220 felszólalás
I/645 Elszámoltatható-e az elszámoltató?
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. A miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladat ellátása ügyében, gondolom, Navracsics urat kérte meg a válaszadásra. Interpellációmban azzal szeretnék foglalkozni, hogy vajon elszámoltatható-e az elszámoltató, hiszen a Fidesz és a Jobbik egymásra lici…
I/645 Elszámoltatható-e az elszámoltató?
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen. Nem tudom elfogadni a választ teljes egészében. Annak örülök, hogy miután felhívtuk a figyelmet erre, akkor módosították a vagyonbevallást, tehát a következő négy évben az állampolgárok egy tiszta képet kapnak arról, hogy most mi a helyzet. Nem tudok pontos dát…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
ERTSEY KATALIN, a fogyasztóvédelmi bizottság kisebbségi véleménynek ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. A fogyasztóvédelmi bizottság - csak hogy tisztázzuk a félreértést - kisebbségi véleményének megfogalmazójaként azért szeretném előrebocsátani, hogy a fogyasztóvédelmi bizottságban már megvalós…
T/415 A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hamar szeretném én is leszögezni, hogy alapvetően a tartalommal, az iránnyal, a dolog címével egyetértünk, de azért elég komoly gondok vannak egy olyan törvényjavaslattal, amelynek szövege a magyar nyelv szabályait elég komolyan megerőszakolja. Ez val…
T/372 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem fogom kihasználni a tizenöt percet, gyorsan leszögezem: az LMP frakciója természetesen támogatja ezt a javaslatot, a sürgős kihirdetést is. (18.50) Egy kis pontosítást szeretnék tenni. Ahogy a miniszterelnök úr is bejelentette és ahogy a sajtóban…
T/372 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Elnézést, nem akartam már felszólalni (Felzúdulás, közbekiáltások a kormánypártok soraiból.), de amikor arról volt szó, hogy vajon van-e a pénzbeli adományokon adókedvezmény, vagy nincs, Göndör István képviselőtársam telefonált, és ezért nem hallhatta, hogy…
T/58 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Pár nappal ezelőtt, a kormány beiktatásakor Navracsics Tibor fantasztikusan hosszú tapsot kapott, amit lehajtott fejjel, alázatosan fogadott, és tényleg azt gondolom, hogy ő őszintén akarja a nemzeti együttműködést. Kósa Lajos is ehhez a vonalhoz tart…
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném megköszönni Pokorni Zoltán képviselőtársamnak az előbbi hozzászólását. Nagyon remélem, hogy nem egy hátrányos helyzetű kisebbség ezzel a kétharmados többségben. Ez emlékeztet engem egy másik kisebbség helyzetére, amiről több szó esett a korm…
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. A két perc korlátai miatt kimaradt, és köszönöm szépen, hogy Harrach Péter képviselőtársam visszatért a család és a munkahely összeegyeztetésére. Nagyon kíváncsi vagyok, és tényleg, maximálisan támogatom önöket ebben, hogy rugalmas munkahelyeket és ru…
P/16 A Nemzeti Együttműködésről
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Legyen béke, szabadság és egyeztetés! 2010-ben ezt javasoljuk. A szándékot értjük és támogatjuk, az LMP kész támogatni ezt az együttműködést, de a megoldás sajnos ebben a formában nem támogatható. A nemzeti együttműködés nem itt és most fog meg…