61 felszólalás
T/18207 Egyes élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos törvények módosításáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! A mezőgazdasági bizottság november 17-én megtárgyalta a T/18207. számú törvényjavaslatot, és valóban így van, ahogy az előttem felszólaló mondta, 13 i…
T/16388 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdasági bizottság 2005. június 6-án megtárgyalta a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény…
H/15853 Az élelmiszerbiztonsági ellenőrzés hatékonyságának növeléséről
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy ritka konszenzus előzte meg ennek az országgyűlési határozati javaslatnak a kidolgozását, hiszen egy kicsit, hogy így mondjam, éreztük azt, hogy tenni kell, mert olyan események zajlottak le az elmú…
T/15265 A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény és az azzal összefüggő egyes ágazati törvények módosításáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Úgy, ahogy az előttem felszólaló elmondta, valóban, a mezőgazdasági bizottság március 23-án tárgyalta ezt a törvényjavaslatot, és a kisebbségi vélemény me…
T/15265 A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény és az azzal összefüggő egyes ágazati törvények módosításáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én a bizottsági vélemény ismertetésében elmondtam néhány gondolatot, de hogy lássák, hogy például milyen hiányosságai vannak ennek a törvényjavaslatnak, én egyetlenegyre hívnám fel…
T/15265 A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény és az azzal összefüggő egyes ágazati törvények módosításáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Mi ellenben el tudjuk fogadni ezt az indítványt, két okból kifolyólag. Az egyik, mert magam is megdöbbentem azon, hogy itt az általános vita, mondjuk, fél 1-kor, 1 órakor véget ér, és a holnapi napon már a módosító indítványokról a mezőgazdasági bizo…
T/10021 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mezőgazdasági bizottságban valóban vita volt, miután 2004. május 4-én megtárgyalta a T/10021. számú, állattenyésztésről szóló törvényjavaslatot, de a vita lényeg…
T/10021 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Ha Kis Zoltán képviselőtársam azt mondta, hogy 93-ban arról folyt a vita, hogy mennyivel előzi meg korát az akkori állattenyésztési törvény, én most azt mondom, hogy ez, amit elővettünk,…
T/5833 Egyes földművelésügyi ágazati törvények módosításáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy kicsit plasztikusan kezdeném, hiszen agrártörvényekről, azon belül is vadászati törvényről van szó. A mezőgazdasági bizottságban előfordult, hogy a nyúl hátrafordult, hiszen oly…
T/5832 Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény módosításáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bevallom őszintén, amikor megkaptam ezt a törvényjavaslatot, és megkezdődött a vitája a mezőgazdasági bizottságban, én magam megdöbbentem. Megdöbbentem azon, hogy egy ilyen komoly témáról, mint a s…
H/4177 Az iskolai tejfogyasztás "Igyál tejet" programjáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár konszenzussal fogadtuk el ezt az országgyűlési határozati javaslatot, és így ide kerülhetett ma esti utolsó napirendi pontként, néhány dolgot azért el kell mondani. Talán beszélni kell arról, h…
H/4177 Az iskolai tejfogyasztás "Igyál tejet" programjáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem akarok polémiát folytatni, és nem is azt vitatom, államtitkár úr, hogy mikor szűnt meg, de azért legyünk őszinték: volt másfél év, újra lehetett volna indítani, szabályosan, ha nem volt szabályos. Ez az egyik dolog. A másik dolog az, hogy a tejfe…
T/4928 Az élelmiszerekről
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnöki Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon fontos törvénytervezet van előttünk, talán azt mondanám, hogy az egyik legfontosabb törvénytervezet. Azért a legfontosabb törvénytervezet számunkra, mert a mindennapi cselekvésünk egyik tárgyá…
T/5023 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről, és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az idő előrehaladtára való tekintettel tényleg csak néhány gondolatot szeretnék elmondani. Délután az egyik képviselőtársam szájából elhangzott egy kérdés a miniszter úrhoz, amely pontosan erről sz…
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Azt gondolom, hogy itt majdnem minden előadó elmondja azt, hogy csatavesztés volt-e, vagy nem. Én azt mondom, hogy nem volt vesztés, mert csata sem volt. Azért nem volt, tisztelt hölgyeim és uraim, mert az…
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Én csak azért válaszolok, mert megszólíttattam, egyébként nem volt indokom. Hogy mi mit csináltunk? Csak két témakörről mondanék valamit Gőgös Zoltánnak. Volt állat-egészségügyi törvény 2001-ben? Volt. Meghatároztuk, 66 darab kísérő rendele…
T/2112 Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény és a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Én magam Glattfelder Bélával adtam be egy módosító indítványt a törvény 6. §-ához. Mivel az Alkotmánybíróság döntése alapján a vadászkamarákban a kötelező tagság nem lett kötelező, de egyben utasította a vadászkamaráka…
T/1870 Az agrárpiaci rendtartásról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Érdeklődéssel vártam az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény megjelenését és az ebben leírtakat. Bár csalódnom kellett, hiszen az eredeti törvényt már a múlt évre ígérték, és mivel a múlt év helyett csak ebben az évbe…
T/1870 Az agrárpiaci rendtartásról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek. Azt hiszem, ennél a törvénynél is - ki merem mondani - egy finom csapdahelyzet van, és megmondom azt is, hogy mi. Mi egyszerűen gyártjuk a törvényeket, tisztelt képviselőtársaim, mint jogalkotók, de sajnos a jogk…
T/2112 Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény és a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Alkotmánybíróság, döntése alapján kimondta, hogy a vadászkamarában a kötelező kamarai tagság eltörlésre kerül, és felkérte az Országgyűlést, hogy záros határidőn belül módosítsa a vadászkamaráról szóló törvényt, amelyben re…
A/1829 Tisztes termelési kvóták az agráriumban?
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Kovács László külügyminiszter úr a múlt héten a következőket mondta: "Az agráriumban tisztes termelési kvótákhoz jutottunk, a magyar agrárium nem vesztese, hanem egyik nyertese lesz a csatlakozásnak." Nos, ha én a magyar gazdák szemével nézem a…
A/1829 Tisztes termelési kvóták az agráriumban?
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! A mai Világgazdaságban főcímben szerepel: "Agrárium: nincs hurráhangulat". Szeretném idézni a Magyar Állattenyésztők Szövetsége képviseletében Demeter Jánost: "Csak azok tudnak majd húshasznú marhát tartani, akik támogat…
I/1299 Sovány malac a mezőgazdaságnak, avagy mivel etet a szocialista költségvetés?
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Vége van a választási kampányoknak, a nagy ígérgetések, pontosabban mondva: a nagyotmondások ideje lejárt. A kormány benyújtotta a költségvetés tervezetét. A számokból minden magyar mezőgazdaságból élő lát…
I/1299 Sovány malac a mezőgazdaságnak, avagy mivel etet a szocialista költségvetés?
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Én kívánok válaszolni. Tisztelt Miniszter Úr! Ön nem igazán válaszol a kérdésekre. Ön gyenge nyilatkozatban, hiszen október 30-án azt mondta, hogy 20 százalékkal emelkedik a költségvetés, november 2-án azt mondta, hogy 14 százalékkal emelkedik, ehhez képest 66 milliá…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság 2002. szeptember 30-án tárgyalta meg a 2003. évi adókról szóló törvényjavaslatot, és mondhatnám én is azt,…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdasági bizottság - ahogy az előttem szóló is elmondta - szeptember 11-én megtárgyalta a 2001-es zárszámadási törvényt és az Állami Számvev…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Figyelvén a vitát, mint mezőgazdasági bizottsági tag szeretném elmondani, hogy aki elolvasta a részletes vitáról szóló jegyzőkönyveket, észrevehette, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt mezőgazdasági bizottsági tagjai - tiszte…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A mezőgazdasági bizottság 2002. június 18-án megtárgyalta a Nemzeti Földalapról szóló T/286. számú törvényjavaslatot. A bizottsági ülésen számos aggály f…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Elég sokat vártam, és szinte lenne egy javaslatom, hogy tévéközvetítés után meg lehetne rendezni esetleg egy új napirendet, az Orosz-Pap János napirendet, de, mondom, tévéközvetítés után, azonba…
K/4703 Gyógyszerek a kukában?
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A patikák nem vehetik át a háztartásokban felhalmozódott lejárt szavatosságú gyógyszereket, mert ezt a gyakorlatot tavaly az országos tiszti főgyógyszerész letiltotta. A veszélyes hulladéknak minősülő patikaszerek b…