14 799 felszólalás
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy elsősorban megjelöljem azokat a szakaszokat, amikhez szólni kívánok. Nagy vita volt ugyanis a fenntartható fejlődés bizottságban valamennyi módosító szakaszról. És azért is szólok…
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést kérek képviselőtársaimtól és elnök úrtól, nem szeretnék visszaélni a türelmükkel. Aradszki képviselőtársamra, akit én szintén rendkívüli módon tisztelek, szeretnék annyiban reagálni, hogy önmagában a megállapodás nagyon jól kidolgozv…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A kétperces felszólalásomban egyetlenegy dologra szeretnék utalni, ez pedig a NAV-os történet. Képviselőtársaim, a KTI nevében Ivády Gáborral mi beadtunk egy országgyűlési határozati javaslatot, ami pontosan azt cél…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy három módosító javaslathoz szóljak itt a megnyitott ismételt részletes vitában. Részben az ajánlás 7. pontjában, részben a kiegészítő ajánlás 15/1. pontjában, illetőleg a kiegészítő ajánl…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr, államtitkár úr! Államtitkár úr, ha megengedi, a kétperces felszólalása egy újabb megszólalásra sarkallt. Hiszen én magam ugye arról szóltam, hogy a neoliberális gazdaságpolitika csődöt mondott, és itt az unortodoxiának nevezett, valami…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Én magam is tehetnék különböző megjegyzéseket arra, hogy milyennek tekinthető ez a költségvetés. Mondhatnám azt, hogy ez az önámítás költségvetése, de mondhatnám azt is, hogy szerencsésebb lett volna sávok…
T/11206 A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Most az államtitkár úr megszólalására nyilván azt mondhatnám, hogy sem megerősíteni, sem cáfolni a bizottsági elnöki szerepkört taglaló mondatait nem kívánom. De ha megengedik, nem erről szólnék, han…
T/11206 A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Visszatérve az előző gondolatmenetre, én azt gondolom, nem az az áldemokratikus, ha valaki azt követeli, hogy egy állítással szemben egy másik állítás; ha szemben áll, akkor abban legalább tudja azt, hogy mi az indoka…
J/9805 A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a Kormány általi felülvizsgálatáról szóló 55/2011. (VI. 29.) OGY határozat alapján lefolytatott vizsgálat eredményeiről H/10534 A privatizációs szerződések környezetvédel
DR. SZILI KATALIN (független): Államtitkár Asszony! Elnök Úr! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy egészen más aspektusból szóljak hozzá ehhez a vitához, amit megtettem már az elmúlt időszakban akkor is, amikor egyébként az eredeti országgyűlési határozati javaslat vitája volt. De mielőtt ezt me…
T/10329 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
DR. SZILI KATALIN, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Szeretném elöljáróban is leszögezni, hogy a fenntartható fejlődés bizottsága az általános vitára való alkalmasságát az államtitkár úr által is vázolt T/10329. számú törvény…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
DR. SZILI KATALIN, a fenntartható fejlődés bizottságának elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az elmúlt hetekben folytatott vitának nyilván nem vállalva azt, hogy minden egyes elemére reagáljak, de valamilyen összefoglalóját próbáljam meg a…
J/9399 A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról H/10097 A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy én magam is hozzájáruljak ehhez a vitához néhány gondolattal. Nemcsak azért, mert a nemzeti összetartozás bizottságának a tagja vagyok, hanem azért is, mert itt sokan, sokféle irányból köze…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
DR. SZILI KATALIN (független): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Ha megengedi, képviselő asszony, akkor nyilván az előterjesztőként - hiszen képviselőtársaimmal együtt terjesztettük a parlament elé ezt a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács által elfogadott dokumentumot - azért szeretnék…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Nem szeretnék igazán visszaélni a türelmükkel, csak azt gondolom, már az is egyáltalán eredmény, hogy itt, ebben a Házban, itt, ebben az ülésteremben erről beszélhetünk. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, visszaemlékeznek-e, az…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm szépen. Elnök úrnak csak jó munkát kívánok éjszakára. Igyekszem csak egy kétpercesben reagálni. Államtitkár úr a rendkívül impresszív beszédét a civilek tevékenységére vonatkozó minősítésével teljes egészében agyoncsapta. Ne haragudjon, de ezt politikusként és…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülnék, ha visszaterelnénk a vitánkat abba a mederbe, ami gyakorlatilag ennek a keretstratégiának a vitáját jelenti. Tudom, ez az a tárgy, amelybe minden beletartozik, de most teljes egészébe…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
DR. SZILI KATALIN (független), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm képviselőtársaimnak és a Fenntartható Fejlődés Nemzeti Tanácsának azt, hogy én kaptam lehetőséget arra, hogy ennek a mai országgyűlési határozati javaslatunknak az el…
T/9062 A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm a szót. Elnök Úr, Államtitkár Úr, Képviselőtársaim! Ebben a vitaszakaszban a 7. és a 8. módosító indítványokról szeretnék szólni, harmóniában azzal is, amit az általános vitában elmondtam ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, hiszen Szabó Vilmos képviselőtá…
T/9062 A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról
DR. SZILI KATALIN (független): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Engedjék meg képviselőtársaim, hogy én ott folytassam, ahol képviselőtársam befejezte. Egy egészen más aspektusból szeretném a harmóniát megteremteni abban, ami a célját szolgálta önmagában ennek a módosításnak, egyrészt a te…
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
DR. SZILI KATALIN (független): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Engedjék meg, hogy a módosító indítványomat magam is indokoljam. Megjegyzem, képviselőtársam elmondta, valóban egy héttel ezelőtt egy elég hosszas vitát folytattunk le, de tekintettel arra, hogy módosító indítványomb…
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
DR. SZILI KATALIN (független): Elnök Úr! Képviselőtársam! Köszönöm az ismételt lehetőséget. Két dologra szeretnék reflektálni. Egyrészt Lendvai Ildikó képviselő asszonytól elhangzott, hogy jobb lenne egy nap. Valóban, meg kell hogy mondjam, hogy a nemzeti összetartozás bizottságában is lefolyt egy i…
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
DR. SZILI KATALIN (független): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy a nemzeti összetartozás bizottsága tagjaként, alelnökeként is néhány gondolattal magam is hozzájáruljak képviselő úr országgyűlési határozattervezetének a vitájához. Azt gondolom, hogy mindannyia…
H/8787 A magyarországi németek elhurcolásának emléknapjáról
DR. SZILI KATALIN (független): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Hadd folytassam én is egy 65 évvel ezelőtti krónikákban található történettel vagy sorokkal, ahogy ezt képviselőtársam tette. Idézem: "A vonat egész éjszaka itt állt, még itt vannak. Megint vittünk ki nekik meleg kávét. A vagonok előtt tábor…
T/8132 A természetes személyek csődhelyzetének rendezési eljárásáról
DR. SZILI KATALIN (független): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Én is néhány percre illő tisztelettel kérem a figyelmüket a természetes személyek csődvédelmének eljárásáról szóló, általam augusztus 8-án benyújtott T/8132. számú javaslat tárgyában. Mielőtt felszólalásomat elkezdeném, engedjék meg, hogy 20…
T/8132 A természetes személyek csődhelyzetének rendezési eljárásáról
DR. SZILI KATALIN (független): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Három reflexiót szeretnék tenni. Az egyik, hogy én nem frakciót kerestem meg, három hónapja nyújtottam be a parlamentnek ezt a törvényt; feltételezem, hogy önök nagyon jól ismerik azt, miről szól ez a kezdeményezés. Meg kell hogy mondjam önö…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Meg kell hogy mondjam önöknek, hogy az előttem felszólaló képviselőtársam és az utánam felszólaló képviselőtársam módosító indítványait is látva azt gondolom, hogy az én felszólalásom nem nagyon fog…
T/8405 A választási eljárásról
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Lehet ennek a törvénynek a vizsgálatában politikai és szakmapolitikai szempontokat is említeni, és én illő tisztelettel kérem két percre a figyelmüket, mert visszaemlékszem arra, amikor a választási törvényről szólt…
H/8100 A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a Kormány általi felülvizsgálatáról szóló 55/2011. (VI. 29.) OGY határozat módosításáról
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az az egy módosító indítvány általam jegyzett a H/8100-as előterjesztéshez, tekintettel arra, hogy az elmúlt esztendőben, több mint egy évvel ezelőtt, júniusban hoztunk egy határozatot, ami a sajnálatos környezeti katasztróf…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Államtitkár Urak! Engedjék meg, hogy néhány gondolattal magam is hozzájáruljak a 2013. évi költségvetés vitájához, bár megjegyzem, hogy nem lenne déj vu érzésem akkor, ha mondjuk, csak és kizárólag az lenne a jellemzője, hog…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim, engedjék meg, hogy elsősorban az országgyűlési törvényről szóljak; nyilván ennek kapcsán magam sem kerülhetem meg azt, hogy a Házszabályról néhány szót ne ejtsek. Három kérdéskör keretében szeretnék a törvény vitájához hozzá…