1 748 felszólalás
I/16943 A rendőrség szerepe a német hatóságok magyarországi razziáiban
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Az elmúlt héten Dávid Gyula, az MSZP képviselője interpellálta a legfőbb ügyészt ugyanebben a kérdéskörben. (Bársony András: De ő tudta, hogy kinek kell címezni!) Ön, tisztelt miniszter asszony, nem fogadta…
A/16979 Luxusadó Gyurcsány módra
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Gyurcsány Ferenc egy héttel ezelőtt bejelentette itt a parlamentben, hogy a kormány luxusadót kíván bevezetni, ahogyan a miniszterelnök elmondta, a 100 millió forint egyedi értéket meghaladó ingatlanokra. A miniszt…
A/16979 Luxusadó Gyurcsány módra
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Meglep, amit mond, hiszen önök mindig az igazságosságról beszélnek. Ön igazságosnak tartja azt, hogy, mondjuk, van egy milliárdos üzletember, akinek csak az évi jövedelme az üzleti vagyonából 100 millió forint, tehát annyi az évi jövedelme, amennyi…
A/16878 Kit szolgálnak és kit védenek?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Akik az elmúlt egy hónap eseményeit, a rendőrség és a munkaügyi ellenőrzés munkáját figyelik, azokban megfogalmazódik, hogy munkába állt a Gyurcsány-kommandó. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Egy hónappal ezelőtt, m…
A/16878 Kit szolgálnak és kit védenek?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Miniszter Asszony! Természetesen az állampolgárokban nem kérdőjeleződne meg a rendőrség munkája, ha például ön vagy éppen szabad demokrata képviselők nem szoktak volna közterületen sajtótájékoztatót tartani. Mert amikor például ön elmegy Mádra, és ott nyilatkozi…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Közeledve a rendszerváltás utáni ötödik szabad választáshoz, sokfelé hallani az országban azt a véleményt, hogy a most következő választási küzdelem minden eddiginél élesebb, minden eddiginél mocskosabb lesz. A ko…
A/16788 Lejáratókampány közpénzből?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Igen, elnök asszony, elfogadom.
A/16788 Lejáratókampány közpénzből?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Miniszter úr, nem adnánk hitelt egy ilyen lejárató kampánynak, ha erre már az önök kormányzása alatt nem került volna legalább kétszer sor; ilyen lejárató kampányt folytattak egy állami vezető, Szász Károly, illetve egy ellenzéki polgármester ellen, Kósa…
Ü/16654 A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 52/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha megengedik, az utolsó szó jogán, mielőtt az Országgyűlés elmarasztalna (Felzúdulás az MSZP soraiban. - Az elnök csenget.) Köszönöm szépen a figyelmüket. Látom, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődésüket. Tehát…
T/16128 A cégben fennálló vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó személy felelősségének megállapítása érdekében a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, valamint a csődeljárásról, a felszámol
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz frakciója a törvényjavaslat céljával maximálisan egyetért. Egyetért azzal, hogy valamit tenni kell az úgynevezett cégfantomizálás jelensége ellen, azzal szemben, de ezen túl a törvén…
T/16128 A cégben fennálló vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó személy felelősségének megállapítása érdekében a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, valamint a csődeljárásról, a felszámol
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Csak egy rövid kiegészítést tennék ahhoz, amivel az előbb foglalkoztam; Herényi Károly frakcióvezető úr hozzászólása indított hozzászólásra. A törvényjavaslat úgy kezeli ezt az egész problémát, mintha a cégfantomizálás egy olyan tevékenysé…
T/16128 A cégben fennálló vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó személy felelősségének megállapítása érdekében a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, valamint a csődeljárásról, a felszámol
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm, hogy figyelmeztetett képviselőtársam arra, hogy a büntetőjog és a polgári jog eszközrendszere elválik, és ebben az ügyben is valóban elválik, de olyan megoldást alkalmazni, ami itt előttünk fekszik, hogy egy kisebbségi tulajdonos egy bírósági döntés következtéb…
T/16128 A cégben fennálló vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó személy felelősségének megállapítása érdekében a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, valamint a csődeljárásról, a felszámol
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnézést kérek, hogy még hozzászólok. Én elfogadom Kovács képviselő úrtól, hogy amit én mondtam, az szélsőséges példa, de a törvény szövege erre elvileg lehetőséget ad, hogy még a legkisebb résztulajdonos is az ötéves időn belül, a legszélsőségesebb ötéves időn belül is,…
T/16128 A cégben fennálló vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó személy felelősségének megállapítása érdekében a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, valamint a csődeljárásról, a felszámol
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igazából az Élő Norbert képviselőtársam által elmondottakra szeretnék reagálni. Én ezt egy jó megoldásnak tartom, amiről ön beszél. Lehet, hogy egy ilyen módosító indítványt kellene elkészíteni, mert valóban az az egy megoldás lehet, ha a…
V/15808 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kérem önöket, hogy a következő perceket próbáljuk meg együtt méltóságteljesen, röhögés nélkül kibírni, mert nagyon fontos dokumentumból fogok idézni, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány korrupcióellen…
A/16044 Átadták-e a bróker botrány lehallgatási jegyzőkönyveit a nyomozó hatóságoknak?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Feltételezem, hogy önt mint a titkosszolgálatokat felügyelő minisztert, tájékoztatták ennek az ügynek a részleteiről, ezért konkrét kérdéseket fogok feltenni, és el is várom, hogy konkrétan válaszoljon ezekre a kérdésekre…
A/16044 Átadták-e a bróker botrány lehallgatási jegyzőkönyveit a nyomozó hatóságoknak?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Miniszter Úr! Ön nem válaszolt a kérdéseimre, és nagyon kérem, ne ködösítsenek. 515 beszélgetést tartalmazó jegyzőkönyvet adtak át, de ez hány darab jegyzőkönyv, mert egy jegyzőkönyvben több beszélgetés van. Tehát ne játsszunk el a szavakkal! Hallottam az államtitkár ura…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A félreértések elkerülése érdekében szeretném önöket tájékoztatni, hogy most következő felszólalásomban közokiratokból fogok idézni, így az abban foglalt tényállítások nem az én tényállításaim. Ügyészi kérdés: Kinek a…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy mondat reakció arra, amit Kovács Tibor elmondott: milyen messze vagyunk már attól, amikor Medgyessy Péter azt mondta, hogy amikor a jog és az erkölcs parancsai közül kell választani egy politikusnak, akkor mindig az erkölcs a magasabb…
H/15531 Az Apró-Gyurcsány érdekkör privatizációból, állami megrendelésekből, illetve állami hitelekből történő meggazdagodásának titkairól
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az a kérésem, hogy amennyiben lehetséges, öt percre szakítsa félbe az elnök úr a vitát, egyszerűen azért, mert Szijjártó Péter képviselő úr nélkül nem tárgyalható a javaslat. Ez a napirendi pont az előzetes tervek szerint körülbelül két ó…
T/15624 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Már a tegnapi napon is folytattunk itt egy vitát a Tokaj Kereskedőházzal, illetőleg a privatizációval kapcsolatban. Alapvetően örülünk annak, hogy ez a törvényjavaslat az Országgyűlés előtt tárgyalásra kerül. Mi magunk is benyújtot…
T/15624 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kicsit zavarban vagyok, hogy Keller László kivel vitatkozott (Keller László: Veled.), velem, a kormánnyal, esetleg a szocialista előterjesztéssel vitatkozott-e. Egy biztos, hogy az önök álláspontja, finoman szólva, nem következetes ebben az ügy…
T/15624 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Amit Kovács Tibor elmondott, azon finoman szólva is megdöbbentem. Valahogy úgy fogalmazott, hogy a törvényjavaslathoz kétségtelenül hozzájárult az a politikai hisztéria, amit az ellenzék keltett. Hát álljunk már meg egy szóra! Képviselő úr, ön…
A/15545 Mikor derül fény a titkokra?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Pontosan négy héttel ezelőtt ön a K&H-ügyre utalva azt mondta, hogy még folyik ugyan az eljárás, de ha annak során bármi olyan tény jut a tudomására, amely alapján azt kell feltételezze, hogy nem megengedhető viszony…
A/15545 Mikor derül fény a titkokra?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nem tudom, hogy kire vonatkozik a fejtegetése, ugyanis a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak nincs sem olyan tisztségviselője, sem országgyűlési képviselője, akit jogerősen elítéltek. Ami pedig a dolog lényegét illeti: egy gyanúsított súlyosan terhe…
H/15632 A Tokaj-hegyaljai borvidék részét képező nemzeti vagyon visszaszerzéséről és védelméről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Tokaj Kereskedőház Rt. az egyetlen olyan köztulajdonban maradt gazdasági társaság, amely a tokaj-hegyaljai borvidék legféltettebb kincseit, muzeális borait, muzeális pincéit és felbecsülhetetlen é…
H/15632 A Tokaj-hegyaljai borvidék részét képező nemzeti vagyon visszaszerzéséről és védelméről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kuncze Gábor frakcióvezető úr, először is: a 2000-es évjárat az egyik legjobb évjárat volt, hosszú évtizedek óta a legjobb évjárat (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.), tehát amikor az állam több milliárd forintot biztosított arra, ho…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt megkezdte 2006. évi választási kampányát (Göndör István: Már régen!), már régen megkezdte a 2006-os kampányt (Kuncze Gábor: Jobb, mint ha szüretet kezdett volna meg ilyenkor! -…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem szót, mert Eörsi Mátyás az országgyűlési határozatban a címmel, a bizottság elnevezésével foglalkozott. Egyébként az nagyon nemes gesztus önöktől, hogy benyújtottak erre egy módosító indítványt. Mivel a Házszabály kizárja, hogy a c…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Biztos félreértette Eörsi Mátyás. Én azt mondtam, hogy nagyon korrekt volt az önök javaslata, mert tudva, hogy házszabályellenes a javaslatuk, mégis segíteni akartak nekünk. Maradjunk ennyiben, én ezt mondtam. Lehet, hogy az irónia kiérződött a szavaimból, de ezért elnéz…