216 felszólalás
T/3780 Az orvosok és más egészségügyi dolgozók jogállásának egyes kérdéseiről (Új cím:Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről)
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy dolgot nem értek. Csáky András azt mondta, semmi nem indokolja ezt a rohanást. A legfőbb indoka az volt, hogy a kórháztörvénnyel együtt a jogállásról szóló törvény lépjen életbe. Mi szerettük volna, ha ez a törvény a hatályba léptető rendelet…
T/3742 A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaráról
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A törvényjavaslat egyik előterjesztőjeként szeretnék nagyon röviden válaszolni a vitában elhangzottakra. Azt hiszem, az itt elhangzott érvek és ellenérvek számunkra ismertek, hiszen magam '97-98 óta foglalkozom a kamara létrehozásának gond…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az egészségügyi bizottság ma este hét órakor kezdődő ülésén megtárgyalta a köztársasági elnök úr átiratát. A bizottsági tárgyalás során megfogalmazódtak pró és kontra véle…
T/3742 A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaráról
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az egészségügy jelenleg komoly átalakulási folyamaton megy át, tulajdonképpen 1990 óta egyfolytában átalakul, változik. Változnak a szereplők, egyre kevesebb lesz a közalkalmazott, egyre több olyan foglalk…
T/4271 Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló 2001. évi CVII. törvény hatályon kívül helyezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma az interpellációk után az egészségügyi bizottság rendkívüli ülést tartott, ahol megtárgyalta a T/4271. számú törvényjavaslatot. A bizottsági ülésen tulajdonképpen a kormánypártok részéről…
T/4271 Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló 2001. évi CVII. törvény hatályon kívül helyezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a késői órán ilyen komoly kérdésről nagyon nehéz beszélni. Ez egy különösen hányatott és nehéz sorsú törvényjavaslat, hiszen egyszer elfogadásra került, majd visszavonásra került, újra…
V/3805 Magyar egészségügy: betegek vagy a profit védelme?
DR. SCHVARCZ TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! A mai vitanap arról szól, hogy a betegek vagy a profit védelme. Mi itt a mai felszólalásaink során szeretnénk elmondani, hogy mi a betegek érdekeit képviseljük, és képvi…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a 38-as módosító javaslattal kapcsolatosan szeretnék röviden hozzászólni. Nem mindegy, hogy egy véleményt ki kell kérni vagy meg kell szerezni. A másik része a módosító javaslatnak, hogy a véleményét kikérni, illetve a testület jóváhagyását. A…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyetértünk Bartha László képviselő úrral a 33. § tekintetében, hiszen ez az átalakulás komoly változásokat eredményez a szerződéskötésekkel az egészségügyi dolgozók munkavállalásában és későbbi életében. A délelőtti vita során elhangzott, hogy a…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Szeretném, ha konkrét dolgokról beszélnénk. Visszakérdezek Ivanics képviselőtársamra: hány olyan egyházi intézmény van, amelyik egészségügyi ellátást biztosít ma Magyarországon, és milyen olyan dokumentum van az ön birtokában, amiben ezek az…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igenis végig kellene menni, Ivanics képviselőtársamnak mondom, ezeken a dolgokon konkrétan. Mert ha megnézzük például az irgalmas rendi kórházat, most nemrég számoltak be a bizottság előtt, megkapják az OEP-finanszírozást. Megkapják az OEP-f…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Nem tudom, hogy merjek-e előhozakodni a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia levelével, amely február 12-én kelt, és amelyben azt írják, hogy február 7-én személyesen egyeztettek a törvényről, majd február 12-én e-mailen megkapták a v…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Itt szóba került az 52., az 54. és az 55. módosító javaslat. Örömmel tájékoztatom az ellenzéki képviselőket, hogy ezek akceptálásra kerültek. Az 52-eshez egy olyan módosító javaslat készült el, ami nemcsak a szakmai színvonalról beszél, hane…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány dolog kapcsán szeretnék reagálni a Bartha képviselőtársam által elmondottakra. Először is: az orvosok és az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényt nem hirtelen nyújtottuk be, hanem a kamara kifejezett kérése volt, hogy külön tör…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kétségtelen, hogy süketek és vakok párbeszéde folyik, akkor viszont nem marad más hátra, csak a tapintás. (Derültség.) Itt kitapinthatóan csúsztatás és demagógia van nagyon keményen, hiszen szó volt arról, Gógl képviselő úr mondta, hogy korlátok…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt vád ért minket azzal kapcsolatban, hogy most politikusként vagy szakemberként vitatkozunk. Én azt hiszem, hogy itt elsősorban szakemberként kell vitatkozni, és el kellene dönteni tulajdonképpen, hogy most mit akarun…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit szeretnék vitatkozni Babák képviselőtársammal, ugyanis ha bemegy egy kórházba, és ott egy magánszolgáltató valamilyen egészségügyi szolgáltatást ad, akkor azért nem biztos, hogy fizetni kell önnek, lás…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kétségtelen, hogy ennek a ciklusnak és az egészségügy átalakításának egyik legfontosabb törvényét tárgyaljuk most, illetve tárgyaljuk újra, mivel a 2001-ben született hasonló tárgyú törvényt mi felfüggesztettük. A válas…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék eloszlatni néhány téves felfogást ezzel a most tárgyalt és tárgyalandó törvényjavaslattal kapcsolatban az egészségügyi dolgozók vonatkozásában, hiszen az előző törvényben is, ugyanúgy, mint a mostani törvényben, benne van az a lehetőség…
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csáky András képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni. Azzal zárta a mondandóját, hogy nem büszke, hogy részt vehet ebben a törvényhozási folyamatban. Én viszont szomorú vagyok, hiszen a parlamenti bizottság vitája során úg…
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csatlakoznék Horváth Zsolt képviselőtársamhoz, aki abbéli aggodalmát fejezte ki, hogy a behívottakhoz képest nagyon alacsony a megjelentek aránya. Pontosan egy népegészségügyi program kapcsán nemcsak a szűrésekről kell beszélni, hanem arról kell…
Napirend előtti felszólalások
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársam! Az egészségügy számára kedvező széljárás már az új kormány megalakulásakor kialakult, és gyarapodnak a jelzések, hogy ezek az új szelek fokozatosan felerősödnek. Aligha vonható kétségbe, hogy…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. SCHVARCZ TIBOR, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügyi bizottság a február 12-i ülésén megtárgyalta a munka törvénykönyve módosításáról szóló törvényjavaslatot. A bizottságban igen élénk vita bontakozott ki egy par…
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
DR. SCHVARCZ TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen ciklusokon átívelő egészségmegőrző, egészségnevelő program vezérszónoka lehetek az MSZP-frakció nevében. Sokat kel…
J/4 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2001. évi tevékenységéről H/856 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2001. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. SCHVARCZ TIBOR, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A szociális bizottság szeptember 18-án megtárgyalta az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és helyettesének 2001. évi tevékenységéről szóló beszámolóját. A bizottsági vitában elhangzott…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. SCHVARCZ TIBOR, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az egészségügyi bizottság november 19-ei ülésén megtárgyalta a T/1317-es törvényjavaslatot. A bizottsági vitában elhangzott, hogy a törvényjavaslat eredeti formájának benyújtásakor Magyarország az első v…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Minden költségvetésnek vannak ágazati nyertesei és vesztesei. Ezek viszonylagos nyertesek és vesztesek. Más szóval: minden költségvetésben vannak prioritások. Ilyen prioritás ebben a költségvetésben most a…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném válaszolni Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, hogy én azt mondtam, hogy viszonylagos nyertese az egészségügy ennek a költségvetésnek. Kétségtelen, hogy a Johan Béla Népegészségügyi Program egy konszenzusos program, és azt hiszem,…
T/1107 Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügyi bizottság kapcsolódó módosító javaslatához kívánnék hozzászólni, ez a szűrővizsgálatok, nevezetten a HIV-szűrővizsgálatok kötelező elrendelhetőségéről szól, és igen nagy vihart kavart már a médiákb…
T/1107 Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A 9. ponthoz szeretnék hozzászólni, amit Csáky képviselő úr jegyez. Itt én elsősorban abban látok garanciát, hogy ismerve a mai kutatásetikai bizottságokat és a kutatási-kísérleti terveket, mindenkor már az első fázisban ki kell kérni a kutatás k…