755 felszólalás
J/6853 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcs
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is, ha oda felnéznek a falra, akkor egy csúnya fasiszta, náci, neonáci jelképet láthatnak, amelyet eleink az 1800-as években festettek oda. Nyilván váteszi képességgel látták előre, hogy mi fog történni. (Szabó Timea közbeszólása.) Egyébk…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Azzal még mi is egyetértenénk, hogy elméletileg az életfogytig tartó szabadságvesztés alternatívája lehet a halálbüntetésnek, de a valóság mégsem ez. Nem ez, hiszen számos esetben látjuk, hogy a tényleges életfogytiglan kiszabása nem túl gyakori,…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Folytatnám, csak más előjellel, amit Bárándy képviselőtársam elkezdett. Mi a 21. ajánlási pontot, amely Mengyi Roland és Papcsák Ferenc módosító javaslataként lett beterjesztve, nagyon is támogatni tudjuk. Hozzáteszem, hogy hasonló javaslatokat m…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én most az államtitkár úr felé fordulnék, és egy, tegnap már a bizottság előtt elkezdett vitában kérném a segítségét, illetve tegyük közösen jobbá a törvénynek azt a cikkelyét - és itt a 117. pontról beszélek -, amely tegnap egy alk…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is reagálni szeretnék Schiffer képviselőtársamra. Azzal együtt, hogy jómagam a rendes felszólalásomban is kiemeltem volna, nagyon örülünk annak, hogy a kormányzat támogatja a Szent Korona bevételét a védett nemzeti jelképeink körébe. Ebben a k…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon sok módosító javaslatunk van bent, ezért szeretnék tömören minél többet megindokolni, és a támogatásukat kérni. A 234-235. számú módosító javaslatban a politikusok által elkövetett egyes bűncselekmények felső tételét szeretnénk növelni, je…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Schiffer képviselőtársamnak válaszolnék. Az, hogy valaki a Szent Koronát nem tartja nemzeti jelképnek, az ő szíve joga. Az egy másik dolog, hogyha nemzeti jelképeinket, így a Szent Koronát is, meggyalázza. Hát a kettőt válasszuk el egymástól. Nem kell mind…
T/6957 Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának megszüntetése érdekében szükséges technikai deregulációjáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, mi sem gondoltuk, hogy nagy vita lesz ezzel a törvényjavaslattal, egy pontra mégis fel szeretném hívni a figyelmet, mert nagyon fontos a devizahitelesek életében is, hogy egy pontot, sajnos már nem most, de a jövőb…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elmúlt időszakban a járások kialakításával kapcsolatban többször megfogalmaztuk a véleményünket, viszont itt a záróvitánál szeretnék arra szorítkozni, ami most derült ki, vagy ami most csúcsosodott ki. Hiszen elmondtuk azt is, ho…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Bár a rendes felszólalásomban is szeretnék kitérni erre, de nem tudom megállni, hogy ne reagáljak Gruber képviselőtársamra. Egyrészt köszönjük ezt az átfogó példálózást az európai joggal, nagyon érdekes volt végighallgatni. Viszont azt kérném, ho…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A halálbüntetés témájában szeretnék bedobni egy érvrendszert. Egyrészt nagyon furcsa, hogy akik a halálbüntetés témájának bedobása és társadalmi vitára bocsátása vagy a közös gondolkodás ellen oly erősen ágállnak, pont ők az abortusz kérdésében p…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Elérkezett a várva várt Btk.-vita, illetve az általános vitaszakasz. Először is néhány felvezető gondolattal szeretném kezdeni. Nagy várakozás előzte meg ezt a törvényjavaslatot, és egyrészt fájó az, amit sokan esetleg ered…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Papcsák képviselőtársamnak válaszolnék. Senki nem vitatja el az állam monopóliumát. Azt szeretnénk, ha az állam élne a büntetőjogi monopóliumával. Sajnos egyébként a helyi közösségek nem tudják megvédeni magukat a polgárőrség kereteiben sem, hiszen úgy szi…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Hogy mire is gondolok, Papcsák képviselőtársam: amikor felállítjuk azt a vélelmet, ahogy az előbb mondtam, hogy mikor tekinthet úgy egy védekező, hogy az élete ellen irányuló támadásról van szó, így kezdődik az a) pont: "azt nem nyilvános helyen vagy nyilv…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Nagyon várjuk ezeket a módosító javaslatokat, mi is be fogunk terjeszteni néhányat. Azt kell - és ezt nagyon egyszerűen meg lehet fogalmazni - megérteni, hogy amíg a büntetőjog alapja nem az lesz, hogy ha a behatoló egy bekerített részre vagy egy lakásba b…
T/6467 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Rögtön az 1. ponthoz szeretnék hozzászólni, ami rávilágít sajnos a jogalkotás menetére, amit nemcsak mi vagyunk kénytelenek elszenvedni, hanem szerintem néhol még a kormánypárti képviselők is. Ugyanis az 1. pont jó példája annak, it…
T/6467 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Igen, és meg is jelölném, hogy mely pontokhoz; egyrészt a 7., 8. és 11. pontokhoz, amelyek Sáringer-Kenyeres Tamás képviselőtársam pontjai. Nem megismételve, amit ő mondott, inkább csak kiegészítve vagy pluszbuzdításként a kormánypárti képviselők…
T/6467 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Simon (sic!) képviselőtársamra szeretnék reagálni. Mi sokat gondolkoztunk azon, hogy ezt így, ebben a formában támogassuk-e. Ami a problémánk, az az ezzel kapcsolatban, nem a nyugdíjasok védelme, hanem hogy itt a fellebbezésre tekintet nélküli vé…
T/6585 A közadatok újrahasznosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak néhány gondolatot szeretnék elmondani a közadatok újrahasznosításáról, némileg továbbvive a Schiffer András képviselőtársam által elmondottakat. Nekem még így is, hogy olvastam a törvényt, és meghallgattam a vitát ellenzéki és…
K/6657 Mennyit áldoz még az ország egy veszett ügyért a szövetségi hűség oltárán?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Az afganisztáni nemzetközi katonai misszió a végéhez közeledik. A NATO erői várhatóan 2014 végéig kivonulnak az országból, átadva az ellenőrzést az afgán biztonsági erőknek. A 2001 óta tartó háború rengeteg emberéletet és erőforrást…
T/6467 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban a ritka helyzetben vagyok, hogy többségi véleményt is tudok tolmácsolni, ugyanis a bizottság az általános vitára való alkalmasságot egyhangúlag támogatta, igaz, egy…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Az idő rövidsége miatt próbálom nagyon gyorsan összefoglalni. Az egy dolog, hogy nem tudhatjuk meg, hogy hol és tulajdonképpen hány járás lesz, ami a járások felállít…
T/6577 A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném kiegészíteni és folytatni a Gaudi képviselőtársam által elmondottakat. Ő már felhozta és nagyon helyesen megemlítette azt, hogy bár az itt előttünk fekvő javaslatot támogatni tudjuk, megfelelő célt és megfelelő irányt jelö…
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. (Zaj.)
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Mivel nekem itt a számok nem állnak rendelkezésre, akkor ha jól értem, a Kósa Lajos, Láng Zsolt és Rogán Antal által beterjesztettek is visszavonásra kerültek, és helyébe a bizottsági javaslat került. Ha ezt jól értelmezem, akkor nem kérek szavaz…
T/6393 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a 24. és a 27. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. A 24. ajánlási pontban jómagam és Gyüre Csaba képviselőtársam nyújtottunk be egy módosító javaslatot, ami részben lehet szimbolikusnak nevezhető, lévén, hogy az OB…
T/6393 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A következőkben a 33. és a 35. javaslatról szeretnék beszélni, amelyeket szintén Gyüre Csaba képviselőtársammal terjesztettünk be. No, ez viszont húsbavágó és fontos véleményem szerint, és rámutat arra, amit egyébként az el…
T/6393 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért tartom fontosnak befejezni ezt a gondolatkört, mert megpróbálom a tévénézőket és a jelen lévő kormányzati tényezőket vagy döntéshozókat rábírni arra, hogy miért támogassák ezt a javaslatot, lévén, hogy ez a javaslat, ha benne marad, lehetős…
I/6554 Két hét ide, két hét oda: évtizedes mélyponton a bűnügyi statisztikák Magyarországon. Ki a felelős?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Többször kértük számon a közbiztonság helyzetét a Belügyminisztériumon és ezen keresztül a kormányon. Számtalanszor elmondtuk, hogy a rendőrségnél még mindig a statisztikai szemlélet a meghatározó, miközben az emberek köz…
I/6554 Két hét ide, két hét oda: évtizedes mélyponton a bűnügyi statisztikák Magyarországon. Ki a felelős?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Sajnos nem tudom a választ elfogadni, lévén, hogy a regisztrált bűncselekményekről beszéltem. Itt a felderített bűncselekményekről és a megoldott bűnügyekről lehetne vitatkozni, de itt regisztrált bűncselekményekről van szó. Ráadásul, hozzáteszem, hogy a k…