831 felszólalás
H/2566 A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításának engedélyezéséről H/2567 A 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításának engedélyezéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Gőgös Zoltán képviselőtársam a Kolontár-Devecser térségét érintő veszélyhelyzet meghosszabbításáról...
A/2500 Hogyan kíván a Kormány munkalehetőséget biztosítani a legrászorultabbaknak?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök tíz év alatt 1 millió új munkahelyet ígértek az országgyűlési választási kampányban. Eltekintenék attól, hogy nyilván nem tíz évre szokás kampányígéreteket megfogalmazni, hanem négyre, vagyis…
A/2500 Hogyan kíván a Kormány munkalehetőséget biztosítani a legrászorultabbaknak?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, az önök frakciójában sem volt osztatlan sikere a válaszának, mégpedig azért, mert nagyon nehéz ezt nekem tolmácsolnom akár Borsod megyében vagy bárkinek Kelet-Magyarországon. Ugyanis persze, hogy a másodlagos ilyen típusú foglalkozt…
T/2427 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról T/2428 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én ott folytatnám, ahol Scheiring Gábor abbahagyta, hiszen itt azért mégiscsak társadalompolitikai meg gazdaságpolitikai szempontokat egyszerre kell vizsgálni, és túl azon, hogy én azt gondolom, ez a sok száz milliárd for…
T/2451 Egyes törvényeknek a vízkárelhárítás hatékonyabbá tételével összefüggő módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök őr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A kétperces csaták valóban véget értek, és azt gondolom, hogy szakmai értelemben nagyon sok elfogadható és támogatható dolog is elhangzott ma. Ezeket én igazából nem ismételném meg, merthogy ezek…
I/2278 Milyen megszorításokat terveznek a nyugdíjrendszerben?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A nyugdíjreform végrehajtásának koncepcionális irányairól és az önök szerint szabad nyugdíjpénztár-választással összefüggő feladatokról szóló kormányhatározat szerint a kormány egyetért a nyugdíjr…
I/2278 Milyen megszorításokat terveznek a nyugdíjrendszerben?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm. Kérném, állítsa vissza az órámat. (Zaj.) Állítsa vissza az órámat, ha kérhetem, mert eltelt belőle néhány másodperc. Köszönöm szépen. (Közbeszólások a Fidesz oldaláról, köztük: A te időd lejárt.)
T/2250 A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alappal, valamint a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Hasonló névvel már több előterjesztést tárgyalt a parlament, tehát egy folyamat részesei vagyunk, egy gyors folyamaté, amelynek a politikai körülményeiről már nagyon sokat beszéltünk. Nem állhatom…
T/1923 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat december 10-én egy pénteki délutánon érkezett meg egyéni képviselői indítvány formájában, ahogy azt már megszokhattuk, Bánki Erik és Borkai Zsolt képviselőtársaink javaslata, amely tulajdonképpen egy egycsatorn…
T/1668 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A nagy figyelemre való tekintettel tulajdonképpen el szeretném mondani, hogy végül is arról van szó, hogy rosszul sikerült ellehetetleníteniük a Költségvetési Tanácsot, ezért most egy teljesen ide nem kapcsolódó jo…
T/2036 A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót és a lehetőséget, hogy akkor ezek szerint az érveimet mégiscsak elmondhatom itt a tisztelt Ház előtt. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Kérj bocsánatot!) Valóban úgy gondolom, hogy sértette a Ház méltóságát az egyébként, hogy egy ilyen súlyú k…
T/2036 A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Örülök, hogy elmondhattam az előbb álláspontomat. Lázár frakcióvezető úrnak azt tudnám mondani és mindannyiuknak, hogy tartalmilag fenntartom ezt az álláspontomat, és elnézést kérek, hogyha a Ház méltóságát megsértettem egy korábbi megnyilvánulásommal. Tényl…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vigh képviselőtársammal, ilyen futballhasonlattal azt is mondhatnám, hogy más meccset nézünk vagy más költségvetést olvastunk, mert ő nem tudom, miből olvasta ki, amit mondott. Ugyanis sajtótájékoztatót is tartottunk róla…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy öröm nekem, hogy Sebestyén képviselőtársam után szólhatok, hiszen az egyetlen Borsod megyei fideszes képviselő, aki még megtiszteli most az ülést. Beadtunk borsodi szocialista képviselőtársaimmal mintegy 80 módosító…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy Sebestyén képviselőtársamnak már nem mondhatom el azt a tényt, amivel nyilvánvalóan nem tudna vitatkozni, hogy Miskolc vagyona 8 év alatt több mint megduplázódott. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Meg az…
P/1891 A kötelező magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitában már sok minden elhangzott a nagy port kavart ötpontos politikai nyilatkozatról és az előzményeiről is. Sokan elmondták, hogy a formát sem értették ebben a formában, és nagyon kevés garanciát látnak eb…
P/1891 A kötelező magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel hölgyek, ezért nagyon durvább minősítést nem használok talán arra, de hát mondjuk, minimum valótlanságokat mondanak. Egyébként az önök hangját sem hallottam 1998 és 2002 között, amikor bármikor megváltoztathatták vo…
P/1891 A kötelező magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon nagy sikere volt Selmeczi képviselőtársamnak. Változatlanul amellett érvelnék, hogy ha valóban szabad választást kívánnak biztosítani, akkor mindenkinek biztosítania kellene a kormánynak az állami nyugdíjjogosultságot. Mondjuk, fura m…
P/1891 A kötelező magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Igyekszem tartani magam, hogy a 2. ponthoz szólok hozzá, és akkor nem nyitom föl újra ezt a vitát. Egyébként sem nagyon várhatunk válaszokat, maximum akkor, amikor már mi nem tudunk viszontválasszal élni. Ezt megsz…
T/1813 Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lefolytattuk már az általános vitáját ennek a jogszabálynak, nyilván azért vagyunk a részletes vitánál. Elmondtuk akkori aggályainkat, nyilván a terjedelme, a sokrétűsége már fenntartásokat keltett bennünk. Egyébként sok…
T/1813 Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb nem említettem meg egy módosító indítványunkat, amely az ajánlás 1. pontjában szerepel, és a 33. § f) pontját módosítaná. "Az aktív korúak ellátása iránti kérelem benyújtására a megelőző két évben az Állami Fogla…
T/1813 Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Közben megtaláltam az ajánlási számot, amelyről Talabér képviselőtársam beszélt. Én csak annyit mondanék, hogy ez egy támogatandó módosító indítvány, azt gondolom. Hadd mondjam el, hogy Szűcs Erika a dolog érdemében tett felvetést ebben a tekintetb…
T/1812 A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden indokolnék egyetlen ajánlási pontot, ez a 4. ajánlási pont. Itt a szöveg kiegészítését javasoljuk, amely pontosan így hangzik: "A közgyűlésnek a határozat meghozatalára legalább 6 hónapnak megfelelő közöskö…
T/1812 A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagy Kálmán képviselő úrral nem először beszélünk erről a problémáról, személyesen vagy ilyen típusú vitákon. Szerintem mindkét oldalnak is felelőssége, az avasiakkal és a miskolciakkal szemben is, hogy az ilyen típusú helyzeteket rendezzük. Ez a t…
T/1923 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valamiért úgy adta az élet, hogy több egymás utáni napirendhez kell hozzászólnom, és több módosító indítványom is van. Ennek a javaslatnak is lefolytattuk az általános vitáját, és azt hiszem, hogy ugyan meglepő volt, hogy…
P/1891 A kötelező magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről
DR. VARGA LÁSZLÓ, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai bizottsági ülésünkön elhangzott, hogy nagyon sok és nagyon intenzív vita zajlott a közéletben és a parlament keretei között is…
P/1891 A kötelező magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatnám ott, ahol Józsa képviselőtársam abbahagyta annyiban, hogy az egykulcsos adó bevezetése nyilvánvalóan a gazdagoknak kedvez ebben a tekintetben. Ez nyilván így van. Talabér Márta azt mondta, hogy egyszerre csinál…
P/1891 A kötelező magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Most egy újabb adalékot hallottunk, hogy a családpolitika finanszírozására kell akkor a nyugdíjakat lenyúlni. Még egyszer mondanánk, hogy az "átlépő" szót ne használják legalább, mert ez is a pofátlanságot súrolja, mert jogi nonszensszel, ak…
T/1923 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Igen sportos időben tárgyaljuk ezt a javaslatot. Mégiscsak el kell mondanom az elején, hogy ez egy picit méltatlan, hiszen péntek délután tudhattunk először erről a javaslatról, a szándékról. (1.20) Ehhez képest talán sze…
T/1923 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egészen röviden. Akkor valószínűleg volt értelme ezt a módosító indítványt megtennünk, mert szerintem világosan két dologról beszélünk, és mindkét dolognak van létjogosultsága, alapja, és mindkettő igaz. Tehát szerintem nem egymás ellen beszél…