1 263 felszólalás
T/11564 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én az ajánlás 2. és 4. pontjáról szeretnék szólni. Ezt képviselőtársaimmal közösen, jómagam nyújtottam be, amelynek a lényege a következő. A kormány azt hirdette, azt ígérte nemzetközi szervezeteknek, és ebből a szemp…
T/11563 Egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról T/11564 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Nagyon súlyos problémák vannak a beterjesztett két javaslattal. Az első az, hogy lehetetlen és tűrhetetlen, amit a kormány ezzel művel, hiszen 1…
T/11563 Egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról T/11564 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két javaslatról beszélünk. Itt már többen szóvá tették, hogy ezen javaslatok benyújtása kapcsán súlyos mulasztásokat követett el a kormány, hiszen ameddig Magyarországon a demokrácia parlamenti demokráciaként normális…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 2008-ban az akkori kormány elindította az iskolagyümölcs-programot. Az elmúlt évben hazánkban közel száz termelői szervezet a hazai iskolák szinte mindegyikébe szállított gyümölcsöt és gyümölcslevet az iskolagyümölcs-…
T/11299 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr, de én nem ebben a kérdésben jelentkeztem, hanem Zsigó képviselő úr napirend előtti hozzászólására személyes érintettség kapcsán nyomtam meg akkor a gombot. Tudom, hogy majd akkor kerülök sorra, amikor a kérdéseknek vége lesz. Köszönöm.
Bejelentések
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Amikor Zsigó képviselő úr minősít egy olyan nyilatkozatot, amely nyilatkozat hosszabb terjedelmű volt, és feltehetően ő nem ismeri ennek teljes terjedelmét, akkor szeretnék három tényt megemlíteni. Az adott ügy kapcsán én azt mondtam, és azt…
T/10903 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan az az imént Ékes képviselő úr hozzászólásában elhangzott, a bizottságunkban egy szakmailag megalapozott, én úgy gondolom, hogy minden kr…
T/10903 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! A törvényjavaslat kapcsán, ahogyan az a bizottsági vitákból is kiviláglott, alapvető szakmai egyezés van közöttünk néhány olyan kérdésben, amit viszonylag röviden fölsorol…
T/10903 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egyetlenegy reflexiót szeretnék tenni. Miután a KDNP vezérszónokaként Seszták képviselő úr, hogy úgy mondjam, lehetségesnek tartotta azt, hogy a PSZÁF-fal és az MNB-vel kapcsolatos szervezeti változtatásokra a későbbi…
H/9310 A Gárdonyi Géza emléknapról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szocialista frakció támogatja az előterjesztést. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
T/10328 A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném leszögezni, hogy alapvetően egyetértés van közöttünk abban, hogy a benyújtott törvénymódosítás az elmúlt néhány évben bekövetkezett olyan változásokra reagál, amelyekre a beköve…
T/10220 A gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés kihirdetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szocialista frakció az adott témában kezdettől konzekvens álláspontot képviselt, mind 2011 decemberében, mind 2012 februárjában, itt az Országgyűlésben, azonos tartalommal nyilatkoztak meg kép…
A/10416 Minden tökéletes volt?
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Pintér Miniszter Úr! Miután bent van a teremben, bár nem a helyén, nyilván hallja, amit el fogunk mondani, tisztelettel köszöntöm miniszter urat is. (Zaj. - Az elnök csenget.) Miniszter Úr! Az elmúlt hétvégi történések alapján a…
T/9951 A közművezetékek adójáról szóló 2012. évi CLXVIII. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja támogatja az indítvány tárgysorozatba-vételét és általános vitájának elkezdését az Országgyűlésben. Erre három jó okunk van. Az első, ez az indítvány, amit a kormány elfogadott közműadóként,…
H/10077 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 kö
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan azt elnök úr megfogalmazta, egy ajánlási pontról szól a részletes vita, ezt az ajánlási pontot Józsa István és Göndör István képviselőtársaimmal közösen nyújtottuk be. Azért nyújtottuk be ezt az ajánlási ponto…
H/10077 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 kö
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Aradszki Képviselő Úr! Az utolsó fél percben mondott szavaira csak azt szeretném reagálni, hogy a legutóbbi vita során Hegmanné államtitkár asszony tényszerűen cáfolta az ön mostani állítását. Pontosan elmondta, hogy igenis rendelk…
H/10077 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 kö
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Aradszki képviselő úrnak igaza lehetne, ha egyetlenegy jelenlegi kormányhoz kötődő személy meghallgatására sor került volna a bizottságban, azaz nem szabotálták volna el azon személyek meghallgatását, akik a Malévvel foglalkoztak hivatalból…
H/10077 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 kö
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Örülök annak, hogy végül is Márton képviselő úr legalább itt részt vesz a vitában, mert a bizottságba nem jött el meghallgatott személyként, pedig a bizottság programjában szerepelt. Örültem volna, ha a bizottságban is láthatjuk őt. Több javaslat hangzott el…
H/10077 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 kö
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Képviselő úr, ön megint téved. A privatizációs szerződésben szereplő kötelezettségek teljesítésének számon kérése az akkori vagyonkezelő feladata volt. A vagyonkezelő ennek érdekében tett intézkedéseket. Ha megnézné rendesen azoknak a tárgyalásoknak a jegyzőkönyvét, amelyeket…
H/10077 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 kö
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Képviselő úr, súlyos tévedés, amit ön mond. A fizetésképtelenséghez nem az vezetett, hiszen a cég fizetésképtelensége úgy állt elő, hogy az Európai Bizottság által kiszabott bírságból egy fillért sem fizetett sehová sem. A fizetésképtelenség sokkal hamarabb bekövetkezett az ö…
H/10077 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 kö
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Államtitkár úr, amiket ön nekem tulajdonít, én nem mondtam egyszer sem. Ön jobban tudja nálam, mert ön az előző kormányban is szerepet játszott, amikor eldöntötték, hogy a Malévnak nem lesznek saját gépei, hanem lízingelt gépei lesznek. Ugye, erre még emléksz…
H/10077 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 kö
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Az imént félbemaradt sor: a visszaállamosítás során összesen 25,3 milliárd forint tőkeemelésre került sor, ebből 20,7 milliárd készpénzben, 4,6 milliárd követelés apportban. A készpénzes tőkeemelésből 16,8 milliárd rögtön az APEH-hez került inkasszóval, és összesen 3,9 milliá…
H/10077 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 kö
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Képviselő úr, rosszul tudja. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Már megint rosszul tudják. Amikor februárban leállították a Malévet, akkor nem azért állították le, mert beállt a fizetési kötelezettség. Nem volt fizetési kötelezettsége akkor még a Malévnek. E…
H/10077 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 kö
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kollégák! Olyat ne tulajdonítsanak nekem, amit nem mondtam. Varga képviselő úr, én nem beszéltem New Yorkról, Gruber képviselő úr, én nem mondtam azt, hogy minden jól működött. Én pontosan azt mondtam, hogy kínkeservesen, nagyon ne…
H/10077 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 kö
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Éppen ezért nem fogok beszélni az agrártámogatással kapcsolatos kérdésről, bár arról is van személyes véleményem természetesen. Képviselő Úr! Az az igazi probléma, hogy ami hasonlatot ön most elmondott, ez is engem támaszt alá. (Derültség a Fidesz soraiban…
T/10242 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Itt van a második, költségvetést módosító indítvány erre az évre. Éppen csak elmúlt két hónap, és második indítvánnyal szándékozik a kormány módosítani az éves költségvetést. Ráadásul egy olyan kérdésben, amelyben két…
T/10242 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Ha új volt és nem amortizált volt, akkor a könyv szerinti érték igen közel volt ahhoz, amennyibe került. Ennyit erről szerintem, és valóban nem érdemes tovább folytatni ezt a részét. Aradszki képviselő úr egy érdekes felvetést tett.…
T/10242 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Aradszki képviselő úr nálam jobban kell hogy tudja, mert a MOL dolgaiban tájékozottabb nálam, hogy amikor a MOL eladta ezt a bizonyos üzletágat az E.ON-nak, akkor miért is adta el. Azért adta el, mert a MOL tulajdo…
Napirend utáni felszólalások
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt év október 17-én, november 14-én, 2013. január 9-én, január 31-én, valamint február 27-én, azaz öt alkalommal fordultam a minisztériumához egy olyan kérdéssel, amely Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több vá…
J/9530 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 köz
DR. VERES JÁNOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elején szeretnék két apró megjegyzéssel kezdeni. Egyrészt, ha már a vizsgálóbizottság ennyi ideig dolgozott, akkor jó lett volna, ha Gruber képviselő úr legalább két ponton nem beszél…