831 felszólalás
T/5300 Egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Montenegrói Köztársaság közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A külügyi és határon túli magyarok bizottsága a múlt héten április 1-jén tartott bizottsági ülésén csakúgy, mint korábban más államok esetében, ezúttal is…
A/5130 Hogyan lehetne a felsőoktatás fair a FER nélkül?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Túl sok meglepetést nem okoztunk a nap eddigi felszólalásaiban egymásnak. Azt gondolom, mind a két oldal, a kormányoldal és az ellenzék is számokkal meglehetősen próbálja alátámasztani a saját monda…
A/5130 Hogyan lehetne a felsőoktatás fair a FER nélkül?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Annak az eldöntése talán nem az én dolgom, hogy miért gondolja ma valaki, hogy nincs szükség a felsőoktatásban hozzájárulásra, aki még '94-ben azt gondolta, hogy van szükség rá. Egy azonban biztos, hogy a korosztál…
T/4190 A pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Pártomból már két hozzászólást hallhattak a jelenlévők, mégis úgy gondoltam, hogy hozzászólok ehhez a napirendhez, ennek több oka van. Nyilván alapvetően, és ezzel nem árulok el titkot, a politikai ifjúsági szervezet jogintézmé…
T/4181 Az Európai Szabadalmi Egyezmény 2000-ben felülvizsgált szövegének kihirdetéséről T/4182 A Genfben, 2000. június 1-jén elfogadott Szabadalmi Jogi Szerződés kihirdetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bizottságunk a mai ülésén megtárgyalta az előterjesztést, és egyhangúlag elfogadásra javasolja azt a tisztelt Háznak. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon röviden beleszállnék ebbe a polémiába, ami a megyei önkormányzatok kapcsán kialakult. Molnár képviselőtársam, tényleg azt gondolom, jobbító szándékkal tette meg észrevételét, és hadd tegyem meg én is második ciklusban me…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon köszönöm azoknak a kevésbé kameraérzékeny képviselőtársaimnak, akik még a késő esti órán meghallgatják a hozzászólásomat.
T/3896 A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) kihirdetéséről szóló 1979. évi 19. törvényerejű rendelet módosításáról, valamint az ADR "A" és "B" Melléklete 2007. évi módosításainak és kiegészítéseinek kihirdetésé
DR. VARGA LÁSZLÓ, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Bizottságunk a mai ülésén megtárgyalta az előterjesztést, és mindenféle vita nélkül egyhangúlag támogatta azt. Köszönöm szépen.
T/3605 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Moldovai Köztársaság Kormánya között a Moldovai Köztársaságnak a Magyar Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között kötött kétoldalú szerződésekben való utódlásáról szóló, Budapesten, 2005
DR. VARGA LÁSZLÓ, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bizottságunk megtárgyalta az előterjesztést, és minden különösebb vita és egyet nem értés nélkül támogatásra és elfogadásra javasolja a tisztelt Háznak. Köszönöm szépen. (Taps a korm…
V/3077 Egy éves az őszödi beszéd
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az őszödi beszéd első évfordulójára időzítve nemcsak a tavaly szeptemberben megismert, finoman szólva is koncepciózusan vágott részletek ismétlése kezdődött el, hanem az őszödi beszéd rehabilitálása is. Ez a beszéd ugyanis a rendszerv…
V/3077 Egy éves az őszödi beszéd
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban, kicsit kötöttebb műfaj volt, amit az előbb elmondtam, annak a reményében egyébként, hogy bár a téma ma az őszödi beszéd, de talán egy picit az érem másik oldalát is át tudjuk tekinteni. Nagyon sértett, hogy pont Vitányi Iván…
I/2957 Hogyan járul hozzá a Kormány a fiatalok tanulási tevékenységének támogatásához?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Mindenekelőtt hadd pontosítsam egy picit interpellációm címét, elsősorban az Ifjúság 2000-2006 programra, annak eredményeire, és ezeknek a nem formális tanulási tevékenységekre való hatá…
I/2957 Hogyan járul hozzá a Kormány a fiatalok tanulási tevékenységének támogatásához?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ha jól értettem a válaszát, akkor 2000-től 2006-ig ez a kormányzati ciklusokon átívelő program mintegy megduplázódott forrásokra számíthatott. És ha jól értem, jövőre ehhez az évhez képest szintén megduplázódik…
T/2841 Az Európa Tanács keretében Strasbourgban, 1989. november 16-án létrejött, a tiltott teljesítményfokozó szerek és módszerek használata elleni Egyezmény Varsóban, 2002. szeptember 12-én kelt Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A külügyi és határon túli magyarok bizottsága mai ülésén megtárgyalta a törvényjavaslatot, és 18 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett általános vitára a…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Örömteli hírről számolhatok ma be önöknek. Az európai fiatalság az Európai Unió megalakításának 50. évfordulóján ismét találkozott Rómában. Demokrataként, pártállástól függetlenül megfogalmazták az eu…
V/1931 Jövőnk esélye a gyermek
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Jómagam most találtam alkalmat arra, hogy egypár gondolatot megosszak önökkel, hiszen néha nem érzem pontosan, hogy a vitanap mit ért gyermekek alatt. Én jómagam a Magyar Köztársaságban született minden gyermeket értem alatta és azoka…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az egészségügy kérdései után jómagam a külügyi és határon túli magyarok bizottságának tagjaként az e területet érintő egyes kérdésekről beszélnék. A külügyi terület költségvetési előirányzata 48,32 milliárd forint; a tárca vezetőinek…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Itt a parlament és az ország nyilvánossága előtt szeretnék szólni a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek vezetőihez. Az együttműködésről szeretnék beszélni, pontosabban arról, hogy hogyan juthatunk el az együttműködés minimumához…
A/1109 Milyen jogintézmények segítik elő, azt hogy a fogyasztóvédelemhez kapcsolódó jogokkal már fiatal korban megismerkedhessenek a fogyasztók?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, alelnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A Fiatal Baloldal elnökeként számtalan alkalommal találtam már szembe magam azzal, hogy a fiatalok sajnos viszonylag keveset tudnak arról, hogy őket mint fogyasztókat milyen törvény vagy egyéb jogszabály adta jogok ill…
A/1109 Milyen jogintézmények segítik elő, azt hogy a fogyasztóvédelemhez kapcsolódó jogokkal már fiatal korban megismerkedhessenek a fogyasztók?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, alelnök úr. Köszönöm miniszter úr válaszát. Jómagam úgy szoktam fogalmazni, hogyha multinacionális módon szerveződik a tőke, akkor legyen nemzetközi majdan a fogyasztóvédelem is. Ezúton is szeretném felajánlani partnerségem a Fiatal Baloldal és a magam nevéb…
Az ülés napirendjének megállapítása
DR. VARGA LÁSZLÓ korjegyző: Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy Bányai Gábor, Borsos József és Lakos Imre képviselő urak kezdeményezték összeférhetetlenségük megszüntetését. A többi képviselő nemleges összeférhetetlenségi nyilatkozatot adott le, így valamennyi képviselőtársunk gyakorolh…