724 felszólalás
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm. Józsa képviselőtársam említette a jóléti kiadások csökkentését és a gyógyszerkassza kiüresítését. Én szeretném még egy olyan veszteségre felhívni a figyelmet, amelyet ez alkalommal a költségvetés vitájában, illetve az azt követő szavazásokban lehetőség lenne megja…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bármilyen szép szólamokat is hallhattunk az imént a munkahelyek védelméről, én a napirend előttimben azzal szeretnék foglalkozni, amit a kormánypártok az elmúlt két évben letettek az asztalra, és ez pedig az új munka tör…
T/7678 Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzéki pártok több okból sem támogatták a törvénymódosító javaslatot a foglalkoztatási és munkaügyi bizottságban. Először is teljesen méltatla…
T/7678 Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a szóban forgó törvénynek a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvényt érintő módosításairól szeretnék részleteiben beszélni. Az indoklás szerint a törvény módosítása a végrehajtás során szerzet…
A/7696 Miért a legkiszolgáltatottabbakkal számolnak le újra és újra a kormánypártok?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos ezt a szót, hogy kiszolgáltatottság és a legkiszolgáltatottabbnak lenni ebben az országban, egyre többen tanulják meg Magyarországon. Mély döbbenettel olvastuk a pénteken beterjesztett szociális salátatörvény tervez…
A/7696 Miért a legkiszolgáltatottabbakkal számolnak le újra és újra a kormánypártok?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm. Államtitkár úr, lehet, hogy egészen egyszerűen azért nem jelentkeztek, mert nem tudtak róla, ugyanis a korábbi gyakorlattól eltérően nekik maguknak kellett észrevenni azt, hogy egy ilyenfajta eljárásrendet hoztak létre a számukra. Nézze, én szívesen használom azt…
V/7270 Az Orbán-kormány két éve
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Navracsics miniszter úrnak igaza van abban, hogy a magyar emberek szegények. A probléma az, hogy ha önökön múlik, tisztelt kormánypártiak, akkor azok is fognak maradni. (Zaj a Fidesz padsoraiból.) Orbán Viktor és Matolcs…
K/7479 Mit tesz a kormány azért, hogy itthon maradjanak a fiatalok?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Semmi nem minősíti hitelesebben azt, hogy az ország mit gondol a Fidesz kormányzati teljesítményéről, mint az, hogy a fiataljaink fele külföldön képzeli el a jövőjét. Az is tanulságos, hogy a kor…
T/7415 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat 85. § (7) bekezdéséhez javasoltunk módosításokat. Az egyik konkrétan a közfoglalkoztatásban dolgozó emberek érdekeit szolgálná. Én a magam részéről ezer okot látnék arra, hogy a közfoglalkoztatási törvé…
T/7415 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bertha Szilvia képviselőtársam nyomán én is hangsúlyoznám a 39. § (8) bekezdésének a fontosságát, amelyre mi is módosító javaslatot nyújtottunk be. Ugyanis láthatóan a törvény most visszatérne egy 2007. január 1-je előtt…
H/7429 Országos népszavazásról (Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni?) H/7430 Országos népszavazásról (Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség továbbra
DR. SZÉL BERNADETT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! "Elég a kiszolgáltatottságból!" Ez volt a népszavazási kezdeményezésünk jelszava. Hangsúlyozom azt a szót, hogy kezdeményezésünk, mert az LMP volt az a párt, amely Magyarországnak ebben a sö…
H/7429 Országos népszavazásról (Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni?) H/7430 Országos népszavazásról (Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség továbbra
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Czomba Sándor államtitkár urat idézem, azt mondta, hogy veszíteni emelt fővel kell. De kérem szépen, itt nem mi veszítünk, hanem az ország veszít, és ez egy nagyon nagy különbség! Ha önök azt állatják, hogy azok az ember…
H/7429 Országos népszavazásról (Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni?) H/7430 Országos népszavazásról (Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség továbbra
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Hát igen, az önök számára ez erről szól, számunkra viszont arról szól, hogy elég bátor-e a kormány és a parlament ahhoz, hogy bevállaljon egy valós nemzeti konzultációt. Mert amikor odamegyünk és megkérdezzük, hogy te, kedves állampolgár mit szeretnél, ez a nemzeti konzultá…
T/7415 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról
DR. SZÉL BERNADETT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Semmi gond, elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A július 1-jén hatályba lépő új munkajogi kódex átmeneti rendelkezéseit június 1-jén benyújtani több mint rossz kormányzásból eredő hiba. A törvények végrehajtásáért felelős korm…
A/7328 Kik jártak már megint jól valójában?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma már látszik, hogy milyen hibákat követett el a kormány a béren kívüli juttatások rendszerének átalakításakor. Ezek eredménye a felhasználói szempontok háttérbe kerülése, átláthatatlan lobbiérdekek mentén kiala…
A/7328 Kik jártak már megint jól valójában?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Hát, nem csodálom, tisztelt államtitkár úr, hogy két percet szánt a SZÉP-kártyára és egy percet pedig az Erzsébet-kártyára, mert úgy látszik, ön is elismeri azt, hogy az Erzsébet-kártya úgy, ahogy van, tragikus, főleg a rászorulók számára ebben az országban. Az alapvetéseke…
T/6344 Egyes törvényeknek a 2010/18/EU irányelv átültetése érdekében a szülői szabadság kötelező megosztásához szükséges módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Joggal számítunk a kormánypártok támogatására, de legalábbis a vitában való érdemi részvételükre Ertsey Katalin képviselőtársam indítványa kapcsán, hiszen minden mértékadó nemzetközi és magyar tudományos kutatás a szülők osztot…
I/7191 Mit kíván tenni a Belügyminiszter úr, hogy ne lehessen rabszolga módon dolgoztatni a Start-közmunkásokat a helyi döbrögik kénye-kedvére?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Tisztelt Államtitkár Úr! A foglalkozatási és munkaügyi bizottság tagjaként figyelemmel kísérem a közmunkaprogramok megvalósulásának körülményeit. Információkat gyűjtök, adatokat kérek, és ha valami visszásságot tapasztalok, akkor önökhöz fordulok - általában nem járok siker…
I/7191 Mit kíván tenni a Belügyminiszter úr, hogy ne lehessen rabszolga módon dolgoztatni a Start-közmunkásokat a helyi döbrögik kénye-kedvére?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót. Válaszolni és érdemben válaszolni két különböző dolog. (Zaj. - Az elnök csenget.) Sajátos módon ön rendszerint nem tud érdemben válaszolni. Számomra ezt most is így történt. (Taps az LMP padsoraiból.) Nem tudom elfogadni a válaszát. Egyrészt szeretném megké…
A/7048 Emberi erőforrásnak tekinti-e a Kormány valójában a megváltozott munkaképességűeket?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian látjuk, hogy egyre nehezebb helyzetben vannak a megváltozott munkaképességű emberek ma Magyarországon. A kormány az első Széll Kálmán-tervtől kezdődően azt a látszatot kelti, mintha c…
A/7048 Emberi erőforrásnak tekinti-e a Kormány valójában a megváltozott munkaképességűeket?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Ígérem, hogy tartani fogom az időt. Nagyon sajnálom, hogy nem kaptam választ arra a kérdésre, amit feltettem, és ön, tisztelt államtitkár úr, a bértámogatásról egy szót sem beszélt az elmúlt két percben. Még egyszer felhívom rá a figyelmét, hogy itt 30 e…
A/6789 Miért mondott le a kormány a zöld munkahelyteremtésről?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Igen, köszönöm, elfogadom. A kormány szereti emlegetni, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet fog teremteni. Ez, ahogy elnézünk Magyarországot, sajnos nem fog sikerülni, pedig van olyan ország, ahol ez igenis lehetséges. Németországban konkrétan a zöldenergia-iparban egym…
A/6789 Miért mondott le a kormány a zöld munkahelyteremtésről?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Az LMP nagyon boldogan támogatná azokat a kezdeményezéseket, amelyek valóban a megújuló energiák térnyerését segítenék elő, de azzal, hogy önök előírtak egy olyan energiastratégiát, amelyben utolsó helyre tették a megújulókat, világossá tették mindenki számára azt, hogy önö…
I/6667 Természetkárosítás közpénzből finanszírozott, ésszerűtlen közmunkával?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A kormány folyamatosan azzal büszkélkedik, hogy nő a foglalkoztatás Magyarországon. KSH-adatokra hivatkoznak, amely szerint 2010 és 2011 negyedik negyedéve között 47 ezerrel nőtt volna a munkahelye…
I/6667 Természetkárosítás közpénzből finanszírozott, ésszerűtlen közmunkával?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnos nem tudom elfogadni a választ (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: El se hisszük!), bár őszintén örülök annak, hogy Tállai államtitkár úrnak sikerült megfejtenie a kérdést, már csak a megoldást meg a választ szerettem volna hallani, úgyho…
A/6701 Miért nem valódi megoldások kidolgozására kéri fel minisztereit a kormányfő?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Aggódva figyelem, hogy a jelek szerint a kormány újabb kétséges intézkedésre készül, amelynek könnyen a családok, kiváltképpen a nélkülöző családok lehetnek a kárvallottjai. Jelenleg fontolgatják ugyanis a családi pótlék, va…
A/6701 Miért nem valódi megoldások kidolgozására kéri fel minisztereit a kormányfő?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm szépen a választ, miniszter úr. Nagyon örülök neki, hogy azt hallom, hogy önök megvalósíthatósági tanulmányt készülnek írni. Bízom benne, hogy a többi hasonló kaliberű kormányzati intézkedéssel kapcsolatban is egy ilyen életpályát fognak majd megvalósítani, legaláb…
T/6320 A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Előttünk fekszik a szövetkezetekről, illetékekről és a közfoglalkoztatásról szóló jogszabályokat módosító törvényjavaslat. Ahogy mi látjuk, a kormány célja egy új szövetkezeti forma létrehozásán és elterjesztésén keresztül a…
T/6153 Az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget... (A mikrofon nem működik.)
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
DR. SZÉL BERNADETT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő személyszállítási törvénytervezet kétségkívül előreviszi az egységes közösségi közlekedés keretszabályozásának ügyét. Véleményünk szerint azonban a törvény jelenlegi formáj…