577 felszólalás
T/9837 A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor tavaly, illetve tavalyelőtt részt vettem a több civil szervezet által közösen megrendezett Néma tanúk felvonuláson, ahol civil szervezeti jogvédő aktivisták, illetve a családon belüli erőszak volt vag…
T/9837 A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Répássy Róbert képviselő úr említett bizonyos tévhiteket, túl azokon, amiket korábban én is említettem. Ezekkel szeretnék ebben a kétpercesben röviden foglalkozni. Azt mondta a képviselő úr, hogy téved, aki azt gon…
T/9837 A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Azt gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy sem Béki Gabriella, sem pedig jómagam mint liberális politikusok nem vagyunk a rendőrség túlhatalmi jogosítványainak túlzottan nagy hívei, ebben az ügyben azonban furcsa módon mégiscsak amellett érvelünk, hog…
T/9837 A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Amikor Béki Gabriella arról beszélt, hogy ellenzéki képviselőtársaink talán túl sok mindent kérnek számon a törvényen, akkor pontosan erre utalt, amiről most Répássy Róbert képviselőtársam is szólt. Igen, ez nem egy családvédelmet megcélzó tör…
T/9837 A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ígérem, hogy nem fogom kihasználni a rendelkezésre álló időt, és igyekszem úgy fogalmazni, hogy az ne gerjessze az egyébként meglehetősen konstruktív és nyugodt hangú vitát. Erre az is garancia, hogy egy kettővel ez utáni napirendet szintén vé…
T/9698 A környezet védelmének általános szabályairól szóló, 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaki a Ház munkájába menet közben kapcsolódott be a mai délelőtt folyamán, és nem látta a Kis Zoltán államtitkár úr által elmondott expozét, vagy p…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A liberális eszmerendszer egyik nagyon fontos alappillére a más emberek személyes hitének és véleményének tiszteletben tartása. Tiszteletben tartjuk például azt, amikor konzervatív politikusok arról beszélnek, hogy az ál…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagy érdeklődéssel hallgattam Szijjártó Péter képviselőtársam szavait arról, hogy az előző kormány tizenhat ifjúsági szervezettel folytatott együttműködést, míg a mostani csak eggyel akar. Ez igaz is, csak azt nem t…
I/9643 Káosz a logisztikai központban?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben meglehetősen nagy port kavart a posta új elosztó központjának megbénulása. A budaörsi logisztikai központ működésének első napjaiban nem tudott megbirkózni feladataival, több százezer küldemény torlódo…
I/9643 Káosz a logisztikai központban?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Egyrészt sokakkal együtt nagyon remélem, hogy a vizsgálat, illetve az esetleges szankciók következtében és eredményeképpen a szolgáltatás zökkenőmentessége helyreáll, és, mondjuk, nem fordulnak elő olyan helyzetek, hogy…
A/9728 Mi lesz az adófizetők által parlagfű-mentesítésre felajánlott személyi jövedelemadó-rész sorsa?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! A tavalyi évben A parlagfűmentes Magyarországértö névre hallgató eseti parlamenti bizottság foglalkozott azzal a problémával, amely hosszú idő óta - kormányzati ciklusoktól függetlenül - több millió Magyarországon élő embert zavar. A…
A/9728 Mi lesz az adófizetők által parlagfű-mentesítésre felajánlott személyi jövedelemadó-rész sorsa?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Mint A parlagfűmentes Magyarországértö eseti bizottságnak a Szabad Demokraták Szövetsége által delegált tagja, és mint olyan parlamenti képviselő, aki megszavazta azt az országgyűlési határozatot, amely ezt a m…
K/9707 Mi lesz a diákkedvezménnyel?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az egyik gazdasági napilap múlt heti cikke szerint az állam a kedvezményes és teljes árú jegyek közti ártámogatást meg kívánja vonni a helyi buszjáratoktól. Az újság információi szerint az érintettek kifogásol…
A/9610 Romaprogram: esélyegyenlőség, versenyképesség
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A magyarországi cigányság társadalmi és gazdasági helyzete, ezt mindannyian tudjuk, hazánk egyik legsúlyosabb, legégetőbb társadalmi problémája. Évtizedek, évszázadok alatt kialakult társadalmi hát…
A/9610 Romaprogram: esélyegyenlőség, versenyképesség
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Egy olyan megyéből, Nógrád megyéből, és egy olyan városból, Salgótarjánból jöttem - és ezen a helyen nőttem fel -, ahol ez a kérdés meglehetősen nagy erővel vetődik fel, és ahol ez nagyon fontos társadalmi probléma az or…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány évvel ezelőtt meglehetősen nagy vihart kavart egy kutatás közzététele, amikor is a kisebbségi ombudsman megbízásából elkészült kutatás számai azt mutatták, hogy a leendő pedagógusok, vagyis a pedagógu…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásomat azzal szeretném kezdeni, hogy kitérek arra a büntetőjogi változásra, változtatásra, amellyel ez a jelentés is kezdődik, és amelyet valamennyi előttem szóló képviselőtársam eddig…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Ha szabad, képviselő urak, hozzászólnom a vitához a vezérszónoki kör végén kétperces hozzászólásban, ahogy azt szoktuk, akkor elmondanám, megelőzendő néhány kérdést, hogy van egy alapvető félreértés ebben a teremben néhányunkban, néhányukban. Van két anyag. Van egy jelentés a…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Zsigó Róbert képviselő úrnak mondanám, hogy van egy minimális félreértés közöttünk. Nem azt mondtam, hogy ne használjuk érvként az ebben a kék kiadványban szereplő adatokat, mert ezek nagyon fontos adatok. Pont azt mondtam, nagyon jó,…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor ezzel kezdem, igen tisztelt Horváth képviselő úr. Rögtön megnyugtatom arról, amiről egyébként senkit nem kell megnyugtatni, aki figyelte a kábítószerügyben az elmúlt hónapokban, elmúlt években tett megnyilatkozásaimat vagy az SZDSZ megnyilatkoz…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megvallom őszintén, hogy számomra nem egyértelmű, hogy mi az egyértelmű az elterelés ügyében. Hiszen Csáky András képviselő úrtól meg kellett hallgatnunk azt, hogy ez a rendszerváltás utáni helyzet nem teljes ismeréséből va…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Zsigó Róbert képviselő úr utolsó mondatához kapcsolódnék. Annyiban természetesen személyes ügy, hogy akkor érdemes lefolytatnunk egy ilyen vitát, ha valamennyien élünk azzal a jóindulatú feltételezéssel, hogy mindannyiunknak, a másik oldalon ülőnek is személye…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Csáky András egy korábbi felszólalásában, talán még a vezérszónoklatában hosszan beszélt arról, hogy a kormányoldalt valamifajta öncélú - nem is tudom, hogyan fogalmazott, valahogyan talán így - szakértelem, üres szakértelem vezeti ebben a kérdésben.…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Csáky András képviselő úr valószínűleg nem figyelt pontosan a vezérszónoklatom alatt - ez is benne van a Kriminológiai Intézet hatástanulmányában, de nem csak ez. Benne van az, hogy a jogalkalmazókat megkérdezték, de nemcsak a jogalkalmazókat kérdezték meg, ha…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Látom, hogy Soltész képviselő úr szabályosan megsértődött azon, hogy néhány alkalommal éltem azzal a képviselői jogommal, hogy egy vitában megnyomtam a gombot, és szót kértem. Ha csökkenteni kívánják a kétperces hozzászólásaim számát, azt könnyen elérhetik azz…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Gondolom, pozitívumként értékelik a sok kétperces hozzászólásomat sérelmező fideszes képviselők, hogy ez egy normál, tízperces felszólalás lesz. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Halljuk!) Azt mondta Horváth képviselő úr, akit sok minden miatt őszintén nagyon…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Csáky András képviselő úrnak mondom, igen, egyetértünk abban, hogy a marihuána fogyasztása veszélyforrás. Nagyon sok káros hatása van a marihuánafogyasztásnak, mint minden hasonló jellegű anyag fogyasztásának. A marihuánát is használják bizonyos esetekb…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Horváth képviselő úrnak szeretném mondani még egy korábbi mondatomat, nem volt bent akkor a teremben. A kínálatszűkítéssel kapcsolatban arra tessenek odafigyelni, amit egyébként Weszelovszky Zoltán fideszes képviselő úr a rendészeti bizottság…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Könnyelmű ígéret vagy nem könnyelmű ígéret, de ez 99 százalékos valószínűséggel szintén az utolsó felszólalásom. Azt én nem tudom, hogy Pettkó András lánya akkor mit mondott, amikor háromnegyed évvel a Kendermag-tüntetés után, Pettkó András né…
A/9170 Ártalomcsökkentés vagy igazoltatás?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor 2000-ben a parlament egyhangúlag elfogadta a nemzeti drogstratégiát, akkor ebben az évben, a megalkotással egy időben a Pszichiátriai Szakmai Kollégium kiadta A tűcserélés…