831 felszólalás
T/5205 A látvány-csapatsport támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan jogszabály van ma előttünk, amely négyötödös többséget kapott azért, hogy ma tárgyalhassuk összevontan az általános és részletes vita keretében. Én azt hiszem, hogy ez egy olyan állapo…
T/5205 A látvány-csapatsport támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szilágyi képviselő úrral sokszor szoktunk szót váltani itt sporttémáról, és tudja a véleményemet egyébként, és ismeri az elkötelezettségemet is az ügyben. Még egyszer elmondanám a korábbi döntései…
T/5205 A látvány-csapatsport támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csizi képviselőtársamnak mondanám, akivel szintén nagyon sokat szoktunk sporttémában szót váltani, hogy most azért nem egészen ez az időszak volt a téma, és egy teljesen más ügy, tehát a 2006-2010…
T/5128 A családok védelméről
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A családok védelméről szóló törvény kapcsán szerintem elengedhetetlen, hogy beszéljünk a hagyományos értelmű család funkcióiról, amelyet a szociológia sok részben tár…
T/5128 A családok védelméről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én inkább a tárgynál maradnék. Szerintem ez célravezető, és folytatnám Schiffer András gondolatait. Egészen konkrétan a szociológiai kutatások nemhogy azt mondják ki, hogy a reprodukciónak…
T/5128 A családok védelméről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előbb már utaltam arra, hogy az adókedvezmény átalakításával hogy lehetne szélesebb köröket elérni, és talán a reprodukciós mutatónkat egy kicsit javítani, illetve utaltam arra is, hogy a csalá…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Már több mint másfél éve kormányoznak, több mint másfél éve kormányoz a kétharmad, és azt gondolom, hogy ez a nagyon komoly felhatalmazás nagyon komoly várakozásokat keltett az emberekben, hisze…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Csenger-Zalán Képviselőtársam! Azzal kezdte, hogy nem nagyon talál támogatásra méltót az ellenzéki módosító indítványok között. Hadd mondjam el, hogy már volt egy kör a fejezeten kívüli javaslatok kapcsán, amit vég…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egészen rövidre zárva, hiszen kevés már az időnk: én úgy érzékelem, és konkrétan el is hangzott, hogy önök komolytalannak tartottak ellenzéki indítványokat. Erre reagáltam az előző kétpercesemben,…
H/5068 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvényben előírt egyes tartalékok felhasználásáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálattal kell mondanom Nyikos képviselőtársamnak, hogy úgy látom, a 2012-es költségvetés nem pótolja vissza ezeket az elvett forrásokat. Az egyetlen ajánlási szám alatt szereplő módosítójához…
T/4877 A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Bánki Képviselő Úr! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) A záróvita lehetőséget ad nekem, hogy elmondjam, hogy volt olyan módosító indítványunk, amely a támogatotti sorban szerepelt. Ez nem gyakori manapság, és azt hiszem, a…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Látom, nagyon örülnek neki, hogy szólásra emelkedem itt ezen a késői órán (Közbeszólás a kormánypárti sorokból: Korai!), szívesen teszem egyébként. Hadd mondjam el, hogy nagyon örülök neki, hogy ilyen intenzív vita zajlik…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ékes Józseffel és több fideszes képviselővel beszélgettem a szünetben, és igyekszem most egy ilyen higgadtabb és szakmaibb hangnemet megütni. Talán ez mindenkinek jó lesz, és rögtön mondanám a kép…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hogy nagyon cizelláltan fogalmazzak, én meg az önök politikáját illetném ezzel a számmal a népesedéspolitika tekintetében. (4.10) Azt hiszem, hogy nagyon nehéz az előterjesztésnek ezt a részét pozitív folyamatként modellezni. Azt tudjuk, hog…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Csak erre a kis polémiára talán azt tudnám mondani, hogy szerintem az általános vitában nagyjából mindent el lehet mondani, akkor szerintem az előző elnöklés során volt ez; csak technikailag mondom, mert nyilván ezért jegyezte meg a képviselő úr. Azt tudom mondani, hogy nem…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Először is szeretnék azoktól elnézést kérni, akik nyilván az előterjesztés más részeihez jöttek be, ez szintén összetett és sok részből álló. Szerintem ez is egy fontos része, csak azért mondom, mert nyilván ha leragadtunk ennél, akkor vitatkozzunk er…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Nem akarok már nagyon sokszor hozzászólni, de azért köszönöm a lehetőséget ismételten. Változatlanul nem értik a problémámat. Nem gondolom annyira nagy számnak azt, amit az egy főre jutó jövedelem fölött kell fizetni térítési díjat, ha az önkormányzat úgy gondolja. Tehát itt…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Kovács Képviselőtársam! Ezt most szerintem nem jó helyen mondta. Én azt hiszem, hogy tényleg a törvény betűjéről, szándékairól, irányairól vitázunk, én legalábbis csak arról szóltam eddig…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokszor, amikor indulatosabban vitázom, akkor valószínűleg a kétharmaduk arctalansága... (Vágó Gábor: Arcátlansága!) Így is lehet fogalmazni, de mondjuk úgy, hogy sokszor nem látunk az egyes szemé…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, és remélem, hogy ebben a körben már csak utoljára kell megszólalnom, és utána hallhatunk rendes felszólalásokat is a Fidesz soraiból. Felhívnám Földesi képviselőtársam figyelmét arra, hogy valóban megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól is…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Egészen röviden reagálnék csak egy kitételére, ami az érvelésében egy nagy ellentmondás. Nyilván nagyon sok mindent elmondott, majd fogok én is hosszabban beszélni. Önöknek az egyik alapérvük - nyilván eb…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sokadszor utoljára, de akkor még egy dolgot, mert az államtitkár úr megszólított ebben a kérdésben. Ön is tudja, hogy nagyon összetett például Borsod-Abaúj-Zemplén megye helyzete ebben a dologban. Én nem mondom azt, hogy egyébként nem volt ebben eg…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Herman képviselőtársamnak egyébként nyilvánvalóan méltányolható a szándéka, hogy azért mégiscsak igazítana ezen az előterjesztésen. Ez kormánypártiként nem mindig egyszerű, gondolom, mert velünk k…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Hát jó régóta folytatjuk ezt a vitát, szintén ezen a hosszúra nyúló ülésen, és egy olyan törvényjavaslatról, amely ugyan a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szól, de emellett egyé…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bencsik államtitkár úrnak mondanám, hogy tulajdonképpen igaza lehetne akkor, ha a bányászat csak mélyművelési ágból állna. De hát nem csak az van, merthogy egyébként a külfejtésekre nem vonatkozik az, amit ön elmondott. S…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a kései órán nyilván az első szakaszt érintő 3. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Nyilván azt szeretném elmondani ezek kapcsán, hogy nagyon fontos indítványok, hiszen alapvetően nyelvhelyességi és értelmezési k…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak annyival egészíteném ki az előttem szólót ügyrendi jelleggel, hogy szerintem helytálló volt Gúr Nándor hozzászólása, ugyanis az 1. pont alatt Kaufer Virág javaslata éppen arra utal, hogy eleve a törvény szelleme nem azt szolgálja, amiről szó v…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban tárgyalási szünetet kértünk, és végiggondoltuk a három ajánlási pont alapján, hogy mi a frakciónk álláspontja. Részint erre szeretnénk utalni, részint pedig Spaller képviselőtársamnak vála…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Reagálnék is rögtön Kara Ákosra, hogy ebből hány a négyórás foglalkoztatott. Nyilván adott a kérdés ebben a tekintetben. Nyilván én sem ragoznám túl a dolgot, de azzal kezdeném, hogy az első hozzászólásomat felülvizsgálnám. Az első hozzászólásomban…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Felszólítás érkezett a kormánypárti oldalról arra, hogy döntsük el, mit képviselünk ebben a vitában. Azt hiszem, hogy elég konzekvensen elmondtuk, hiszen a törvény céljánál, azt a tartalmával össz…