874 felszólalás
T/573 Sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr, és külön örülök, hogy Szilágyi György képviselőtársam után szólhatok, hiszen egy nagyon alapos és minden részletre kiterjedő indokolását hallottuk, vagy a mintáját, példáját láttuk annak, hogy milyen a konstruktív ellenzékiség. Valóban, ebben…
H/440 A dokumentumfilmek nyilvánossága, az alkotói szabadság és az igazság megismeréséhez való jogok egyes kérdéseinek felülvizsgálatáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, a részletes vita jelentős része már lefolyt. Öt pontot vizsgálunk meg, és azt gondolom, hogy itt látványosan örülnünk kell valóban annak, hogy azért a kormánytöbbség támogat a javaslatok közül ötből négyet, egyet azonban ne…
H/440 A dokumentumfilmek nyilvánossága, az alkotói szabadság és az igazság megismeréséhez való jogok egyes kérdéseinek felülvizsgálatáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt L. Simon Képviselőtársunk! Nagyon örülök ennek, amiket elmondott. Igazából azt gondolom, hogy ezzel a vita ezen részét le is zárhatjuk, hiszen igazából egyetértettünk abban, hogy...
H/440 A dokumentumfilmek nyilvánossága, az alkotói szabadság és az igazság megismeréséhez való jogok egyes kérdéseinek felülvizsgálatáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Az ajánlás 3. pontjához szólnék hozzá továbbra is, illetve... Igen. (Derültség.) Én végül is tényleg csak abban tudom summázni a jelenlegi részletes vita jelenlegi állását, hogy abban konszenzust találtunk, hogy a tudományos kutatás szabadságába mindenfajta kutatás bel…
T/415 A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Nagyon örvendetes újabb jelenségnek vagyunk tanúi, hiszen - az ajánlás 2. pontjához szólnék hozzá - Kepli Lajos képviselőtársam módosító javaslatát, ahogy látjuk, támogatja a gazdasági bizottság is, az előterjesztő is meg a kormány k…
H/585 Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Az ajánlás 4. pontjához szeretnék hozzászólni. Annyiban pontosítanom kell Bárándy képviselőtársamat, hogy a jelenlegi előterjesztés szerint nyolc szavazat elegendő már ahhoz, hogy valaki alkotmánybíró-jelöltté váljon, ezt pedig egyedül egyetlenegy p…
H/585 Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek, ígérem. Azért én azt gondolom, az lett volna mindenképpen a legkerekebb megoldás, ha 13 támogatói szavazatot írunk elő a 15 fős testületből, mert akkor még az árnya sem merülhet fel annak, hogy mind a három ellenzéki párt…
T/579 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. A bírósági titkárok szabálysértési ügyekbe történő bevonásáról van szó igazából, hiszen a másik előterjesztés, ami a közbiztonsági törvények módosítását irányozza elő, ezt mutatja meg, bár felhatalmazást jelent ez az alkotmányos rendelkezés, amikor…
T/580 A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Az első vitaszakaszban ennek az előterjesztett - rövid néven akár lex gárda törvényjavaslatnak is nevezhető - törvénynek azon elemeit vizsgáljuk meg a részletes vitában, amelyek több tekintetben is elfogadhatatlan szempontokat tartalmaznak, és alkot…
T/580 A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Akkor folytatnám. Az ajánlás 19. pontjánál tartottam. Én tettem egy módosító javaslatot, igazából ezt a 48 órás szabályt így, ebben a formájában nem tudom én sem támogatni, tehát Bárándy Gergely képviselőtársam sok érvével egyet tudok érteni. Ha jól…
T/580 A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Sajnos most érkeztünk el a legszomorúbb részéhez a mai részletes vitáknak és egyáltalán a mai országgyűlési ülésnek, sőt azt kell mondanom, hogy az egész elmúlt két hónap országgyűlési üléseinek. Hiszen gyakorlatilag ahhoz a pillanathoz vagy mérföld…
T/580 A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Most megpróbálok kicsit még pontosabban, az egyes pontokra hivatkozással további érveket elmondani a Jobbik-frakció javaslatai mellett, illetve most először kapcsolódnék Harangozó Tamás képviselőtársam javaslatához, a 24. ponthoz. Az ő javaslata a h…
T/580 A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Hát, nem tudom megszerezni azt az örömet a képviselőtársamnak, hogy ne mondjam el azt, hogy igen, márpedig meg kell emelni a Btk.-ban a pénzbüntetés tételeit is. Nyilván a belső arányosságot létre kell hozni a teljes büntetőpolitika összes eszköztárával, és tényleg nem…
T/580 A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban két, illetve három ponthoz szeretnék hozzászólni. Volner János képviselőtársamnak a 38. ponthoz egy nagyon fontos és lényeges módosítási javaslata áll előttünk, ez pedig nem kevesebb, mint hogy a rendőrségi törvény azon…
A/597 Miként fordulhatott elő, hogy az Európa Tanács Magyarországról készült, elmúlt négy évet értékelő emberi jogi jelentésében a 2006 őszi rendőrterror és a Gyurcsány-rezsim politikai szabadságjogok gyakorlóival szemben elkövetett jogsértései egy szóval
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Végül is nem is gond, azt hiszem, hogy az államtitkár úrhoz címzem a választ, hiszen államtitkár úr hosszú éveket töltött el az Európa Tanácsban, megbecsült tagjaként a magyar Országgyűlésnek, hogy képviselje Magyarország ér…
A/597 Miként fordulhatott elő, hogy az Európa Tanács Magyarországról készült, elmúlt négy évet értékelő emberi jogi jelentésében a 2006 őszi rendőrterror és a Gyurcsány-rezsim politikai szabadságjogok gyakorlóival szemben elkövetett jogsértései egy szóval
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm, államtitkár úr, a válaszát. Nem volt számomra meggyőző, hiszen a kérdés arra irányult, hogy az Európa Tanács nevezetű, 49 tagállamú kormányközi szervezet, amely az emberi jogok érvényesülését vizsgálja és védi egész Európában, vajon hogy f…
H/585 Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Rubovszky képviselőtársunk nagyon megnyugtatott, bevallom őszintén, mert álmatlan éjszakáim voltak eddig amiatt, hogy a Fidesz valójában tényleg egyedül befolyásolhatja az alkotmány sorsát Magyarországon, de most már megtudtuk, egy óriási fék…
H/585 Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Jól emlékszem egészen pontosan azon eseti jelölőbizottsággal kapcsolatos általános vitára, ahol Kósa Lajos képviselőtársunknak az volt a legvégső, az ultima ratio érve a rendszer megváltoztatásával kapcsolatban, hogy egyébként nem vitatható módon rendkívül inkorrekten…
T/579 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Nem leszek ilyen hosszú, ígérem, de azért két nagyon fontos kérdést szabályoz ez az alkotmánymódosítás. Ellenzéki képviselőtársaim már elmondták azon, általam is nyugodt szívvel elmondható újabb észrevételt, hogy megint egy újabb hét, és megint egy…
T/580 A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Szinte meg se merek szólalni ezek után. (Derültség a Jobbik soraiban.) Lehet, hogy a tizenöt percemet néma csenddel töltöm ki, mert szolidaritást érzek Novák Előd képviselőtársammal. Én is kíváncsian hallgatnám, hogy az a felvetés, amit mondott, mega…
T/580 A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Én eredetileg szívesen átadtam volna a felszólalás lehetőségét Novák Előd képviselőtársamnak személyes érintettség okán, nyilván oka is lenne erre, de akkor ezt bízzuk rá. Én akkor még gyorsan befejezném azt az okfejtést, hogy benyújtottam egy két szakaszból álló törvé…
T/580 A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Éjfél előtt állunk egypár perccel, és azt hiszem, most jött el az ideje annak, hogy ráirányítsam a kormánytöbbség figyelmét egy olyan területre a közbiztonság és a nemzetbiztonság megóvása érdekében, amely, úgy gondolom, kiválthatná ezt a műproblémát…
H/440 A dokumentumfilmek nyilvánossága, az alkotói szabadság és az igazság megismeréséhez való jogok egyes kérdéseinek felülvizsgálatáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Próbálom a hangomat ismét kiengedni, mert a tegnapi vitában a kormánypárti képviselők olyan zajt keltettek, hogy nem voltam képes nagyon túlkiabálni őket; most egy kicsit könnyebb a helyzetem, úgyhogy köszönöm ezúton is nekik ezt a seg…
T/386 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény hatályba nem lépéséről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, tisztelt elnök úr, és köszönöm a méltányosságot, a megértést az ideérésemmel kapcsolatban. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Választópolgárok! Ez az előttünk fekvő törvényjavaslat egy nagyon-nagyon jelentős, az életviszonyok szinte minden egészét, teljességét é…
T/386 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény hatályba nem lépéséről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. Akkor igazából az előző gondolatomat kicsit még folytatnám. Tehát kiemelném azonban, Simon Gábor képviselőtársam, ugye, valóban helyesen mondja, a sérelemdíj egy nagyon fontos, egyébként az összes keresetemben, meg kell mondanom, amikor nem vagyoni kár…
T/386 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény hatályba nem lépéséről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Még folytatni szeretném azt a gondolatsoromat, hogy visszakapcsolódnék a kártérítés mértékéhez a sérelemdíj körében. Tehát az lenne a legfőbb irány, amit mindenképpen követni kellene, hogy elrettentő hatása legyen. A sérelemdíjnak két funkciója van:…
T/386 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény hatályba nem lépéséről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. Simon képviselőtársam felvetése elméletileg nem rossz, de gyakorlatban egyszerűen tudjuk róla, hogy kivitelezhetetlen. Lényegében egy olyan másfél-két hónap áll mögöttünk, amikor gyakorlatilag attól, aki tisztességgel végigdolgozta a parlamenti időszak…
T/386 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény hatályba nem lépéséről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr, és köszönöm a képviselői munka megóvása érdekében tett intézkedéseit. Szeretném elmondani, hogy úgy gondolom, azért Lamperth képviselőtársam kétarcú politikát képvisel ebben az ügyben. Hiszen egyrészt most ostorozza azért a kormánytöbbséget, hogy mi…
T/386 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény hatályba nem lépéséről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Sajnos be vagyok rekedve, és elég nagy a zaj, ezért valószínűleg nem fogom tudni végigmondani a beszédemet, de azért megpróbálom.
T/189 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Remélem, sikerül majd az önök nagyobb ívű figyelmét felkelteni, mint amit Novák Előd képviselőtársam kapott önöktől ebben a rendkívül fontos kérdésben. Tehát azt gondolom, nagyon szomorú pillanatok azok a tisztelt Ház ülései során, amik…