87 felszólalás
T/58 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy Kósa képviselő úr hasonló szellemben szólt hozzá, mint Józsa képviselő úr, és őt nem figyelmeztette, bár távol áll tőlem, hogy az ülésvezetést bíráljam vagy szóvá tegyem. Nagyon örültem neki, hogy képviselő úr gombot nyom…
T/58 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én egyetértek azzal a hozzászólással, hogy ha azt deklarálják, hogy legyen rövidebb a választási időszak, tehát 72 nap helyett 60 nap, akkor a törvény belső arányai maradjanak meg. Semmi nem indokolja - a Kubatov-listán kívül -, hogy ezek a…
T/10677 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi bizottság ugyan nem állított előadót, de hadd tájékoztassam önöket, hogy az alkotmányügyi bizottság támogatja a törvényjavaslatot, azonban ezt csak azért hozom rögtön az elején szóba, mert Márton…
T/10677 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Hát elszomorított egy kicsit az előző hozzászólása, ugyanis ön azt gondolja, hogy egy erkölcsi bizonyítvány, amikor, mondjuk, 30 napig érvényes, akkor ezt a vállalkozónak be kell mutatni. Hadd mondjam el önnek, hog…
T/10677 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Gyakorlatilag arra próbáltam rávilágítani, hogy önök is lássák, hogy a törzstőke nagysága és egy számla kifizetése között szoros összefüggés nincsen. Azok a példák vagy esetleges példák, amelyeket képviselőtárs…
T/10677 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Azon kicsit csodálkozom, hogy amikor egyéni vállalkozókról beszélünk, akkor folyamatosan a nagy kifizetetlen számlák és körbetartozások kérdése - most harmadszor vagy negyedszer - jött elő. Azt gondolom, azért a mai magyar valóságban a…
T/9398 A vállalkozások közötti jogviták gyorsabb elbírálása érdekében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tegnap az alkotmányügyi bizottságban e törvényjavaslat kapcsán különösebb vita nem bontakozott ki. Ez alapján talán arra a következtetésre juthatunk, hogy a parlamentben helyet foglaló képvi…
T/6768 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével öss
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hankó Faragó képviselőtársammal általában a cégjogi kérdésekben egyet szoktunk érteni. Ez egy olyan speciális kérdéskör, amiben viszont nem értünk egyet. Ennek alapvető oka az, hogy természetesen megfontolást igénye…
T/6768 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével öss
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az ajánlás 4. pontjához, amit Hajdu Attila képviselőtársammal jegyzek, szeretnék röviden hozzászólni. (17.00) 2008. július 1-jétől az elektronikus cégeljárás bevezetésével az egyszerű, gyors és költségtakarékos mego…
T/6768 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével öss
DR. SIMON GÁBOR, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Képviselőtársaim előtt egy összetett joganyag fekszik, úgy, ahogy az az államtitkári expozéban elhangzott, illetve a többi bizottsági előadó is ezt ismertette. Az alkotmányügyi…
T/6768 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével öss
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvényjavaslat, amint a mai nap folyamán többször elhangzott, három fő szabályozási tárgykört érint. Ezek közül a legegyszerűbb, az elektronikus cégeljárásra való áttérés után kiderült problémák or…
T/6768 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével öss
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Először is arra szeretnék utalni Eörsi Mátyás szavai után, hogy a társasági szerződés részét fogja képezni álláspontom szerint a jövőben is, hogy milyen tevékenységre alapítják a társaságot, hiszen egy, két vagy aká…
T/5594 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény, valamint a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény módosításáról
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy Boross Péter képviselőtársam elsősorban a törvényjavaslat szükségességéhez szólt hozzá. Bár hozzáteszem, hogy a szükségesség kérdésköre elsősorban az általános vita tárgyköre. Az általános vitában a felszólaló kép…
T/5594 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény, valamint a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény módosításáról
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen Pettkó képviselő úrnak, hogy Boross Péter szavait értelmezte, és megpróbálta számomra is érthetővé tenni. Megnyugtatom képviselő urat, hogy minden mondatot és minden szót értettem a képviselőtársam felszólalásából. Azt gondolom…
T/5594 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény, valamint a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény módosításáról
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztel Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Alapvető kiindulópontom az előttünk fekvő törvényjavaslat kapcsán az, hogy a javaslat a szükséges formában és szükséges mértékig tartalmazza azokat a hézagpótló szabályokat, amelyek az állami és önkormányzati…
T/5590 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Vitányi képviselő úr által megjelölt 37. ponthoz szeretnék én is röviden hozzászólni, méghozzá a bíróság szerepe, a bíróság feladata és a bírósági eljárás részben a módosítás tárgya. Ennek kapcsán el kell mondjam, kétségtelen té…
T/5590 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról T/5591 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról T/5592 Az egyes közjegyzői nemperes eljár
DR. SIMON GÁBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Miniszter úr a törvény célját és szükségszerűségét kellőképpen ecsetelte miniszteri expozéjában, úgyhogy én inkább azokra a részletszabályokra szeretnék kitérni, amelyek valószínű…
T/4179 A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Magam sem várok most parázs vitát az általános szakaszban, és látva, hogy módosító indítványok sem érkeztek, ez gyakorlatilag a parlament egységéről tanúskodik. Ez az egység valósult meg tegnap az alkotmányügyi bizotts…
T/2480 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény és egyéb törvények módosításáról
DR. SIMON GÁBOR, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága mint első helyen kijelölt bizottság tegnapi ülésén megtárgyalta a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló…
T/2480 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény és egyéb törvények módosításáról
DR. SIMON GÁBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót ismét, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint ahogy erre az előbb utaltam, a törvényjavaslat általános vitájában a szükségszerűségről és a javaslat céljairól kell elsősorban szót ejtenünk. Államtitkár úrhoz hasonlóan én is szeretnék utalni…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. SIMON GÁBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem túl emelkedett hangvételű törvények vitája kezdődik meg, és az előbb elhangzott bizottsági vélemények ürügyén ez a vita nemcsak a bizottságokról szólt, hanem kicsit úgy éreztem magam, mintha az ál…
T/9126 A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. SIMON GÁBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány által T/9126. szám alatt a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról benyújtott törvényjavaslat a…
Napirend előtti felszólalások
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt hónapokban 15 feljelentés érkezett a rendőrséghez az úgynevezett brókerbotránnyal kapcsolatban. Úgy tartja a régi mondás: ha a libák közé követ dobunk, az fog a leghangosabban gágogni, amelyet eltalált; márpedig a mag…
T/3560 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról sz
DR. SIMON GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Örülök, hogy megoldódott a probléma. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság ülésén nem derült ki számunkra, hogy az ellenzéki képviselőtá…
Napirend előtti felszólalások
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! 2001 őszén Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója tiszteletére néhány lelkes honfitársunk létrehozta a Kossuth Lajos Koszorúja Alapítványt. A miskolci székhelyű civil szervezet alapító okiratában célul tűzte ki, hogy megsz…
Napirend utáni felszólalások
DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nemzetünk történelmének egyik legkiemelkedőbb személyisége Kossuth Lajos, aki kétszáz évvel ezelőtt, 1802. szeptember 19-én született a Zemplén vármegyei Monokon. Hosszú élete, amely megyénkből indult, átfogja szinte a teljes XIX. századot. Mu…
T/25 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról
SIMON GÁBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szeretném ugyanazt a vitát itt a plenáris ülésen lejátszani, amit a bizottsági ülésen megtettünk, mégis úgy látom, hogy egy módon, egy pontban a képviselő asszony arra késztet, h…