7 350 felszólalás
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Molnár Zsolt képviselő úr, MSZP, kétperces.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Két percre szót kért Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr, Jobbik.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Közben ügyrendi jelentkezést látok. Mesterházy Attila frakcióvezető úr, MSZP.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Kétórás szünetet?
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: A Házszabály értelmében, ha jól vagyok tájékozódva - legalábbis tegnapelőtt este még így szólt a Házszabály, nem tudom, azóta változtattunk-e rajta -, frakciónként egyszer lehet kérni, és maximálisan kétórásat. A főtitkárhelyettes úr azt mondja, hogy így van. Ebben az esetben az MSZP-frakció…
T/4906 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2012. évi egységes költségvetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Javaslom a kormánypárti frakcióknak, hogy a határozatképesség helyreállítása érdekében tegyenek intézkedéseket. Nem akarok inkorrekt lenni, úgyhogy megvárom, amíg elfoglalják helyüket, de utána hosszú szavazás elé nézünk, úgyhogy szeretném kezdeni…
T/4241 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most frakciónként, illetve az első jelentkező független képviselő számára kétperces időkeretben lehetőségük van reagálni a Jobbik javaslatára. Kérdezem, hogy kíván-e valaki szólni. Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr reagál a Jobbik felvetésére, a Jobbik részéről.
T/4241 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
ELNÖK: Nem látok több bejelentkezőt. Megkérdezem Volner képviselő urat, hogy kíván-e reagálni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem. Ebben az esetben szavazhatunk. Határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e a Volner János képviselő által előterjesztett…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Az én ízlésem - az az igazság - most másképp szólna, de a főtitkár úr arról tájékoztat, hogy akkor kérdezzem meg az Országgyűlést, hogy egyetértenek-e azzal az elnöki javaslattal, amely a szavazások végére halasztaná a költségvetéssel kapcsolatos szavazásokat. (Göndör István: Ez az elfogadott…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Meghallgatjuk még az ügyrendi javaslatokat, mert ezt így, ebben a formában nem tudom feltenni szavazásra. Novák Előd képviselő úr, Jobbik, ügyrendi javaslat.
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Azért mondtam, hogy az én szám íze szerint nem feltétlenül értek egyet azzal, ahogy a főtitkár úrék - természetesen a Ház működése érdekében, hiszen nekik ez a munkájuk - megtették azt a javaslatot, hogy majd halasszuk későbbre. Ezért én, látva a reakciókat, és elnézést a főt…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatnánk munkánkat. A kormánypárti padsorokra nézek, hogy elkezdhetjük-e, mert megígértem, még várunk egy kicsit, hogy ne legyen gond a határozatképességgel a hosszú szünetet követően. (Rövid szünet.) Balla György képviselő úrra nézek, akinek megígértem, hogy még vár…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Képviselő úr, egy pillanat, közben hadd kérjem, emiatt most ne szakítsuk meg a vitát. Ezzel együtt a főtitkár úr jelzi, hogy perceken belül minden frakciónál ott lesz a javaslat. Ugye, nem kell önöket arról tájékoztatnom, hogy az elnöklő alelnök erről nem tud éppen tájékozódni, hogy fenn van-…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Rendben van.
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr, Jobbik!
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kettőperces jelentkezés, Szilágyi László képviselő úr, LMP.
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Schiffer András képviselő úr, LMP!
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces, Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr!
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Göndör István képviselő úr, normál hozzászólóként.
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Nem látok több felszólalni szándékozó képviselői jelzést, így ebben az esetben megkérdezem államtitkár urat, hogy kíván-e (Szatmáry Kristóf: Nem.), nem kíván válaszolni az elhangzott kérdésekre, megjegyzésekre. Ebben az esetben határozathozatalok következnek. Tisztelt O…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A név szerinti szavazás végéhez érkeztünk. A szavazatok összesítéséig további határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Még egy csengőt is nyomok, hogy a kintiek hallják, hogy vége a név szerintinek. Kérem, foglalják el a helyüket! Tisztelt Országgyűlés! Soron követke…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
ELNÖK: Képviselő úr, az a rossz hírem van, hogy nekem sincsen, tehát jól el fogunk beszélgetni egymással, de csak ketten figyelünk erre, úgyhogy tessék nyugodtan mondani.
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
ELNÖK: Elnézést, képviselő úr. A következő a javaslatom, hogy vegyünk komolyan a munkánkat. Egyik oldalról vegyük úgy, hogy a kormánypárti képviselők a születésnapjához gratuláltak a bekiabálással, és most pedig mostantól kezdve, egy percet visszaadva az idejéből, mert elvettük az időt mással (Solté…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
ELNÖK: A következő hozzászóló Gyüre Csaba képviselő úr, Jobbik.
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
ELNÖK: Schiffer András frakcióvezető úr!
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
ELNÖK: Kétperces szót kért Gúr Nándor képviselő úr. Öné a szó. Gúr Nándor, kétperces!
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
ELNÖK: Harangozó Tamás képviselő úr, kettőperces!
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
ELNÖK: Újabb kétperces hozzászólás, Gúr Nándor képviselő úr. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Meddig még?)
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
ELNÖK: Kétperces hozzászólás, Vadai Ágnes képviselő asszony. (Folyamatos zaj.)
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Gúr Nándor képviselő úr.