681 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A deutschlandsbergi hírek úgy érkeztek meg hozzánk váratlanul, hogy talán első hallásra valamennyien abban reménykedtünk, hogy ilyen tragédia nem is következhetett be. El kellett telnie jó néhány órának, talán egy-két napnak…
T/499 A területszervezési eljárásról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A területszervezési eljárásról szóló törvényjavaslat már a benyújtásánál is - megítélésem szerint - egyfajta politikai bátorságot tükrözött, az Alkotmánybíróság 15/1998. határozata ugyanis sokkal szűk…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Házon belül, de úgy gondolom, a Házon kívül is a szélesebb közönség jól emlékszik arra, hogy 1997-ben a Független Kisgazdapárt akkori frakcióvezetője, dr. Torgyán József számos, a mezőgazdasággal kapcsolatos, mindenekelőtt a földbirtok-politikáv…
T/458 Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, nem mondok semmi újat, ha azzal kezdem ezt a rövidke kis felszólalást, hogy az adófizetés megkerülése, netán annak a teljes mellőzése olyan össznépi játék,…
P/551 Az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 50.évfordulója alkalmából
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A nyilatkozat megszületésének időpontja, 1948. december 20-a a világnak, az emberiségnek egy olyan időpontja volt, amikor éppen túl volt egy hatalmas világégésen, és a világ éppen kettészakadt. Olyan időszak volt…
T/416 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX .törvény módosításáról T/417 A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném figyelmeztetni a tisztelt Házat arra, hogy a magyar történelemben van olyan párhuzam, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A kiegyezést követő korszakban és időszakban az akkori honvédelmi törvény, az akkori fegyverkezéssel kapcsola…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a téma, amiről szólni szeretnék, nem olyan vidám, mint amilyen az előbbi volt, ezzel szemben országos jelentőségű, halaszthatatlan és rendkívüli az előbbivel ellentétben. A halál ugyanis mindig meghökkentő, akkor is, ha idősebb ember megy el, m…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A környezet- és természetvédelem általánosan elismerten az egész társadalom ügye. Ebben többnyire nincs is vita. Sőt, széles körben, pártállástól függetlenül egyetértés mutatkozik egészen addig, amíg szóba nem kerül, hogy a környezet- és természet…
H/377 Az itélőtáblák és a fellebviteli főügyészségek felállításával kapcsolatos feladatokról T/383 Az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogy itt az érvek és ellenérvek végső soron már teljes egészében elhangzottak. Az alapvető gond azonban az, hogy ezek az érvek és ellenérvek azért nem találkozhatnak, mert különböző dologról beszél a kormányoldal, és megint más do…
T/272 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Ház által most tárgyalt törvényjavaslatnak deklarált célja, hogy büntetőjogi és közigazgatási eszközökkel, azok hatékony felhasználásával biztosítson védelmet a Btk. 137. § (7) bekezdésében definiált rendkívül veszé…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyar Alföldnek évszázadok, talán évezredek óta azok a folyók, amelyek átszabdalják, áldást, de gyakran átkot is jelentenek. Most erre, ami bekövetkezett, némelyek azt mondják, hogy váratlan volt, némelyek pedig azt mondják, hogy nincs váratlan…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyar, lengyel, cseh kormányfők találkozója 1998. október 21-én ismét megnyitotta annak a lehetőségét, hogy a jelenleg csak földrajzi és időzónaegységként kezelt Közép-Európa történelmi súlyának megfelelően legyen jelen az európai politikában.…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A demokratikus választások egyik szépsége, hogy választás előtt, sőt a választás végső eredményének kihirdetéséig csupa-csupa győztes induló van. És így van ez jól, mert a választáson indulók végső eredményként, akár győznek, akár veszítenek, vala…
T/203 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII.törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vagyonátruházás után fizetendő illeték hosszú ideig az egyetlen olyan közvetlen elvonás volt, amelyet adó jellegű fizetésként értékelt a közvélemény, mindenféle elméleti megfontolástól függetlenül. Ennek megfelelően az illetéket…
V/167 Jövedelmek-közterhek-érdekegyeztetés "99" Vitanap kezdeményezés MSZP
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Nagyon röviden: a magam részéről újra és újra elolvastam a mai politikai vitanap megjelölését, címét és annak témáját. S őszinte szomorúsággal tapasztalom, hogy ellenzéki oldalról valami egészen más folyik, meggyőződésem szerint a…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, nincs hang, ha igaz... (Közbeszólások: Van!) Van. Akkor köszönöm szépen. A mi pártunkat, a Független Kisgazdapártot szeretik úgy aposztrofálni, mint az idősek, az elöregedettek pártját. Ez így ugyan nem igaz, de az tény, hogy a mi párt…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Napok óta érkeznek azok a hírek, különböző üzenetek, hogy a MOSZ, valamint segédcsapatai, mindenekelőtt a battonyai gazdajegyző, tüntetéseket kívánnak szervezni. Önmagában ez a hír talán még nem érné meg, hogy napirend előtti felszólalás tárgya le…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A független képviselők... (Derültség és közbeszólások az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) A Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja - elnézést kérek... - arra a meggyőződésre jutott, hogy valahol egy kicsit távolabb kell keresni azon sikerek - ame…
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nagyon rövid szeretnék lenni, és illő tisztelettel szeretném felhívni az igen tisztelt ellenzéki képviselők figyelmét a következőkre: nagyon jó lenne, ha a következőkben a kormányprogramról esnék szó. Fel kellene hívni a figyelmünket a következ…
T/19 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök úr! Köszönöm a szót. Írásban is és szóban is kifogás tárgyát képezte ellenzéki oldalról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megjelölés, elnevezés, sőt tartalmi oldalról is kifogásolták a minisztériumnak ezt a megnevezését. Tisztelt Ház! Azt gondolom,…
T/13 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI.törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy csak akkor van értelme hozzászólni egy ilyen rövid törvényjavaslathoz, ha az embernek van valami hozzáfűznivalója. (Derültség és moraj az MSZP padsoraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: A hosszúak…