925 felszólalás
H/1393 A géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar stratégiáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor néhány héttel ezelőtt a mezőgazdasági bizottságban mint első helyen kijelölt bizottságban a kormány által benyújtott, génmódosított növények magyarországi termesztéséről szóló törvényjavaslatot a bizottság elut…
T/1297 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
FONT SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzék nem támogatta ezt a törvénycsomagot, amelyben egyébként első kifogásunk az volt, hogy mindössze egy 24 órás munkanap állt rendelkezésre a…
T/1298 A regisztrációs adó részleges visszatérítéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két évvel ezelőttre szeretném visszaemlékeztetni mindazokat, akiket esetleg érdekel, amit most újra elmondok. 2004. október 25-e, parlamenti vita a regisztrációs adóról. A hozzászóló ez esetben én voltam: "A mostani k…
T/1298 A regisztrációs adó részleges visszatérítéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt kell mondanom, Molnár Albert a felszólalásában gyakorlatilag a demagógiát magas szintre, az egekig vitte fel. Ő maga végül úgy fejezi be, hogy már olyan dolgokról beszél, ami nem ide tartozi…
T/1202 A kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy talán a magyar parlament megcsúfolása az, ami itt a napokban történik, kezdve a ma estével és folytatva a holnapi nappal. Ilyen mélyre talán nem kellene süllyeszteni a törvényalkotást. Akik élelmese…
T/1202 A kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ott hagytam abba, hogy az FVM-ből 2004-ben kikerült az MVH, ezzel gyakorlatilag az operatív rendszert vitték ki, most pedig 2007 januárjától kiviszik a szakigazgatási rendszert országos mezőgazdasági szakigazgatási hi…
T/1202 A kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Wiener György! Hogy oszlassam az ön által felvetett gondolatot, hogy nincs igaza Répássy Róbertnek, ez nem a leépítésről és nem az elbocsátásokról szól - persze azért csendesen megjegyzem, hogy de akkor miért c…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Magda Sándor, aki nem tagja a mezőgazdasági bizottságnak, a mezőgazdaság rózsaszínre festett egéről beszélt. Én viszont szeretnék a földön járva, a kék színű égről beszélni a mezőgazdaság esetében. Ez a költségvetés -…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, a demagógiához nem kell messzebbre menni, mint az előbb hallott felszólalás. (Taps, közbeszólások a Fidesz soraiból: Úgy van!) Az alapprobléma, mint említettem, hogy önök képtelenek voltak még a torgyáni i…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy költségvetésnél, és ami minket illet és izgat, a mezőgazdaság fejezeténél fel kell tenni azt a kérdést, hogy mit is kellene sugallni és tükrözni egy költségvetésnek általában. Nos, a magunk részéről a Fidesz-Magyar Polgá…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Igen, köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! A hétfőn elfogadott, egyhangúlag elfogadott napirendi pontok alapján és az ahhoz kiadott melléklet alapján 17 óráig tart a tévéközvetítési idő. A Fidesz-frakciónak még 29 másodperce volt, miközben az MSZP-frakció mínusz 18 másodperccel…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megdöbbentő, hogy a mezőgazdasági bizottság alelnöke gyakorlatilag pártfogásba vette az FVM háttérintézményeinek a szétverését, amit most törvényi szinten, majd pedig a költségvetésben költségvetési szinten tesznek me…
K/1103 Se pénz, se kukorica?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban sokszor hallottuk a kormányzattól, hogy soha nem látott támogatáshoz jutott a mezőgazdaság, önöknek köszönhetően. Az már más kérdés, hogy olyan pénzeket is beszámolnak ide, ami nem az önök pénztárcájából érkezett a mezőgazdasághoz -…
V/965 Új Magyarország Fejlesztési Terv megvitatása
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti fejlesztési terv II-es változata a mezőgazdaság szempontjából gyakorlatilag a vidék ellehetetlenítésének programja 160 oldalon keresztül. Ez a program a globális érdekek hazai kiszolgálóinak programja, tehát…
V/965 Új Magyarország Fejlesztési Terv megvitatása
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Személyes érintettség okán kértem ügyrendben...
K/1042 Milyen sorsot szán a minisztérium a cukorrépa termelőknek, avagy Kabával kapcsolatban mindenki hazudott?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt napok ismét új botránytól hangosak. A már megszokott, a jelenlegi kormányzatot körülvevő botránysorozat mellé csatlakozott a beszállítókat és termelőket rendkívül súlyos mértékben érintő eset, a Kabai Cukorgyár azonn…
I/597 Mikor és mekkora kártérítést kapnak a madárinfluenza miatt kiirtásra nem került állatok gazdái a hatósági intézkedések következtében elszenvedett károkért?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Bács-Kiskun és Csongrád megyében hatalmas károkat szenvedtek el azok a gazdák, akiknek állatai nem kerültek kényszerleölésre, de a telepeket blokkolták a madárinfluenza megjelenésekor. E két megyében nevelik Magyarország ví…
I/597 Mikor és mekkora kártérítést kapnak a madárinfluenza miatt kiirtásra nem került állatok gazdái a hatósági intézkedések következtében elszenvedett károkért?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Válaszát nem fogadom el, miniszter úr. Ön mindenről beszélt, csak a feltett kérdéseimre nem adott választ. Ön újólag figyelmeztet, hogy a politika tartsa távol magát a madárinfluenza kérdésétől, mintha ehhez privilegizált joga lenne csak a miniszterne…
A/497 Kecskére káposztát, avagy miért is jött Bajnai Gordon?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön a forradalmi kormánystruktúra-váltás közepette jelentette be, hogy a Magyarországra érkező több mint 12 ezer milliárd forintot egy fejlesztési ügynökség elosztására bízza, és ennek az ügynökségnek a vezetőjévé Baj…
A/497 Kecskére káposztát, avagy miért is jött Bajnai Gordon?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mint a közhírekből tudjuk, ma a Hajdú-Bét érintett gazdái tüntetéssel hívták fel a figyelmet a több mint két éve húzódó kifizetetlen számláikra, és tiltakoztak Bajnai Gordon kinevezése ellen. Mint említettem, úgy, ahogy ismerjük a K&H brókerbotránynál…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
FONT SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság nem támogatta az általános vitára való alkalmasságát ennek a törvénytervezetnek, 11 igen, 10 nem és 1 tartózkodás mellett nem kapta meg a szükséges többséget. "Azt hiszem,…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a kormány, úgy tűnik, és a kormányprogram alapján is azt látjuk, hogy a reform kormánya és kormányprogramja, de egyben meghirdették a folytonosság kormányát is. Az, hogy mit jelent a reform szó szocialista értelmez…
T/18814 Az adózás rendjéről szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról és módosításáról, valamint egyes adótörvények módosításáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én a normál hozzászóláshoz jelentkeztem, ha nincs további bizottsági előadó. (Jelzésre:) Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, a most benyújtott törvény a törvényalkotás mélypontját jelenti azzal kapcsolatosan, ahogyan ezt benyújtotta,…
T/18636 A fiatalok életkezdési támogatásáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, kiszámolta-e valaki, elhangzott-e itt, hogy önök szerint mennyit fog érni 18 éves korban ez az összeg. A kormány megindította 40 ezer forinttal, és majdan 18 éves korában a várható tervezett inflációs hatás…
T/18636 A fiatalok életkezdési támogatásáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két nagyon komoly szakmai felszólalást hallhattak Sisák Imrétől és Steinerné Vasvári Évától. Azt szeretném kérni, miután önök ma valamiért rendkívül nagy számban vesznek részt itt az ülésen (Derültség a kormánypártok…
T/18191 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A Tállai András nevével jelzett áfatörvény-módosításnak szerintem az előélete, jelenlegi élete - és tartok tőle: utóélete is - tökéletesen jelzi a Szocialista Párt magatartását adókérdéshez és az Unió-irányelvű kérdésekhez is. Adókérd…
T/18110 Egyes agrárágazati törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mind a két indítványhoz tennék megjegyzést. Kékkői Zoltán képviselőtársam, gondolom, majd saját indítványát megindokolja, amellyel teljesen egyetértek. Elmondtuk, álláspontunkat fenntartjuk, gyakorlatilag a tőkések és a külf…
T/18110 Egyes agrárágazati törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző szakaszhoz ugyan két indítvány érkezett, és látható, hogy komoly véleménykülönbségek alakultak ki, a most tárgyalt szakasz viszont, ami a bortörvényhez kapcsolódik - az indítványok számából látszik - elég sok…
T/18110 Egyes agrárágazati törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 12. módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni. Ezzel kapcsolatosan megint visszább kell egyet lépni. Az általános vitán ismerték fel szocialista képviselőtársaim is, hogy a Pénzügyminisztérium beterjesztésére az u…
T/18110 Egyes agrárágazati törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Karakas János képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni. Képviselő úr, én nagyon szeretném, hogyha abban egyetértenénk, hogy ami a törvényalkotó feladata, azt tartsuk itt a Házban, a törvényalkotók körében, és ami meg a kormánynak lesz a felad…