen lehet ebből belpolitikai vita, ha azt akarunk csinálni belőle. Eddig úgy tudtam, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége egyetértett azzal, hogy ösztönözn…
I/8946 Mi a kormány álláspontja a közszféra alkalmazottainak a kiszervezése tekintetében?
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A polgári kormány a közszféra működési hatékonyságának növelése érdekében módosította a köztisztviselői törvényt, és lehetőséget teremtett az ügydöntő hatáskörrel rendelkező közszolgák és a kiszolgálók köz…
I/8946 Mi a kormány álláspontja a közszféra alkalmazottainak a kiszervezése tekintetében?
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Államtitkár úr, az a helyzet, hogy én konkrét kérdéseket tettem föl, melyek közül ön egyetlenegyre sem válaszolt. Hallhattunk általános elmélkedést arról, hogy valamifajta modern közigazgatásban gondolkodnak, ezzel szemben ami történt, a…
I/8782 Mit tesz a kormány az új munkahelyek megteremtése érdekében a folytatódó gyárbezárások közepette?
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt hetekben sajnálatosan újabb gyárbezárásokról értesülhetett a hazai közvélemény. A Reemtsma csoport tulajdonában lévő debreceni dohánygyár és az amerikai tulajdonban lévő Kraft Foods édesipari vállalat b…
I/8782 Mit tesz a kormány az új munkahelyek megteremtése érdekében a folytatódó gyárbezárások közepette?
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Miniszter úr, az ön válaszával két probléma van. Az egyik az, hogy nem volt válasz, legalábbis a föltett kérdésre nem válaszolt; amit viszont válaszolt, azt nagyon nehezen lehet a konkrét probléma megoldásaként értelmezni. Miért mondom azt, hogy nem vo…
Napirend előtti felszólalások
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kormány teljesítményét az emberek nem annyira a szavai, inkább a cselekedetei alapján ítélik meg. A Medgyessy-kormány sokat beszél, sokat kommunikál - ahogy ma mondani szokás -, de esetében szó és tett ne…
Napirend előtti felszólalások
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Önök lassan hagyományt teremtenek abban, hogy olyasmiért ünneplik magukat, ami egyébként a kötelezettségük. Az elmúlt hónapokban se szeri, se száma nem volt a megnyilatkozásoknak. Érdekképviseletek, szakszer…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szabó Zoltán képviselőtársunk hozzászólásához szeretnék kapcsolódni. Őt hallgatva újra és újra meglepődünk szocialista képviselőtársaink nagyvonalúságán. Nemrégiben Fónagy miniszter úr mutatott rá, hogy igen nagyvonalúan képesek voltak húsz é…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbbi nagylélegzetű felszólalásban Lévai Katalin miniszter asszony azt mondta, hogy a képzés és a foglalkoztatás lehet talán egy olyan kitörési pont, amely a társadalmi integrációban kitüntetett szerepre méltó. Én e…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mindenesetre nagy öröm számomra Veres János felszólalásában, hogy végre valódi és korrekt számokat hallok a foglalkoztatást illetően, Burány miniszter úr még 90 és 180 ezres számokról beszélt. Az 54 600 valóban megfelel a tényeknek. Csak szer…
T/3560 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról sz
DR. ŐRY CSABA, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, a bizottságban, ha nem is túl hosszú, de elég alapos vitát folytattunk a törvényjavaslatról, és a szándékkal, ami a törvényjavaslatban fellelhető, amennyiben javíta…
Napirend előtti felszólalások
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Lassan már megszokjuk, hogy a szocialisták esetében szó és tett nem esnek egybe. Ha érteni akarjuk a szavakat, amelyeket a szocialistáktól hallunk, sajátos értelmező kéziszótárra van szükségünk. Vegyün…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tulajdonképpen örömmel hallottam Juhászné Lévai Katalin hozzászólását, amikor az atipikus munkáról szólt; talán szerencsésebb, ha nem szokásos vagy nem szabályos munkát mondunk, jó lenne, ha találnánk rá…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ezúttal nem kívánom igénybe venni a két percet, csak miután nem fért bele az előző két percbe, befejezném a gondolatmenetet. Tehát az alkalmazkodóképesség egy gyorsan alkalmazkodó világban egy kulcskérdés, és azért a történelmi hűség kedvéért…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Filló képviselő úr hozzászólása ösztönöz engem is egy kétperces erejéig megszólalni. Amit Filló képviselő úr elmondott a jelenségről, magáról és a problémáról, azzal, azt gondolom, nem érdemes vitatkozni, azzal egyetértünk. Itt valóban van eg…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Gúr képviselő úrral abban egyetértünk, hogy valóban a megoldás keresésében a munkavállalónak, tehát a dolgozó embernek, a saját munkaerejét eladó embernek sokkal kisebbek vagy korlátozottabbak, néha egyáltalán nincsenek meg a lehetőségei, de…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Annyiban egyetértek Földesi képviselő úrral, mindkettő elhangzott a fölszólalásában, hogy amikor itt a munka törvénykönyvének szabályait módosítgatjuk, akkor foglalkoztatási és egyben gazdasági kérdésről is szó van. A következtetéseivel, a ma…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kétségkívül itt vita van közöttünk. Először is szögezzük le, hogy a leplezett munkaviszonnyal vagy kényszervállalkozói viszonnyal kapcsolatos fellépés a munkaügyi felügyelőség számára eddig is létezett, eddig is mód volt rá. Ha valaki megnézi…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem azt mondtam, hogy csak egy értelmes mondata a miniszter úrnak. Azt mondtam, hogy volt egy értelmes mondata, és arról beszéltem. A kölcsönös méltányosság kedvéért, ha fogalmazunk, pontosan fogalmazzunk, és pontosan…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kárpáti Zsuzsának mondanám: abban nincs köztünk vita, hogy a részfoglalkoztatás, a részmunkaidős foglalkoztatás egy olyan foglalkoztatási forma, amelyre szükség van, és feltehetően a jövőben ennek a részarányát is növelni kell. Ám azt azért l…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Gúr képviselő úrnak azt szeretném mondani, eddig abban a hitben voltam, hogy itt most szakmai vita folyik köztünk, de úgy látszik, ön a szakmai vita keretében kevés időt tud eltölteni anélkül, hogy egy kis melldöngetésre sor ne kerüljön. Úgy…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Az általános vita keretében három fő meglátás, vélemény köré szeretném csoportosítani a mondandómat. Az első úgy hangzik, hogy a törvényjavaslat túlterjeszkedik az európai…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoklat keretében nem sikerült mindenre kitérni, ezért megragadom a lehetőséget, hogy két percben még hozzászóljak. Egy kérdéskör, amelyet más is érintett a vitában, hogy az elképzelések szeri…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Itt egy elvi jelentőségű problémáról van szó. Amikor egy ismeretlen terepen próbálunk megoldásokat keresni, amikor tulajdonképpen olyan jogi szabályozási lehetőségeket keresünk, amelyeknek nincsenek mintái, amelyekre támaszkodhatunk, akkor az…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hát, tisztelt képviselő úr, az a helyzet, hogy vitázni fogunk ebben a kérdésben. Azt gondolom, hogy a Fidesz képviselői, akik eddig megszólaltak, nevezetesen Bernáth Ildikó és jómagam is igyekeztünk árnyalt véleményt mondani err…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hát, képviselő úr, ez bizony hosszú összetett mondatra sikerült. De megint csak azt tudom mondani: nem tudok önnel egyetérteni, hisz éppen azt tettük szóvá, hogy itt egyoldalúan a szakszervezetek, szerintem nem végiggondolt álláspontját képvi…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Filló képviselő úrnak mondanám, hogy persze, itt van a probléma: a szakszervezetek nyilvánvalóan a saját tagságukat képviselik, azokat képviselik, akik megválasztották őket. Van úgy, hogy ők maguk választanak üzemi tanácsot is, mert ráadásul…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tényleg nem akartam már hozzászólni, de sajnos így van ebben a műfajban, hogy szó szót követ. Képviselő Úr! Tanácsolom önnek, hogy tanulmányozza az Alkotmánybíróság döntéseit. Ha jól emlékszem, egy konkrét ügyben, valamikor 1992 környékén - k…