14 799 felszólalás
H/13456 Dr. Sümeghy Csaba országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatalunk következik. Emlékeztetem önöket, a bizottság úgy foglalt állást, hogy az Országgyűlés a képviselő úr mentelmi jogát függessze fel. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggeszti-e Sümeghy Csaba képviselő úr mentelmi jogát. Kérem, sz…
H/13498 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 20/2002. (V.16.) OGY határozat módosításáról (Alk.biz-ba: dr. Dávid Ibolyát, Eügyi bizba: Balogh Lászlót, Fogl.bizba: Pettkó Andrást, Gazd. bizba
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Ahogy képviselőtársaim a kézhez kapott javaslatban és az indokolásban is látták, nem szerepelnek a személyi javaslatban azok a képviselők, akiknek bizottsági tisztségviselői helye, illetve tagsága nem változott, de az ezekre a helyekre történő jelölés joga már más…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket ma kezdődő ülésünkön. Köszöntöm a kormány jelen lévő képviselőit, képviselőtársaimat, és köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri ma kezdődő ülésünket a médiumok nyilvánossága előtt vagy akár az internet nyilvánossága előtt.…
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése alapján a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani. A mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja. Ha megengedik, kérem ké…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Felkérem a képviselő urat, hogy kézjegyével lássa el a Vidoven Árpád jegyző úr által előkészített esküokmányt. (Megtörténik. - Az esküokmányt aláírató dr. Vidoven Árpád gratulál Nagy Andornak, és átadja az aláírt esküokmány egyik példányát. - Nagy Andornak elsőként Kuncze Gáb…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány részéről megadom a szót Hiller István nemzeti kulturális örökségvédelmi miniszter úrnak. Miniszter úr?
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Burány Sándor frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett, A múlt lezárásaö címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr. (13.20)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megköszönöm frakcióvezető-helyettes úr felszólalását. A kormány részéről megadom a szót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak. Miniszterelnök úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Varga Mihály frakcióvezető-helyettes úr, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjából, Kormányzati teendőkrőlö címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány részéről megadom a szót Katona Tamás pénzügyminisztériumi politikai államtitkár úrnak. Államtitkár úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Elnézését kérem, államtitkár úr, de félek, hogy nem lesz hallható ebben a zajban.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Fodor Gábor frakcióvezető-helyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából, A népszavazás eredményei és az Európai Unióö címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány részéről megadom a szót Kiss Péter miniszter úrnak, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek. Miniszter úr, öné a szó.
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Most megkérem Podolák György jegyző urat, ismertesse a további napirenden kívüli felszólalások sorát. Jegyző úr!
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság öt előterjesztés tárgyalása kapcsán Házszabálytól való eltérésre tett javaslatot. Először ezekről határozunk. A házbizottság a Házszabálytól való eltérésre tett javaslatot a délvidéki magyarokkal szemben a kollektív bűnösség el…
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály értelmében a határozathozatal előtt képviselőcsoportonként legfeljebb egy képviselő felszólalhat. Németh Zsolt képviselő úr, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjából jelezte, hogy szólni kíván ebben a tárgyban.…
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr, bizottsági elnök úr. Kérdezem a további képviselőcsoportokat, hogy kívánnak-e a felszólalási lehetőséggel élni. (Nincs jelentkező.) Nem kívánnak Tisztelt Képviselőtársaim! Most a döntéshozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály rendelkezései ala…
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Megkérdezem a képviselőcsoportokat, hogy kívánnak-e a határozathozatal előtt felszólalási lehetőséggel élni. (Nincs jelentkező.) Nem kívánnak. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem önöket, hogy a T/13304/2. számú javaslatnak megfelelően eltérnek-e a Házszabálytól. Kérem, szavazzanak a minősítet…
I/13280 "Politikai direkt marketing" az iskolákban - Pokorni-Aáry módra?
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság ülésén a frakciók között megállapodás született arról, hogy az előterjesztés tárgyalása során képviselői felszólalásokra ne kerüljön sor. Tisztelt Képviselőtársaim! Megkérdezem a képviselőcsoportokat, hogy kívánnak-e a hatá…
I/13280 "Politikai direkt marketing" az iskolákban - Pokorni-Aáry módra?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr interpellációjára Arató Gergely oktatási minisztériumi politikai államtitkár úr válaszol. (Moraj a Fidesz padsoraiból, hangok ugyanonnan: Jaj!) Kérem képviselőtársaimat, hogy az érzelmi kitöréseiket hagyják az üléstermen kívülre! Öné a szó, államt…
I/13280 "Politikai direkt marketing" az iskolákban - Pokorni-Aáry módra?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Tatai-Tóth András képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkár úr válaszát. Képviselő úr!
I/13278 Mikor kerül sor a 21. számú főközlekedési út 4. jelű Pásztó közigazgatási területét érintő előzési szakaszának a megépítésére, a Pásztóra bevezető út csomóponti fejlesztésére, illetve kapcsolódik-e hozzá Pásztó várost északi irányban elkerülő út m
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Képviselő úr tehát elfogadta államtitkár úr válaszát. Tisztelt Képviselőtársaim! Sisák Imre, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, interpellációt nyújtott be a gazdasági és közlekedési miniszterhez: Mikor kerül sor a 21-es számú főközlekedési út 4-es jelű, Pász…
I/13278 Mikor kerül sor a 21. számú főközlekedési út 4. jelű Pásztó közigazgatási területét érintő előzési szakaszának a megépítésére, a Pásztóra bevezető út csomóponti fejlesztésére, illetve kapcsolódik-e hozzá Pásztó várost északi irányban elkerülő út m
ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselő úr interpellációjára Gaál Gyula gazdasági és közlekedési minisztériumi politikai államtitkár úr válaszol. Államtitkár úr, öné a szó.
I/13278 Mikor kerül sor a 21. számú főközlekedési út 4. jelű Pásztó közigazgatási területét érintő előzési szakaszának a megépítésére, a Pásztóra bevezető út csomóponti fejlesztésére, illetve kapcsolódik-e hozzá Pásztó várost északi irányban elkerülő út m
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Sisák Imre képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkár úr válaszát. Képviselő úr!
I/13278 Mikor kerül sor a 21. számú főközlekedési út 4. jelű Pásztó közigazgatási területét érintő előzési szakaszának a megépítésére, a Pásztóra bevezető út csomóponti fejlesztésére, illetve kapcsolódik-e hozzá Pásztó várost északi irányban elkerülő út m
ELNÖK: Képviselő úr, elfogadja-e vagy sem?
I/13278 Mikor kerül sor a 21. számú főközlekedési út 4. jelű Pásztó közigazgatási területét érintő előzési szakaszának a megépítésére, a Pásztóra bevezető út csomóponti fejlesztésére, illetve kapcsolódik-e hozzá Pásztó várost északi irányban elkerülő út m
ELNÖK: Nem fogadja el a választ. Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát. Kérdezem tehát önöket, elfogadják-e azt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 164 igen, 111 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogad…
I/13202 Látja? Nem látja? Na látja!
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr interpellációja Katona Tamás pénzügyminisztériumi politikai államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtitkár úr.
I/13202 Látja? Nem látja? Na látja!
ELNÖK (Pohara kocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Államtitkár úr!
I/13202 Látja? Nem látja? Na látja!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Megkérdezem Fónagy János képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkár úr válaszát. Képviselő úr!
I/13202 Látja? Nem látja? Na látja!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát. Kérdezem önöket, hogy elfogadják-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 168 igen szavazattal, 115 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta az á…