2 566 felszólalás
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Vas Imre képviselő úrnak mondanám egyrészről, hogy a két szavazatszámláló azért fog kampányolni, mert ez a racionális magatartás a részéről, nem az, hogy ott órákon keresztül üljön bent, ahol egyébként is bent ülnek tízen és nézegesse, hogy pec…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Szakács Képviselő Úr! Most gúnyolódhat azon, hogy én a jövőbe látok, vagy nem látok a jövőbe, de úgy gondolom, hogy felelősebben járok el, mint maguk az előterjesztők vagy mint a kormánypárti képviselők, ebben a vonatkozásban. Ne harag…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Papcsák képviselő úr, ne tegyen úgy, mintha önök lennének az egyeztetések bajnokai! Ha ön elmegy egy időpontra, ahol önön kívül egyik másik párt és a szervező Transparency International sem jelenik meg, akkor talán egy kis önvizsgálato…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Hát most már tényleg csak mosolyogni tudok azokon a felvetéseken, amiket itt felhoznak. Tehát a politikai reklámokról kifejtett logikája alapján, Papcsák képviselő úr, az összes kampányt be kellene tiltani, akkor aztán esélyegyenlőség lenne. De…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Látom, Papcsák képviselő úr próbál az LMP-vel léket verni közénk, de erre nincsen szükség, higgye el, mert egy szakadék van köztünk. (Derültség.) Én még akkor nyomtam a kétperces gombot, amikor a kampánycsendről volt szó, a vasárnapi kampánycse…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A legfontosabb kérdés ebben az esetben, hogy miért van szükség arra, hogy az Országgyűlés Házszabálytól eltéréssel tárgyalja tovább a választási eljárásról szóló törvényt. A kormánypártiak indokolása természetesen az, hog…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik számára érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy a választási eljárási törvény újból megnyitott részletes vitáját időkeretbe szorítják, hiszen nem lehet érvelni azzal, hogy eddig mind az általános vitában, mind a rés…
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az a baj az előzetes regisztráció bevezetésével, hogy egyetlenegy olyan érvet sem tudtak felhozni a kormányoldal képviselői, ami igaz lenne, és érdemben alátámasztaná azt, hogy szükség van ennek a bevezetésére. Ellenben h…
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Vejkey Képviselő Úr! Úgy látom, nem értette meg, amit mondtam az eljárásegyenlőséggel kapcsolatban. (Felzúdulás és közbeszólások a kormánypárti sorokból.) Abból, hogy vannak olyan csoportok, amelyek esetében indokolt az előzetes regisztráció…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szakács Imre képviselő úr érvelése az alaptörvénnyel és a választási eljárási törvénnyel kapcsolatban, úgy gondolom, hogy hamis és tévedésen alapul. Azzal szoktak érvelni kormánypárti képviselők, és ön is azt tette, hogy az alaptörvényben megha…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tapolczai képviselő úrtól, illetve Csizi és Szakács képviselő úrtól is akár kérdezhetném, hogy ha önöknek az volt a szándéka - és az a szándéka -, hogy a magyarországi lakóhellyel rendelkező választónak is lehetősége legyen arra, hogy levélben…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Papcsák Képviselő Úr! Ön azt mondta, hogy az alaptörvény keretet szab. Nagyon kérem, segítsen abban, hogy ebbe a keretbe hogyan illeszkedik az, hogy a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok levélben is kérelmezhetik a né…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Papcsák képviselő úr, én pedig úgy gondolom, hogy az ön által itt elmondottak azt vetítik előre számunkra, hogy ez nem tisztességes mederben zajlik. Ha a kormánypártok most érlelik azokat a módosító javaslatokat, amikkel jobbá szeretnék tenni e…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A kormánypárti hozzászólások során annyi minden felgyülemlik, hogy mire a kétperces szó az emberhez kerül, addigra bele sem fér ebbe az időtartamba. Papcsák képviselő úr azt mondta a vita folytatásával kapcsolatban, hogy a vita közben begyűjtik…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Csizi Péter képviselő Úr! Az, hogy ön a nyilvános fideszes e-mail címére jobbikos szimpatizánsoktól kap levelet, azért a Jobbik mint párt, nem értem, hogyan tudna felelősséget vállalni. Azt nem a Jobbik mint párt központi szervei küldi…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Papcsák képviselő Úr! Az ajánlószelvény-gyűjtés igazi kérdései nem azok, hogy most ajánlószelvénynek vagy ajánlóívnek nevezzük azt az intézményt, amire az embereknek az ajánlását kell gyűjteni. Az igazi kérdés az, hogy megszüntetjük-e…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Ön azt mondja, hogy a megegyezés nem lehetséges. Mi úgy látjuk, hogy ez azért nem lehetséges, mert önök a saját pártérdekeiket helyezik az igazságos rendszer megteremtése elé, és nem fogadják be a Jobbiknak olyan j…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az ön által elmondottak a bírságolásra vonatkozóan nem oldják meg ezt a problémát, amiről én beszéltem a kamion kapcsán, illetve nagyon könnyen kijátszható. Egy viccpárt, mint amilyen a Kétfarkú Kutya Párt is volt…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A vita kezdetén jeleztem a normál hozzászólásra vonatkozó szándékomat, és most így néhány órával a vita megkezdése után kerül erre sor. Először a választási szervek átalakításáról, az első választókkal kapcsolatos hozzáállásról és a szavazatszá…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Folytatnám a módosító javaslataink melletti érvelést. A 25. ajánlási pontban egy olyan kompromisszumos javaslatot terjesztettünk elő, amely bizonyára államtitkár asszony igényeinek is megfelel, hiszen a megegyezésre törekedtünk. Mi alapvetően a…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. A 39. ponttal folytatnám, amelyet már érintettünk az előbbiekben, hogy a jelenleg hatályos törvény szerint - és egyébként ebben a vonatkozásban az önök előterjesztése is követi ezt a gyakorlatot - nem egyértelmű az, hogy órabérben foglalkoztatv…
K/8607 Valóban ingyenes-e az ingyen tankönyv?
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Marcali két általános iskoláját összevonták, egy főigazgatója van a két intézménynek. Az egyik iskolában a szülőknek - elmondásuk szerint - egy papírt kellett aláírniuk, amin rajta van a tankönyvlista és a könyvek ára.…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Csizi Péter Képviselő Úr! Nagyon hangzatosak az ön érvei, de sajnos egyik sem igaz. Egyrészt az, hogy a határon túli magyarok és a csonka országi magyarok között ne tegyünk különbséget, ez az érvelés megbukott akkor, amikor önök egy ol…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kővári Képviselő Úr! Nem igaz az, hogy két héttel, illetve 15 nappal előtte feltétlenül tudja egy választópolgár, hogy részt akar-e venni a választáson, vagy nem. Ugyanis 2006-ban az önkormányzati választásokat megelőzően 14 nappal - a…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Amit ön most elmondott, Csizi képviselő úr, az egy különbségtétel, és épp ezt kellene a regisztráció során is alkalmazni: akinek szükséges, hogy regisztráljon a választásokon, az regisztráljon, de emiatt…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. A kormánypártiak érvelésében az a legszánalmasabb, hogy egymás felszólalásaival egymás érveit vágják agyon, mert Vécsey képviselő úr homlokegyenest másról beszélt, mint Csizi képviselő úr, Szakács képviselő úr másról, mint Kőszegi képviselő úr,…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Már elég régen hangzottak el azok a hozzászólások, amikre reagálni szeretnék, de azért megteszem. Egyrészt a kisebbségi névjegyzékkel történő párhuzamba állítás sántít. A kisebbségekről nincsen más nyilvántartás Magyarországon, tehát ott szüksé…
T/8405 A választási eljárásról
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Először Szakács képviselő úrnak válaszolnék arra, hogy mi a problémánk ezzel a törvényjavaslattal, illetve a regisztrációval és a jelöltállítással. A választópolgárok kevesebben fognak részt venni a választásokon, mint abban az esetben, ha nem…
A/8309 Ki hiszi még el, hogy a kormány hazavárja a fiatalokat?
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! 2008-ban egy Fidesz által kezdeményezett népszavazáson a tandíj eltörlése mellett foglalt állást a választópolgárok 82 százalékánál is nagyobb arányú többség. Ez 3,3 millió magyar ember akaratát jelenti. Ebben a 2008-as népsz…
A/8309 Ki hiszi még el, hogy a kormány hazavárja a fiatalokat?
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Lehet játszani a szavakkal, hogy nincs tandíj, de attól a tények még tények maradnak, és lehet önköltségnek nevezni a tandíjat, de a társadalmi hatása attól még ugyanaz lesz, mintha tandíjnak neveznénk. Örülök annak, hogy két év utá…