148 felszólalás
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Igyekszem gyorsan reagálni. Varga Géza és Szabó Rebeka képviselőtársam is szóba hozta azt, hogy a törvény szelleme megfogalmaz egyfajta irányvonalat, és ők nem látják a biztosítékokat ebben a földtörvényben. Azt hiszem, azt kellene tisztáznunk, hogy ezen…
T/8285 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény, valamint a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény módosításáról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A hazai agrár- és élelmiszer-gazdaság szereplőinek integrációját ellátni hivatott agrárkamarára vonatkozó új törvény szervezeti megújításából adódó feladat további, az új agrárkamara megalakulásával, valamint a korá…
T/8285 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény, valamint a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény módosításáról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Feltett szándékom volt, 10 perc áll rendelkezésemre majd záró megnyilvánulásra, hogy ebben a 10 percben reagálok az elhangzottakra, de félve attól, hogy a Gőgös és Göndör képviselőtársaim által megfogalmazottakra adott válaszom akár ki is töltheti ezt az…
T/8285 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény, valamint a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény módosításáról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban, amikor kétpercest nyomtam, említettem, hogy néhány gondolatot szeretnék hozzáfűzni a vitában elhangzottakhoz. Igyekszem kronológiai sorrendben haladni. Gőgös képviselőtársam egynéhány felvetésére szeretnék reagálni. Ugyan már elhangzott, d…
T/7930 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Mielőtt az érdemi hozzászólásomba belekezdenék, Magyar Zoltán képviselőtársamnak mondanám, hogy azt hiszem, nem egymással vitázunk mi, hanem képviselőtársam a hatályos Házszabállyal vitatkozik. Ugyanis ez a fajta eljárásmód megjelenik a Házszabályban, teh…
T/7930 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Jobbikos képviselőtársaimnak hadd reagáljak, ha már megszólíttattam. Azzal vádolnak bennünket, hogy nem vesszük figyelembe azt a több százezer jobbikos szavazót, akik önöket ide a parlamentbe juttatták. Képviselőtársaim, azt gondolnám, hogy önök veszik se…
T/7930 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Szilágyi képviselőtársamat a tények vonatkozásában hadd világosítsam fel. A Jobbik két fővel képviseltette magát a bizottsági ülésen. Ha azt mondom, hogy két percig voltak jelen, akkor talán nem túlzok, de legyen három, és akkor biztos, hogy belefé…
T/7033 A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló 2009. évi XCV. törvény módosításáról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden szeretnék reagálni az egyébként nem túl jelentős számú módosító javaslatra. Szeretném megköszönni minden képviselőtársamnak, aki bármilyen formában is a törvénytervezet jobbítása érdekében módosító javaslatot n…
T/7033 A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló 2009. évi XCV. törvény módosításáról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz), a napirend pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló 2009. évi XCV. törvénnyel kapcsolatban adtam be egy törvénymódo…
T/7033 A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló 2009. évi XCV. törvény módosításáról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, ez a kegyelmi állapot pünkösd után egy nappal a Szentléleknek köszönhető-e, vagy valóban egy ilyen jól sikerült törvénytervezet van előttünk, de mindenképpen egy üdítő állapot mindez, és az ember…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Lukács képviselőtársam felszólalására reagálnék. Mint Komárom-Esztergom megyei képviselő, bizonyára jól értesült a Bábolna környéki földek hányattatott sorsáról, és noha nem tisztem, megvédeném a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzatot. Ugyanis azé…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ipkovich képviselőtársamnak mondanék egy mondást, amit biztosan ő is ismer: ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna. A hozzászólásának tartalmát az első mondat nagyszerűen jellemzi. Arany János-korabeli épület. Arany János 1882. október 22-én me…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Megszólíttattam, válaszolnék. Ipkovich képviselőtársamnak mondanám, hogy egy 750 lelkes település polgármestere vagyok most már 2006 óta. A mi településünkön az önkormányzati fenntartású iskola 2007-ben megszűnt, ezért szeretném hálámat kifejezni az önök á…
J/4455 Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről H/4622 Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, amikor a 2010-es évről beszélünk, sok mindenről lesz emlékezetes, de a természeti és az ipari katasztrófákról mindenképpen, említhetjük itt a jeget, az árvizet, a belvizet, és mint Veszprém megyei képviselő, nyilván a vör…
J/4455 Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről H/4622 Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Ígérem, nem rabolom túl hosszan az időt, de mégis hadd reagáljak arra, amit Gőgös képviselőtársam mondott. A számlázás óriási nehézségekbe ütközik. Az NFA valóban elkezdte a 2011-es bérleti díjakat kiszámlázni, és utána majd a 2010-eseket. Az a baj, képviselő úr, hogy olyan…
T/3649 Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Akkor a nemes feladatok közül egy napirenden van, ezzel a törvénytervezettel kapcsolatban egy-két pontot én is kiemelnék. Több területet is megpróbál szabályozni ez a beadott törvény, ezek közül vennék sorra egynehányat. Felt…
H/3247 A cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság felállításáról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igyekszem röviden indokolni, hogy az én meglátásom szerint miért van szükség erre a vizsgálóbizottságra. Néhány adattal kezdeném az érveim alátámasztását. Egy hajdan volt cukorrépa-termelő környékről származom, Pápa környékéről, ami ugyan föl…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásomban én is a természeti értékek védelméről szeretnék beszélni, és annak fontosságáról, ahogy ez az alkotmányban megjelenik. Négy témakört szeretnék érinteni: a földet, a vizet, a biológiai sokféleséget és a kult…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mikor a készülő új alkotmány szóba kerül, akár csak a közbeszéd szintjén, akár itt, az ország Házában, talán mindenkit áthat az a borzongató érzés, hogy nemzetünk további létezésének alapjairól beszélünk; egy alapról, amire majd lehet építkez…
T/1813 Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy nagyon gyors reagálásom lenne. Az LMP képviselőitől már többször hallhattuk, most éppen Vágó Gábor hozzászólásában ütötte meg a fülemet az, amikor a civil szervezeteket és a történelmi egyházakat párhuzamba állítják. Elnézést kérek, majd ha eze…
I/1778 Lesz-e rehabilitáció az iszapkatasztrófa után a Marcal-völgyében?
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönjük szépen a válaszát, amiben felvázolta, hogy a kormány mit kíván tenni az iszapkatasztrófa közvetett kárainak elhárítására, különös tekintettel a Marcal völgyére. A Marcal folyó - amit hívhatnánk most…
T/1245 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
GYŐRFFY BALÁZS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdasági bizottság október 5-én tárgyalta a T/1245. számú törvényjavaslatot, ami kisebb mértékben az 1996. évi XXI. számú, nagyobb részben az 1997. évi LXXVIII. számú törvény módosítását jelenti. Ez…
K/1318 Mit kíván tenni a tárca a vörös iszap által okozott környezeti katasztrófa következtében a termőföldekben bekövetkezett károk enyhítése, a gazdálkodók kártalanítása érdekében?
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az ajkai timföldgyár tulajdonában lévő vörösiszap-tározó gátszakadása nyomán kialakult ipari katasztrófa szinte percek alatt több száz gazda életfeltételeit tette tönkre, sok-sok élet munkáját tette semmivé, komplett…
T/578 A Nemzeti Földalapról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igyekszem gyorsan és röviden összefoglalni a gondolataimat. Varga Géza képviselőtársamnak szeretnék egy élethelyzetet vázolni, amiből talán megérti, hogy miért szeretnénk lehetőséget adni a föld vásárlására is. Amennyiben egy gazda nagyon sok apró…
T/578 A Nemzeti Földalapról
GYŐRFFY BALÁZS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mezőgazdasági bizottság a hétfői nap délelőttjén tárgyalta az NFA-ról szóló törvényt, és azt nagy többséggel támogatta is. Támogatta, ugyanis ez a terület eddig egy tipikus botrányterület volt, és…
T/578 A Nemzeti Földalapról
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Egynéhány gondolatot hadd fűzzek hozzá az eddig hallottakhoz! (Szeretném leszögezni, hogy ez a törvény...) BB/Lezsák-Földesi-Nyakó/(Győrffy)/bl (4.20) Szeretném leszögezni, hogy ez a törvény nem a moratórium kérdéskörét óhajtja tisztázni. Arra visz…
A/376 Mit tett és mit kíván tenni a Vidékfejlesztési Minisztérium a 2013 utáni Közös Agrárpolitikával kapcsolatos magyar álláspont kialakítása és képviselete vonatkozásában?
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az Európai Unió közös agrárpolitikája 2014-től kezdődően minden bizonnyal mélyreható változásokon esik át. A magyar gazdák számára az EU-csatlakozás óta egyre inkább növekvő mértékben a különböző uniós támogatások bizto…
A/376 Mit tett és mit kíván tenni a Vidékfejlesztési Minisztérium a 2013 utáni Közös Agrárpolitikával kapcsolatos magyar álláspont kialakítása és képviselete vonatkozásában?
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm válaszát, amely meglehetősen részletes és kielégítő volt. Annyi kiegészítést hadd fűzzek hozzá, hogy az EU-ban jellemző kis- és középgazdaságok, mondhatnám, a családi gazdálkodások jövőjének biztosítása alapvető fontosságú nemcsak Magyarország…