1 280 felszólalás
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Itt az utánpótlás- vagy a szakemberkérdést Varga képviselőtársam mondta, és visszautalnék a Volner képviselőtársam által mondottakra. Annak idején a megyei területfejlesztési tanácsok tényleg hihetetlenül jól működtek. Ez az egység az, amelyik az adott megyé…
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Varga László képviselőtársamnak mondom - azért állok ki, hogy lássuk egymást legalább. (Varga Zoltán: Zoltán.) Zoltán - elnézést - képviselőtársamhoz: mondta a regionális szinten lévő szakembereket. Azért az elmúlt időszakban, az elmúlt nyolc évben na…
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A Pál Tibor képviselőtársam által elmondottakhoz szeretnék szólni, és Volner Jánoshoz is visszakapcsolódnék. Az elmúlt 4 évben - nem akarok most várost mondani - a város elvitt 10 milliárd forintot, a körülötte lévő 38 település meg csak 1,5 milliárdot. Most…
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szabó Rebeka képviselő asszonynak mondom: a LEADER-csoportoknál volt, ahol a civil szervezetek és egyéb más szervezetek is teret kaptak. A társulásoknál kimondottan a polgármesterek voltak, egy térségi társuláson belül elsődlegesen. (16.50) Valamikor régen a…
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak tényleg röviden szólnék, hogy más is szóhoz tudjon jutni, akik fel vannak iratkozva. Volner János képviselőtársam mondott egy olyat, hogy a hazai off-shore cégek, Pál Tibor képviselőtársam viszont arra nagyon jól emlékszik, hogy amikor ebben az országba…
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ahol Tilki Attila képviselőtársam befejezte: nonszensz és a közröhej tárgya, hogy egy pályázó polgármesternek közjegyzővel kell hitelesíteni az aláírását, majd amikor már a közjegyző hitelesítette, akkor a polgármesternek alá kell írni minden oldalt, hogy a…
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tudtam, hogy Józsa képviselőtársam szólni fog. Úgy látom, az összefüggéseket nem akarta megérteni. (Dr. Józsa István: De, nagyon figyelek.) Vagy nem értette meg. (Dr. Józsa István: Tessék megvilágítani.) Volt egy fejlesztési, térségfejlesztési koncepció. Enn…
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Józsa képviselőtársam, azok közé tartozom, akik azt is tudják mondani, hogy köszönöm a jó szavakat, és ha én értettem rosszul, akkor azért elnézést kérek. Tehát azok közé tartozom, aki ezt is meg tudja tenni. Úgy érzem, ön értette félre akkor is, mert mi akk…
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Ha jól értettem, Sós Tamás képviselőtársam a 61., 62. pont kapcsán az akkreditált felsőfokú szakképzést is érintette. Mi Ajkán annak idején, '98 környékén a Pannon Egyetemmel közösen három szakközépiskolával négy sz…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azért Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr részéről színjáték, amit most csinál itt a parlamentben. Színjáték azért is, mert ha ön is visszaemlékezik rá (Dr. Staudt Gábor: Nagy színész!), 2008. október 7-én Varga Mihály innen a…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én azért szeretnék mindenképpen visszatérni arra, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr mondott, bárhogyan is mosolyog, valószínűsíthetően akkor is ugyanezt tette, amikor ez a kaotikus állapot kialakult, hisz ahogy mondta, két nap alatt döbbentek rá, hogy…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Veres Jánosnak abban teljesen igaza van, hogy a két nagy ország egészen biztos, hogy magával szemben is szigorú lépéseket fog tenni, és meg fog követelni a tagországok irányába is egy olyan belső fegyelmezett költségvetési költekezési folyamatot, ami kihatás…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A Pál Béla képviselőtársam által elmondottakhoz hozzátenném, hogy 1 milliárd forinttal meg lett emelve a turisztikai célelőirányzat, de ha figyelembe vesszük azt, hogy az európai uniós források nagyságrendje a jövő évben a költségvetés szempontjából m…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Talán ahhoz nyúlnék vissza, amit Vágó Sebestyén képviselőtársam is elmondott, és nagyon szakszerűen próbált érvelni az általuk benyújtott módosító indítványok irányában. Azt hiszem, több módosító is megpróbálta kinyitni a kaput, én csak egy példát szeretnék…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nemény képviselőtársam vetette fel az ápolási díj kérdését. Mi is próbáltunk a szakmai egyeztetésnél erre a kérdéskörre rávilágítani, és ha jól tudom és Horváth Zsolt képviselőtársam is meg tud ebben erősíteni, hogy ez kapcsolódó módosító indítványkén…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Gúr Nándor képviselőtársam, a legborzasztóbb az, hogy valamit nem akarok megérteni, vagy valamit nem tudok megérteni. Ha valamit nem akarok megérteni, akkor hiába bizonygatják, mert úgysem fogják tudni bebizonyítani. Ön akkor is feláll harminckettedszer, és…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Amit Kaufer Virág képviselőtársam mondott. Visszaemlékezem arra a módosító indítványra, amit Bernáth Ildikóval együtt annak idején benyújtottunk, és arra is, hogy az MSZP-kormány részéről milyen indoklások voltak, és hasonlóképpen, mint ahogy Horváth Zsolt j…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én nem akarom azt a vitát lefolytatni, ami az általános vitában is volt, csak Gúr Nándor képviselőtársamat szeretném emlékeztetni a feketefoglalkoztatás kérdéséről. Az elmúlt időszakban hallottunk olyan foglalkoztatóról, ahol éjszaka szétszedték, nappal össz…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Nem akartam, de Babák Misi szokása szerint - volt egy vizsgálóbizottság a költségvetési bizottságnál, és ma már az ottani megállapítások egyrészt KEHI-vizsgálat alatt, és lassan ügyészségi vizsgálat alá fognak kerülni. Erre próbáltam utalni, Gúr Nándor képviselőtársam…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Én Ertsey Katalinnak szeretném mondani: tényleg minden éjszaka itt voltam, ezt a frakcióvezető úr is meg tudja erősíteni. Nem láttam, mint ahogy ön sem látta Ertsey Katalint éjszaka (Dr. Schiffer András: De, láttam!), mondjuk 30-áról 1-jére... (Dr. G…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Vadai Ágnes képviselőtársam, ön jó pár évig államtitkár volt. Legyen olyan kedves nekem megmondani, hogy az általános vita közben hány darab törvényjavaslatot vont vissza. Vagy volt-e olyan törvényjavaslat az elmúlt 20 évben, amire kormánypárti képvis…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Úgy látom, hogy egyes parlamenti képviselőknél még az idő és a türelem se hozza meg az esetleges normális kerékvágásban történő vita folytatását. Tisztelt Képviselőtársam! Ahogy ön fogalmazott, kérkedni olyan emberekkel, akik a parlamentben ülnek. Én azt his…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Egy-két képviselőnek szeretném jelezni, hogy hétfő reggel óta tényleg itt vagyok a parlamentben, nyolc óra alvással, de azt hiszem, így vannak a gyorsírók is, ők is. (Taps.) Vágó Gábor képviselőtársam mondta, hogy "ép testben ép lélek" a rehabilitáci…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tudja, képviselőtársam, az a legrosszabb, hogyha nem figyelünk egymásra. Azt hiszem, ezt most már a parlamenti vitában másodszor mondom önnek. Én azt próbáltam felvázolni, hogy 2007-2008-2009-ben állami forrásból, amely a 21 kiemelt foglalkoztatóhoz jutott,…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a héten érdekes szituációnak lehetünk tanúi. Jómagam hétfőről keddre 32 órát voltam itt, majd a tegnapi naptól most már 25 és fél órája itt vagyok a parlamentben. Az ember mindig tanul vala…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Már tényleg a sokadik órája próbáljuk meg itt győzködni egymást. Varga képviselőtársam fogalmazott úgy a maga részéről, hogy a munkaadói járulékokat kellene csökkenteni. Ugye visszaemlékezik az elmúlt nyolc év időszakára: miko…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Kaufer képviselőtársam próbált meg rátapintani a lényegre. Ezért nem áll messze egymástól, olyan homlokegyenest messze egymástól a képviselőtársaim módosító indítványa. 27 évet dolgoztam, effektív dolgoztam, fizikai munkával foglalkoztam, és végigjártam Magy…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azért ültem egy kicsikét errébb, mert szeretném Gúr Nándor képviselőtársamat is látni. (Dr. Varga László: Mi is jobban látjuk képviselő urat! Milyen jó nekünk!) Igaz, négy éven keresztül itt ültem, tehát a hely se sokat változott egyébként. Visszatérve arra,…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Lamperth Mónika képviselő asszonynak: szociális biztonság-e az, amikor minimálbéren foglalkoztatnak nagyon sok embert, és zsebbe fizetnek? Szociális biztonság-e az, amikor feketén foglalkoztatnak embereket? Azt hiszem, az elmúlt időszakban nagyon sok olyan t…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Lamperth képviselőtársam, az a helyzet, hogy én már előtte megnyomtam (Dr. Lamperth Mónika: Próbálkoztam, nem sikerült.), csak Neményi képviselőtársam időközben elment. Bízom benne, hogy még visszajön, ha már egész éjszaka bírtuk itt a vitát. Azt hiszem félr…