180 felszólalás
H/1304 Az egyes állami vezetők tisztázatlan érdekeltségi kapcsolatai következtében kirobbant FIDESZ-Lockheed botrány tényeit és következményeit vizsgáló bizottság felállításáról
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): A 7. számú módosító indítvány arról szól, hogy milyen tárgyalásokat folytattak és milyen egyéb kapcsolatban álltak az előző parlamenti ciklus idején a kormányzati szervek és a kormánypárti politikusok a magyarországi katonai repülőgép-pályázatban érdekelt hadiipari cégekk…
Napirend utáni felszólalások
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A múlt héten az Ormánságban négy alkalommal is vonatkisiklatással próbálkozott vagy egy tucat 12-14 éves gyermek. Nem csak a távoli Amerikában, itt nálunk is terjed az erőszak a tizenévesek körében. Mire ma egy átlagos amerikai gye…
T/1090 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993.évi III. törvény módosításáról
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés már többször - például éppen három évvel ezelőtt is - foglalkozott a szociális törvény módosításával. Akkor azzal kezdtem a beszédemet, hogy egy ilyen törvénymódosításnak három lehetséges fajtája van:…
H/965 Az Európai Szociális Karta megerősítéséről
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Megértem azt a görcsös igyekezetet, amellyel a jelenlegi ellenzék szociális kérdésekkel foglalkozó képviselői most itt előállnak különféle ötletekkel. Megértem, hiszen abban a szakmai vitában, amely Magyarországon a Szoc…
H/965 Az Európai Szociális Karta megerősítéséről
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Kedves Képviselő Asszony! Világosan elmondtam, a jelenlévőket nem vádolom azzal, hogy ezt a látszatot szándékosan idézték elő. Elmondtam, hogy ez a látszat, így néz ki a dolog. Mivel ismerem a szóban forgó személyeket, a képviselő asszonyt, a képviselő ur…
P/1058 Az Európa Tanács megalakulásának 50.évfordulója alkalmából
DR. SURJÁN LÁSZLÓ, a külügyi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Európa Tanács megalakulásának 50. évfordulójáról szóló nyilatkozatunk súlyát nem az előterjesztés hosszúsága vagy szónoki fogásai adják meg. Jelentősége annak lesz, ha megszavazzák, s anna…
P/1058 Az Európa Tanács megalakulásának 50.évfordulója alkalmából
DR. SURJÁN LÁSZLÓ, a külügyi bizottság alelnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, a vita önmagában túlságosan sok hozzászólást és záróbeszédet nem kíván, hiszen valójában nem vitáztunk, hanem véleményeket cseréltünk, és ez az előzetes várakozásnak megfelelően egybecsengő vélemé…
I/921 Átok vagy áldás - gondolatok a Phare segély kapcsán.
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): (Hangosítás nélkül.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A segély olyan hatékony támogatás, amely egy adott problémát képes kezelni, egy nehézséget megoldani. (Közbeszólások: Hangot!) Elnézést, ez a szokásos mikrofonprobléma, most már napok óta! Tisztelt Ház! A segély olyan…
I/921 Átok vagy áldás - gondolatok a Phare segély kapcsán.
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Azzal az elemzéssel, amelyet a helyzetről adott, egyetértek. Azzal is egyetértek, hogy az egyösszegű visszafizetés helyett gyakorlatilag egy részletfizetési konstrukció beléptetése az ügyben megoldást jelent. Amire itt alapvetően szükség van, az az,…
H/965 Az Európai Szociális Karta megerősítéséről
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): (A mikrofonja nem működik.) Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! 1991-ben, amikor...
H/965 Az Európai Szociális Karta megerősítéséről
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Mindössze a hetek vitájában annyit szeretnék mondani, hogy magam egy évvel ezelőtt is szívesen részt vettem volna ebben a vitában. Nem érdemes ezeket az időpontokat ragozni. Köszönöm szépen.
H/965 Az Európai Szociális Karta megerősítéséről
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): (Nem működik a mikrofonja, hordozható mikrofonba beszél.) Köszönöm. Most újabb kísérletet teszek. Az előbb megvizsgáltuk, hogy kicsúszott-e a helyéről vagy nem csúszott ki, de nem ezért kértem szót, hogy nyilvános próbát tartsak, hanem egy fontos dolgot szeretnék mondani.…
V/895 Utunk a szociális Európába
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha végiggondoljuk az Európából érkező szociális híreket, furcsa benyomásunk támadhat. Itt is, ott is csökkentik a szociális kiadásokat, növekszik a nyugdíjkorhatár, elvesztik értéküket a különféle szociális támogatások. Szociális-e…
V/895 Utunk a szociális Európába
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Csak hogy világossá tegyem a helyzetet, azt a mondást szeretném idézni, hogy nem lehet mindig megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet, amikor lehet és ahogy lehet. Biztos vagyok benne, hogy ennek a rendszernek ebbe az irányba kell tovább…
H/957 A Magyar Állandó Értekezlet megalakulásához kapcsolódó feladatokról
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Gondolom, senkinek sem okozok meglepetést, ha a Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében a javaslat támogatásáról számolok be. Az érvek elhangzottak. Elhangzottak az előterjesztő részéről (Hangosítási hiba.), elhangzottak az államtitkár…
T/855 A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről
DR. SURJÁN LÁSZLÓ, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: (A képviselő mikrofonja nem működik.) Köszönöm a szót, elnök úr. Az egészségügyi bizottság is megtárgyalta az előttünk fekvő törvényjavaslatot, és véleményét a következő gondolatok alapján fogalmazta meg, illetve hozta meg. (A képvi…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
DR. SURJÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja ezt a törvénytervezetet 1997-es formájában is támogatta, most is támogatja. Ezzel be is fejezhetném mondanivalómat, de engedjék meg, hogy néhány gond…
T/256 A Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez történő csatlakozásáról és a Szerződés szövegének kihirdetéséről. (NATO)
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a vezérszónoki körben meg az azt követő néhány felszólalásban minden lényeges politikai gondolat előkerült. Hogy mégis bátorkodom az önök idejét erre a nagyon-nagyon fontos és nagyon érdekes terület…
H/554 A gyermekgondozási díj intézményének ismételt bevezetéséről
DR. SURJÁN LÁSZLÓ, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A pontosság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy Koltai Ildikó berekedt, s ezért nem tudja ellátni a bizottsági előadói tisztet. Gondolom, senki nem sértődik meg azért, hogy átvállaltam tőle a bizottság többs…
H/554 A gyermekgondozási díj intézményének ismételt bevezetéséről
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány megjegyzést szeretnék tenni. Azért, mert valaki nem ért valamit, attól még nem biztos, hogy az illető dolog értelmetlen. (Taps és derültség a kormánypárti padsorokban.) Ez az egyik megjegyzésem. Állandóan azt hallottuk, hogy nem értjük, h…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Keller László képviselőtársam felszólalásának volt egy eleme, amely valójában megadja a választ mindazokra a problémákra, amelyeket ő felvetett. Nevezetesen: megítélésem szerint az eredeti törvénytervezetben valóban van egy koherenciazavar, nem…
I/541 Megállíthatók-e a részleges kórház-privatizáció során kialakult káros folyamatok?
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! A Fidesz-Magyar Polgári Párt választási programja, majd az erre épülő kormányprogram egyértelműen állást foglalt arról, hogy a járóbeteg-ellátás területén az eddigi funkcionális privatizáció helyett támogatjuk ennek a szolgáltatásna…
I/541 Megállíthatók-e a részleges kórház-privatizáció során kialakult káros folyamatok?
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Azt hiszem, mind az én kérdésemből, mind a miniszter úr válaszából kitűnt, hogy egyikünk sincs az ésszerű privatizáció ellen. Ezzel a folyamattal olyan energiák szabadíthatók fel, amelyek a magyar egészségügy számára haszonnal járnak. Nem szeretnénk azonb…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt reméltem, mert az előbbi pillanatokban Nagy Sándor képviselőtársam még itt volt (Közbeszólások: Itt van! - Dr. Nagy Sándor a terem bejáratánál levő függönynél áll.), hogy neki tudom elmondani - itt van még - azt, amit szeretnék. A köv…
T/331 A családok támogatásáról
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Ezt a vitát, ha jól számolom, idestova harmadszor folytatjuk le a Ház falai között: nyáron egyszer már lezajlott, az általános vita folyamán még egyszer nekimentünk, s most itt, a részletes vitában - házszabályszerű…
T/331 A családok támogatásáról
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Elnézést kérek, beakadt ez a mikrofon. Kedves Képviselőtársam! Sok új képviselő van a parlamentben, tessék szíves lenni megnézni, az ajánlás nem tartalmazza a pártállást; nagyon sok fideszes indíttatású módosító indítvány van ebből az ötven-egynéhány, asztalon lévő módosí…
T/331 A családok támogatásáról
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Farkas Imre képviselőtársam hozzászólása alatt nyomtam meg a gombot, és csak nagyon röviden szeretnék reagálni. Hajdanában, amikor még működött a korábbi szociális rendszer, akkor is az volt a helyzet, hogy a nem kereső, de a családi pótlékból kinövő gy…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Csak egy perc. Én örültem volna, hogyha végighallgatja a képviselő úr mondanivalóját, mert lehet, hogy az úgy folytatódott volna, hogy a vitát le lehetne zárni, de módosító indítványokkal később álljunk elő. Azt hiszem, ez az egész Ház ügyét előbbre viszi, s az…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Először szeretnék visszamenni az átlagbérekkel kapcsolatos okfejtésre. Valóban az a helyzet, hogy azok a számok, amiket miniszter úr mondott, bruttó számok a dolog természetét tekintve. Egy olyan aspektust szeretnék felemlíteni, ami ebben a…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): (A képviselő mikrofonja nincs bekapcsolva.) Előbb-utóbb meglesz!