704 felszólalás
T/1035 Az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Őszintén szólva, el vagyok bizonytalanodva, hogy képviselő úr nem értette-e félre ezt a napirendet, amit most tárgyalunk. Beszélt az 1. pontról, de őszintén sajnálom, képviselő úr, javaslom az ajánlás elővételét a táskából, hisze…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Igen, elnök úr, elnézést, hogy késve nyomtam meg a gombot, mert Horváth Zsolt képviselőtársam hozzászólását szeretném egy kicsit pontosítani. Hiszen a megtett 4. számú indítvány, amely ennek az ismertetett bekezdésnek az elhagyását tartalmazza, összefüggésben az összes többi…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Horváth Zsolt Képviselőtársam! Azt gondolom, hogy nagyon attraktív volt az extrém sportok felsorolása, bizonyára kiegészíthető még néhánnyal, bungee jumping és így tovább. Ebből én azért feltétlenül kivenném a munkabaleseteket és foglalkoztatá…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a hozzászólásom érdemi részére térnék, szeretném elmondani Babák képviselő úrnak, hogy egy ilyen mondat után önt valószínűleg minden úriemberklubból kigolyóznák egy életre. Amúgy, ha ezt az ön képviselőtársai,…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Képviselő Asszony és Herényi Képviselő Úr! A megoldásokban természetesen vannak köztünk véleménykülönbségek, én azonban szeretném elmondani, köszönöm, hogy legalább abban egyet tudunk érteni, hogy hol vannak a nagy problémák. Én Csáky képviselőtársamat nagyra becsül…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kereszténydemokrata képviselők vezérszónokai és részben Horváth Zsolt képviselő úr vezérszónoki hozzászólásához szeretnék csatlakozni. Mindannyian az egészségbiztosítás forrásait és annak az elköltési módját érintették. Vég…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Személyeskedő megjegyzésére, gondolom, nem kell reagálnom, az magát minősíti. Ennyit erről. Amiről szeretnék beszélni, a járulékok és a szolgáltatások kapcsolata, mert, azt gondolom, a tárgyban egy nagyon fontos rész. A rends…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Babák Képviselő Úr! Azért nem telt el hiába ez a négy és fél óra, mert ma először eljutott odáig a képviselő úr, hogy az egészségügy pénzből gazdálkodik. Már nem éltünk hiába, ha sikerült ezt a felismerést a képviselő úrban elültetni, mert…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Elnök Úr! Egy percig sem vitatom, hogy az én képviselőtársaim természetesen rendelkeznek a lovagiasság erényével, én azonban határozottan meg szoktam magam védeni, ahogy azt gondolom, hogy a képviselő úrral szemben nem védelemre szorulok, hanem arra, hogy a képviselő úrral i…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon kinek az érdekét védik képviselőtársaim - Horváth Zsolt, Babák, Soltész és Nagy Kálmán képviselő urak -, amikor azt mondják, hogy nincs szükség várólistára, és arra sincs szükség, hogy valamil…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Babák Képviselő Úr! Az önnel való polémiát a mai napra azzal szeretném bezárni, hogy ebben a parlamentben sok, tíz évvel ezelőtt egy hasonló színvonalú hozzászólásra egy másik képviselő azt válaszolta, hogy tisztelt képviselő úr, az önhöz hasonló mélységű hozzászólá…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Képviselő Asszony! Lehet, hogy a vizitdíj intézményével önök nem értenek egyet, de azért azt gondolom, hogy az egészségügy és az egészségügyi szolgáltatások nem lebegnek a levegőben, tehát az nem egy mindentől elvonatkoztatható valami csuda. Az egy nagyon is hétközn…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Képviselő Asszony! Nincs bennem semmi idegesség. Egész egyszerűen csak arra kérem, hogy ebből a fajta felsőbbségből, ebből a felsőrendűségből egy kicsit engedjen. Miért gondolja, hogy az ön érvelése pusztán azért, mert ön igaznak gondolja, rendelkezik az erkölcsössé…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Aszódi Képviselő Úr és Iván Képviselő Úr! Mindketten azt mondták, hogy ezért nem kellene a törvény címét úgy hozni, ahogy a javaslattevő, hiszen csak az egészségbiztosítási törvény módosításáról van szó. Tisztelettel emlékeztetem önöket ar…
T/1035 Az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről
DR. VOJNIK MÁRIA, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Október 26-án az egészségügyi bizottság megtárgyalta a T/1035. számon beterjesztett törvényjavaslatot az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről, és azt 13 igen, 9 nem szavaz…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista képviselők jelentős számú módosító indítványt adtak be. Az első vitaszakaszban érintett tárgyalási pontokra körülbelül a beadott indítványok 60 százaléka esik. Arra kérem képviselőtárs…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Mielőtt az ajánlásban megfogalmazott javaslatainkra térnék, engedje meg, hogy elmondjam Puskás képviselő úrnak - nagyon zavarban vagyok, mert nem szeretném, ha képviselő úr egy pillanatig is kioktatásnak venné -, szabályaink szerint a módo…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kapcsolódva az előző hozzászólókhoz, akik a mostani vitaszakaszban érintett ajánlási pontokhoz kapcsolódnak, szeretném elmondani, hogy nemcsak az egészségügyi bizottság támogatta azt az indítványt, hogy az új gyógyszertár…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! A 155. és 156. számú ajánlást szeretném védeni. Ezeket a javaslatokat az egészségügyi bizottság támogatta a bizottsági ülésen, azonban a kormány nem támogatta. Mind a két javaslat a gyógyszertáron kívül forgalmazott gyógyszerekre vonatkozik. A 155.…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Ebben a vitaszakaszban csak egyetlen módosító indítványt szeretnék ismertetni, amelyet képviselőtársaim segítségével, azt gondolom, sokak örömére nyújtottak be, és a kormány is támogatja: ez pedig a közgyógyellátottak gyógyszerkeretének a módosítása. Ebben a javaslatunk az,…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Ennek a törvényjavaslatnak a benyújtásakor és a tárgyalásakor azt kell szem előtt tartanunk, hogy a betegségében segítségre szoruló állampolgártársunk, biztosított a megfelelő lehetőségeket kapja meg a…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen szomorúan hallgattam önt, képviselő úr. Szeretném tájékoztatni, hogy az általános orvosi karon általános orvosokat képzünk. Hogy az orvoskollégáim egy része választott hivatását nem orvosként akarja gyakorolni, az az ő személyes szabadságuk ré…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Képviselő Úr! Ha azt jelenti, hogy nem szakmázunk, hanem politizálunk, hogy nem értünk hozzá, akkor lelke rajta, képviselő úr. Azt gondolom, hogy bizony az nagy fáradság, hogy el kell olvasni egy jogszabálytervezetet. Bizony az nagy fáradság, hogy utána kell nézni n…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Örömmel hallgattam az ön felszólalását. Igazán az lepett meg, hogy a képviselő úr olyan statisztikákat hozott, amelyeket egyébként ismerünk mi, az egészségügyben dolgozók, és nagyon izgulok, hogy Nyitray képviselő úr önt is a…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Bizony megint szakmázni fogok. Annyira sajnálom, de amit a képviselő úr mond, az minden körülmények között tisztázásra szorul, még egy ilyen patikatörvény vagy gyógyszertörvény kapcsán is. A képviselő úr egy egész könnyed moz…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Érthetem-e úgy, képviselő úr, hogy amit most ön elmondott, azzal elismerte, hogy az általam feltett kérdésre ön azt a választ adta, hogy nem, nincs benne a normaszövegben az, amit ön mondott. Mert akkor megjelölte volna, hogy melyik az a szakasz, amelyiket kifogás tárgyává t…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen. Azt szeretném mondani, hogy a legteljesebb mértékig egyetértek Horváth Zsolt képviselő úrral abban, hogy nagyon fontos, hogy ha a gyógyszertáron kívüli, nem vényköteles termékek forgalmazását engedélyezzük, akkor azt is tudatosítani kell az emberekben, hogy…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Urak! - akik a korábbiakban előttem felszólaltak. Azért kértem most szót, mert Mikola képviselő úr, volt miniszter úr is, Zombor Gábor képviselő úr is az egészségpolitikában kitüntetett helyet foglaltak el: a miniszter úr mi…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen ezt a jelenlegi törvényjavaslattól egy picit messze vezető vitát szívesen lefolytatom a bizottságban hosszasan, mégis el kell mondanom, hogy a képviselő úr által meghivatkozott gyógyszerkassza-túll…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról szóló vitában hozzászólok, akkor a társadalmilag legérzékenyebb szegmenséhez szeretnék hozzászólni, az egészségügyi és az Egészségbiztosítás…