659 felszólalás
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti együttműködés programja kapcsán Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök úr elmondta, hogy az első és legfontosabb szempont volt, amikor A nemzeti együttműködés programját megírta, a hazaszeretet kérdése. És…
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bárándy képviselőtársam azt említette, hogy szégyellni való dokumentumról tárgyalunk ma itt. Azt hiszem, hogy ha ön figyelmesen elolvasta volna ezt az anyagot, akkor ilyet nem állítana, tekintettel arra, hogy ez nem…
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon érdekes az, amikor eltelik nyolc év, nagy idő az életünkből, és akkor a tárcát irányító államtitkár asszony felszólal leköszönő államtitkárként, és elmondja, hogy egyébként minden rendben volt, csak egyébké…
T/39 A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megmondom önöknek őszintén, hogy tegnap este, inkább talán már az éjjeli órákban és ma reggel, úgy érzem, elindult valami, ami a nemzeti önbecsülésünket ismételten erősíti és életre kelti, mint amikor…
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindannyiunk életének igazi nagy kihívása, talán nem túlzás, ha azt mondom, tudománya a problémák felismerésének képességét megszereznünk és azok megoldásában tevőlegesen részt vennünk. Igen tisztelt k…
Napirend előtti felszólalások
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy az elmúlt közel négy évben méltatlanul kevés szó esett a Magyar Honvédség állapotáról, a Magyar Honvédség helyzetéről, a honvédelem ügyéről, ezért jó, ha néha legalább szót ejtünk errő…
A/11389 Miért lengi körül titok az oltóanyag gyártó céget?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Elfogadom, bár furcsának tartom, hogy a miniszter úr pont akkor megy ki, amikor őhozzá kívántam kérdést feltenni.
A/11389 Miért lengi körül titok az oltóanyag gyártó céget?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Az államtitkár úr azt mondta, hogy furcsának tartja a mi álláspontunkat és kérdéseinket. Én mondanék egy ettől sokkal furcsábbat. Képzelje el, államtitkár úr, ha ez önnek nem volt ismert, ezen a ciprusi címen, ahol az Omninvest 98 sz…
T/10874 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, a KDNP és a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Valóban, a Fidesz és a KDNP közös álláspontját van szerencsém tolmácsolni itt a tisztelt Házban. Természetesen azzal a lehetőséggel…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Én azokról az intézményekről szeretnék röviden szót ejteni, amelyek a biztonságunkért felelősek. Azt hiszem, mindannyian tudjuk és ismerjük azt, hogy a biztonság alapérték, a biztonság az egyénnek és a közösségnek,…
J/10193 Az egy magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létesítéséről és működésének előkészítéséről szóló 2115/2006. (VI. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló kormánydöntésről J/10194 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműkö
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A miniszter úr előterjesztését végighallgatva - a bizottsági ülésen is meghallgattuk a tájékoztatást - a következő észrevételem lenne, különösen azért, mert ma ön egy interpellációra azt mondta, hogy a honv…
H/9711 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII.6.) OGY határozat módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Végighallgattuk az ön expozéját. Ebben sok minden elhangzott, nyilván nemcsak a jelenleg előttünk fekvő országgyűlési határozati javaslat módosításáról szólt nekünk ebben a kora esti órában, hanem az elmúlt…
Napirend előtti felszólalások
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Ön nem először beszél itt előttünk hasonló témákban. Az a helyzet, hogy ön folyamatosan csak beszél, beszél és sajnálkozik, és ígérget, és találgat is egyben, és közös felelősség…
H/8658 Az Országgyűlés feloszlásáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy Kóka János szavait hallgatva mindenki meggyőződhetett arról, hogy egyetlenegy olyan ember van ebben az Országgyűlésben, aki mindig jót akart, és mindig jót tett, ez nem más, mint a pannon puma névad…
A/6947 A kormány miért nem tesz semmit a kiszolgáltatott helyzetben lévő tanyák és kistelepülések közbiztonsága érdekében?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Végigolvastam az önök kormányprogramját, több is készült. "Növekvő biztonság a mindennapokban" címmel, nagyon szépen fogalmaznak, sőt az Új Magyarország programban is arról szólnak, hogy olyan szabadság szülte rendet akarn…
T/6748 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Valóban, ahogyan ön is kitért erre, volt egy ötpárti egyeztetés a törvénymódosító javaslatról, és valóban nagyon közeli álláspontok alakultak ki az ott elhangzott beszélgetés során. Azt mondan…
H/6691 A Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszerének felülvizsgálatáról szóló 80/2008. (VI.13.) OGY határozat alapján elvégzett vizsgálat elfogadásáról és a kapcsolódó feladatokról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Asszony! Köszönöm szépen Nyitray András és Karsai Péter képviselőtársaimnak, hogy emlékeztették az Országgyűlést arra is, hogy valóban, az idáig vezető út azért nem volt egyszerű és nem volt sima. És a…
Napirend előtti felszólalások
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Napjainkat rohanó, változó jelenségek sokasága jellemzi. Ilyenkor úgy érzem, különösen igazak Kolping szavai, gondolatai, aki úgy fogalmazta meg a problémákra való figyelem felhívását: Uram, add, hogy felismerjük ko…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Hallgatva Korózs Lajos államtitkár úr expozéját és legutolsó gondolatait, amikor arra utalt, hogy az emberek számíthatnak a kormányra, arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a magyar katonák is a magyar állampol…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban érdekes és sajátos helyzet van, de szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy ez a kormány felelőssége. Hiszen valóban elhangzott itt már az, hogy a Házszabály alapján hogyan működik a költségvetés általános vitája, hogyan működik…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindannyian jól tudjuk, hogy a biztonság egy nagyon fontos alapérték. Azt is tudjuk, hogy a biztonság nem állandó, nem egy konstans tényező. Tudjuk, hogy folyamatosan tenni kell azért, hogy a magyar emberek…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen. Nem kívánok két percet beszélni, csak egy mondatban reagálni államtitkár úr fölvetésére. Azt hiszem, hogy ha a NATO-t a magyar érdekek megjelenítésének fontos eszközeként tekintjük, és fontos, hogy ott vagyunk, akkor fontos az is, hogy a védelmünkre menny…
J/6139 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai részvétel engedélyezéséről szóló kormánydöntésről J/6140 Az egy magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létesítéséről és működésén
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Mindannyian egyetértünk abban, hogy nagyon fontos, hogy a Magyar Köztársaság vállaljon nemzetközi szerepet, vállaljon a Balkánon és vállaljon Afganisztánban és mindenhol, ahol ezt a szövetségesi kötele…
H/6166 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII. 6.) OGY határozat módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok szép és jó gondolatot hallhattunk itt a miniszter úrtól az előbb, és valóban, a javaslat pozitív elmozdulást mutat az eddigi drasztikus létszám-leépítési politikát követően. Ehhez képest azonba…
H/4553 Önkéntes, tartalékos területvédelmi erő létrehozásáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. (Zaj. - Az elnök csenget.) E késő esti órán csak röviden szeretnék hozzászólni, mégpedig azért, mert előterjesztőként támogatom a benyújtott módosító javaslatokat, hiszen ezzel elérkezünk ahhoz az állapothoz, hogy végre megszűnik az az egye…
T/5852 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete közötti, a NATO Légiszállítást Kezelő Szervezetnek a Magyar Köztársaság területén való településéről és működéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről H/5853 A Stratégiai Légiszá
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt értékrendjéből adódóan komolyan gondolja a NATO-tagságunkat. Lehetőséget látunk arra ezzel a döntéssel - ha ez megszületik -, hogy Magyarország NATO-ban betöl…
H/4553 Önkéntes, tartalékos területvédelmi erő létrehozásáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt hiszem, hogy a mai hosszú szavazást követően lehet, hogy a 20 percet nem fogom igénybe venni, bár volna mondanivalóm, és lehet, hogy még a 20 perc is kevés lenne, de azért megpróbálom rövidre fogni. Tisztelt…
H/4553 Önkéntes, tartalékos területvédelmi erő létrehozásáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tényleg nem szeretnék vitát kreálni, és nem is azért, csak itt úgy éreztem - és a zárszóban majd azért nyilván részletesebben szeretnék kitérni az elhangzottakra -, döntően csak annyit, elhangzott egyrészt, hogy mikor került ez első ízben kezdem…
H/4553 Önkéntes, tartalékos területvédelmi erő létrehozásáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Onnan kezdem talán, hogy én magam is úgy látom, hogy ez egy nagy áttörés, tehát áttörés az elmúlt évekhez képest, és ezt mindenképpen pozitívan értékelem, és köszönöm is a k…
T/4899 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy csöppentem ebbe a javaslatba, hogy a szakbizottság, az emberi jogi bizottság ülésén rendszeresen részt vettem, amikor pontosan Pettkó András képviselőtársam javaslat…