13 897 felszólalás
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés következő, háromnapos ülését 2003. november 24-én, hétfőn 13 órára összehívom. Megköszönöm a munkájukat, a hét további napjaira is jó munkát, aki pedig pihenéssel tölti a hétvégét, annak jó pihenést kívánok! Kérem, figyeljenek a kártyáikra. Az ülést bere…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszöntöm képviselőtársaimat, abban a reményben, hogy szép esténk lesz. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok következnek, valamint a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, öt-öt perces időkeretben. Először megadom a szót Kovács Tibornak, a költségvetés…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: A megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetője Horváth János képviselő úr. Öné a szó.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Most megadom a szót az alkotmányügyi bizottság előadójának, Devánszkiné Molnár Katalinnak.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: A kisebbségi véleményt Répássy Róbert képviselő úr ismerteti. Öné a szó.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: A gazdasági bizottság előadójának, Molnár Albert képviselő úrnak adom meg a szót.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: A kisebbségi véleményt Ivanics István képviselő úr ismerteti. Öné a szó.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: A számvevőszéki bizottság előadója Farkas Imre. Öné a szó.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Dancsó József képviselő úrnak adom meg a szót, aki a kisebbségi véleményt képviseli.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 15-15 perces időkeretben, közben természetesen kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Először megadom a szót Molnár Lászlónak, az MSZP-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Mondja, képviselő úr, ügyrendi kérdésben kért szót.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Az ügyrendi bizottságot a frakció vezetője fogja megkeresni, kérem a képviselő urat, forduljon a frakcióvezetőhöz. (Dr. Répássy Róbert: Vagy olvassa el a Házszabályt!) Köszönöm szépen. Öné a szó, képviselő úr.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Répássy Róbert képviselõ úrnak, a Fidesz-képviselőcsoport vezérszónokának.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Bőhm Andrásnak, az SZDSZ képviselőcsoportja nevében felszólaló képviselőnek.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Végül megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak, az MDF-képviselőcsoport vezérszónokának.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Ivanics István képviselő úré a szó.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Dancsó József képviselő úr felszólalása következik, Fidesz-frakció.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces felszólalások következnek. Először Keller Lászlóé a szó, MSZP.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Elkerülte a figyelmemet, kedves képviselő úr, elnézést. (Font Sándor: Az enyémet viszont nem.)
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Font Sándor képviselő úr kétpercese következik.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Dancsó József képviselő úr, két percben öné a szó.
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Úgy tűnik, hogy nem. Ezért megkérdezem Veres János államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Veres János: Igen.) Igen. Öné a szó. (23.10)
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslatok érkeztek, a részletes vitára bocsátásra és magára a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor. Most soron következik az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény módosításáról szóló…
T/5832 Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény módosításáról
ELNÖK: Ha ez nincs ötperces
T/5832 Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény módosításáról
ELNÖK: Jó.
T/5832 Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Mivel nem, a részletes vitát lezárom. Megkérdezem államtitkár urat, kíván-e válaszolni. (Dr. Szanyi Tibor: Nem.) Nem. Határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes…
T/5833 Egyes földművelésügyi ágazati törvények módosításáról
ELNÖK: Erre van lehetőség.
T/5833 Egyes földművelésügyi ágazati törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az iskolai tejfogyasztás „ Igyál tejetö programról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. (23.30) Az előterjesztést H/4177. számon, a bizottságok aján…
H/4177 Az iskolai tejfogyasztás "Igyál tejet" programjáról
ELNÖK: Két percben szót kért Vincze László képviselõ úr. Öné a szó.